Egy rendező a Katonában, aki nem a szavak embere

Hegymegi Mátét a pályakezdés dühe után a Bádogdobban a felnőtté válás helyzete érdekli. A függetlenek nehéz helyzetéről és a mozgás színpadi lehetőségeiről mesélt.

Hegymegi Máté 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező – fizikai színházi koreográfus-rendező szakán. Kohlhaas című rendezése a legjobb független színházi előadásnak járó elismerést nyerte el a Színházi Kritikusok Céhétől 2016-ban. A Katona József Színház tavaly decemberben mutatta be Günter Grass Bádogdob című regényéből készült színpadi adaptációját, Hegymegi Máté rendezésében.

badogdob_ea_01_domolky_daniel_web_012.jpgBádogdob (fotó: Dömölky Dániel)

Hegymegi Máté először arról beszél az Indexen megjelent interjúban, hogy rendezőként a Kohlhaas előtt olyan szöveget keresett, ami kifejezi azt az önérzetes dühöt, amit pályakezdőként érez. A Bádogdobban pedig az érdekelte, meddig tarthatja meg magát az ember gyerekként, és mikor jön el az a pont, amikor már muszáj felelősséget vállalnia.

A független színházak támogatásuk egyre csökkenő összege miatt a társulatok jelentős része folyamatos anyagi problémákkal küzd. Mint színházi alkotót, ez őt is jelentősen érinti: „Megcsináltuk a Kohlhaast, és azóta, másfél éve várunk a következő előadással, mert nem tudok összeszedni hozzá annyi pénzt, hogy legalább próbálni tudjunk”. A pénztelenség azt is jelenti, hogy a színészeknek muszáj kőszínházakban is játszani. Így azokat a független előadásokat is alig lehet műsorra tűzni, amik már elkészültek, mert nem lehet egyeztetni a szereplőket. Saját terveiről szólva elmondja, hogy „egy csomó új előadás ötlete áll a fiókban, amíg legalább egy pici pénz nem jön valahonnan. Emberek lennének rá, és nézők is. Ez rettenetes”.

kohlhaas.jpg                            Kohlhaas (fotó: Mészáros Csaba)

Úgy vélekedik, hogy a lelkes, akár ingyen is dolgozó fiatalok addig képesek a független szférában dolgozni, amíg csak önmagukról kell gondoskodniuk: „Ez nagyjából az első gyerekig tartható. De amikor már van a csapatban valaki, akinek mindjárt jön a gyereke, vagy akinek beteg a párja, már nem működik”.

Hegymegi Máté azt is elmeséli, hogy a Kohlhaas bemutatója után tettek lépéseket egy önálló társulat alapítására, de arra jutottak, hogy pénz hiányában ezt nem tudják megvalósítani:Mert ahhoz, hogy az ember komolyan tudjon a színházzal foglalkozni, és ne csak hobbi legyen, az kell, hogy csak ez legyen a munkája”. Hozzáteszi, hogy nem akar új bemutatókat létrehozni sok munkával, hogy aztán csak négyszer tudjuk játszani.

huszti_istvan.jpg                 Hegymegi Máté (fotó: Huisz István / Index)

Arról is beszél, vele még nem fordult elő, hogy politikai okból nem valósíthatott meg valamit, amit a színpadra képzelt. Úgy vélekedik saját alkotói generációjáról, hogy szándékosan akarnak kívül maradni ezen a politikai ketté- vagy többfelé osztottságon, mert úgy érzik, ez nem viszi előre az alkotói tevékenységet. Pályakezdőként nem akar azzal foglalkozni, hogy egy színház meghívását elfogadja-e a színház kultúrpolitikai besorolása miatt: „Miért ne dolgozhatnék egy minőségében komoly színházban, amíg nem mondják azt, hogy nem csinálhatom meg, amit kitaláltam”. Úgy érzi, generációs szakadék van a szakmában. Mivel saját generációja még a színházi pálya elején tart, a szakmával szeretnének foglalkozni, és nem azzal, hogyan kellene változtatni. Hegymegi Máté szerint a tapasztaltabb szakmabelieknek kell megoldást találni a kialakult helyzetre.

Az is szóba kerül, hogy öt egyetemi év után sem tudja pontosan definiálni a fizikai színház műfaját: „szerintem leginkább azt a fajta mozgást jelenti a színpadon, aminek az elsődleges célja a kifejezés, nem pedig az esztétika. Beszélő mozgás, prózával vagy anélkül, a lényeg, hogy nem a gyönyörködtetés a központja”. Kiemeli, hogy az egyetemen tanult egyik legfontosabb alapelv az volt, tanuljanak meg színházban gondolkodni, és nem csak mozgásban vagy csak prózában.

badogdob2-toldy.jpgElek Ferenc, Rujder Vivien és ér Zsolt a Bádogdob előadásában (fotó: Toldy Miklós)

A Bádogdob kapcsán még azt is elmondta, hogy amikor elkezdett dolgozni az előadáson, úgy gondolta, hangsúlyos lesz benne a mozgás. De amikor elkészült a szövegkönyv, úgy érezte, csak nagyon fegyelmezett, minimális gesztusokat enged meg, különben groteszkké válik. Ez rendezőként kihívást jelent számára: „Mert ha az anyag elveszi egy erős eszközömet, akkor valami újat kell találnom helyette magamban vagy a szövegben, valamit, amit még nem ismerek annyira – és igazából mindig erre, az újdonságra törekszem.

Koreográfusként néha nehéz számára szavakkal elmagyarázni a dolgokat. Kell két próba, amíg érthetővé válik, hogy mit miért szeretne megvalósítani. Szerinte ma már egyre többet használják a prózában is a mozgást, vagy legalábbis a stilizációt. Egyre bátrabban mondják például, hogy nem kell csésze és kanál, ahhoz, hogy a teaivást előadják a színpadon „Ha egyszer eljutunk oda, hogy már mondatok sem kellenek, mert mindent ki tudunk váltani mással, az lesz az ideális” – vélekedik.

 

badogdob4-toldy.jpgDér Zsolt, Kovács Lehet és Elek Ferenc a Bádogdobban (fotó: Toldy Miklós)

Arra a kérdésre, hogy mennyire kell érthetőnek, lefordíthatónak lennie a mozgásszínház gesztusainak, így felelt: „Pontosan kell fogalmazni, nem valami lila, fura dolgot csinálni, és akkor az sem fog fennakadni a jeleneten, aki nem ismeri a mozgásszínház eszköztárát. Ha nem önös a cél, akkor a gesztus segíteni fogja a helyzetet”.

A beszélgetés végén még arról beszélt Hegymegi Máté, hogy szerinte mindent meg lehet fogalmazni úgy mozgással, hogy az mindenki számára érthető legyen – de persze nem mindig sikerül.

Az Indexen megjelent interjú itt olvasható.