Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapott a Janus Egyetemi Színpad

A pécsi egyetemi alkotóközösség a Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól vehette át az elismerést a Magyar Kultúra Napján.

A közművelődési, miniszteri díj a nem hivatásos, amatőr színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és zeneművészet, képző-, fotó-, film-, video-, táncművészet, valamint a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén elért kimagasló művészeti munka elismeréséért amatőr alkotó- és előadóművész természetes személyek, illetve amatőr alkotó- és előadóművészeti csoportok részére adományozható.

mizantrop.jpg                                                A mizantróp előadásuk (forrás: JESZ)

A JESZ 1996-ban jött létre, az első évadát a Pécsi Harmadik Színházban töltötte. 1997 őszén a Pécsi Tudományegyetemen (akkor Janus Pannonius Tudományegyetem) megnyílt a JESZ első önálló játszóhelye, melynek támogatásába és fenntartásába is bekapcsolódott az egyetem. A födém beomlása miatt 2000-ben elvesztette saját játszóhelyét, amely helyzet a Zsolnay Negyed átadásával oldódott meg 2011-ben, ahol a JESZ is helyet kapott.

komuves_kelemen.jpgSaját szavaikkal: A színház kezdettől folytatója kívánt lenni annak a hagyománynak, amely a 60-as, 70-es években a legendás egyetemi színjátszó csoportok legjobbjainak munkásságát jellemezte. És folytatója kívánt lenni annak a pécsi hagyománynak is, amely a 80-as években az egyetemi színjátszást a hivatásos színészek bevonásával ötvözte.

                             (A Kőműves Kelemen előadásuk)

 

A Janus Egyetemi Színház művészi gyakorlatában már 1998-ra kialakult az az alternatív forma, ami a színház működését a mai napig jellemzi: Társulatának magja (20-30 fő szinte az egyetem minden karáról érkező) egyetemistákból áll. A folyamatosan képzésen, tréningeken résztvevő egyetemista csapat, generációkba szerveződik, és 3-4 évenként megújul. Ehhez a közösséghez tartoznak még azok a hivatásos színészek és alkotók (rendezők, tervezők, zenészek), akik rendszeresen részt vesznek a JESZ előadásainak létrehozásában.

A Janus Egyetemi Színház a kezdetetektől fogva több rendezővel dolgozik, és ez lehetővé teszi, hogy a társulat nyitott maradjon, és többfajta színházi nyelven legyen képes megszólalni. A JESZ a kezdetektől repertoárt játszik. Ma már 40-50 fős nyitott társulatával évente 3-4 bemutatót tart, e mellett befogad előadásokat, így 80-90 alakalommal áll közönség elé. A Janus Egyetemi Színház előadásait évente 3000-5000 néző látja.”

(Forrás: MTI, JESZ)

süti beállítások módosítása