H LH T TL NS G lett Kundera Halhatatlanságából

A FAQ Társulat magára olvassa Kundera regényét legújabb produkciójában, amelyet Kárpáti Péter és Fekete Ádám közreműködésével hozott létre.

Az FAQ (vagyis Fejlesztés Alatt Q) nevű társulat több éve működik független színházi társulatként. A hat állandó tagon kívül minden produkcióhoz meghívnak alkotókat, hogy a színház kereteit újra és újragondolva együtt kísérletezzenek egy önálló színházi nyelv kialakításán.

hlh.jpg
Új előadásuk hátterét Milan Kundera Halhatatlanság című regénye szolgáltatja, de a darab nem szokványos adaptáció, ennek kísérletétől maga Kundera is óva int: „Korunk embere mindenre ráveti magát, amit valaha is megírtak, hogy mozifilmmé, tévéműsorrá vagy képes regénnyé változtassa. S mert a regény lényege csakis a regénnyel fejezhető ki, minden átdolgozásban csak a lényegtelen marad meg. Ha egy őrült, aki még ma is regényeket ír, meg akarja őket óvni, úgy kell írnia, hogy a regényeit ne lehessen adaptálni, más szóval, ne lehessen őket elmesélni” – olvasható az előadás színlapján.

Az alkotók elmondásuk alapján a könyv motívumaival, szereplőivel, viszonyaival dolgoztak, de nem ragaszkodtak a szöveghűséghez: a regény kínálta helyzeteket, jellemeket a hosszú improvizációk során a színészek a saját élményeikre, életükre formálták. Kárpáti Péter improvizációs módszerét használták: hosszú, több órás játékok során jutottak el a végleges formáig, amely már sokkal erősebben kötődik a mai budapesti kocsmák, parkok és bérlakások levegőjéhez, mint a nyolcvanas évek Párizsához.

faq.jpg

A Georgita Máté Dezső rendezésében megvalósuló előadás szövegét a színészek improvizációja alapján Varga Zsófia írta.

Az előadásban Baradlay Viktor, Barcsai Bálint, Fábián Szabolcs, Fekete Ádám, Kautzky- Dallos Máté, Orbán Borbála, Pallagi Melitta és Tóvaj Ágnes szerepel.

A bemutatóra február 3-án kerül sor a MU Színházban, majd az előadás ezt követően február 4-én is látható lesz ugyanott.

(Forrás: MU Színház)

süti beállítások módosítása