Otthon és otthontalanság - Új bemutatóra készül a Duna Táncműhely

A táncegyüttes Albert Camus Félreértés című drámája alapján színpadra állított új mozgásszínházi előadását február 1-én mutatja be.

A Duna Táncműhely azzal a céllal alakult 1999-ben, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva igényes táncszínházi produkciókat, kortárs mozgásszínházi előadásokat hozzon létre. Az Otthon című új produkciójuk rendező-koreográfusa Györfi Csaba.

Az előadás központi témája az otthontalanság érzetének tragédiájában áll, a történeti koroktól függetlenül érvényes problematika átjárja a mindennapjainkat, függetlenül határoktól és kontinensektől. Egy átlagos család, nem hétköznapi sorsa tárul elénk, egy elkopott család-kép, mely az egymás iránti ragaszkodás hiányát idézi. A dráma központi témája emberi létünk, vagyis önmagunk keresése mellett az egyetemes elvágyódás, hasonlatosan a csehovi elvágyódáshoz úgy, hogy közben maszkot öltve szerepeket kívánunk játszani. Ehhez a világhoz egy furcsa szerzet, emberfelettinek tűnő figura erős jelenléte társul, aki mindent tud, de úgy tűnik, semmit sem irányít, beavatkozhatna, de nem teszi, megelőzhetne sorscsapást, de nem cselekszik – áll a színlapon.

otthon.JPG                            Forrás: Bethlen Téri Színház

Az előadás merít a mitológiából, kiemeli és újrafogalmazza a tékozló fiú esetét, élve a félreértések adta lehetőségekkel és ennek a témának a hangsúlyos  kibontásával. Mit jelent számunkra az „otthon” fogalma? Lehet-e vonzalom, esetleg szerelem idegennek hitt emberek között akik, amúgy testvérek? Mi a különbség mozdulat, a mögötte lévő szándék és a feltételezett szándék között? Félreértés a félreértésben, színház a színházban – folytatódik a felvezetés.  

Az előadásban mindez  a kortárs-, kontakt- és néptánc mozgásvilágának ötvözésén keresztül jelenik meg. Szereplői Bonifert Katalin, Horváth Eszter, Kriston Fruzsina, Kolumbán Norbert, és Rusu Andor.

A bemutatóra február 1-én kerül sor a Bethlen Téri Színházban, este 7 órai kezdettel.

(Forrás: Port.hu)

süti beállítások módosítása