A róka meg a bőre – Kritikák az Anyám tyúkja (2.)-ről

Az Anyám tyúkja (1.) vitathatatlan sikere után vajon kell-e nagyot ugrani a folytatással? A kritikákból úgy tűnik, nem ártott volna, de a dolog így is működik.

Majdnem három éve fut az Örkény Színház irodalmi-színházi estje, az Anyám tyúkja első verziója, és ugyanennyi ideje szinte lehetetlen jegyet kapni rá. Várady Szabolcs első versválogatása Mácsai Pál által szerkesztve és színpadra állítva egy parasztház tornácán szólalt meg - ahogy a második is. Miközben Deczki Sarolta szinhaz.neten és Soós András 7óra7-en megjelent írásait szemléztük, két népi bölcselet kavargott a fejünkben: Aki mer az nyer és járt utat a járatlanért föl ne adj!  

Anyám tyúkja (2.) - fotók: Dudás Ernő / 7óra7

Deczki Sarolta a kultúrára és azon belül a versek mára egyre nehezedő helyzetével kezdi kritikáját: „Hiába van minden községben legalább egy Petőfi Sándor, Ady Endre, Arany János és Kölcsey Ferenc utca, a magyar költészet kiváló darabjait sokan vagy nem is ismerik, vagy pedig „csak” a kötelező verseket, melyeket iskolai ünnepségeken szavalnak, ünneplőbe öltözve, pátosszal, manírral, unalmasan”. Az alcímben szereplő „kötelező” kifejezést ehhez mérten úgy értelmezi, hogy „rosszul jársz, ha kihagyod”.

És hogy miért? Úgy látja, hogy a versek társalognak egymással, és ez társalgás, aki  jól figyel, észreveheti, hogy róla magáról szól. „Ez az egyveleg nem más, mint a mi nyelvünk, kultúránk, városunk, országunk, szerelmeink, kudarcaink, vívódásaink, identitásunk és hazánk. Ezek nélkül a versek nélkül nem azok lennénk, akik vagyunk.”  

A cikk szerzője az előző verzióval azonos díszlet mellett megemlíti, hogy ebben az esetben modern ruhákban vannak a színészek. Szintén újszerű, hogy néhány színészt Kákonyi Árpád - hangszert adva nekik - bevett a zenészei közé.  

Mint írja, akár kevésbé ismert vagy egyenesen meglepő verseket, akár tankönyvi kötelezőket hallgatunk, „szavalásról szó sem volt. Nagy Zsolt úgy mondta el az Egy estém otthont, mint az a srác, aki hosszú idő után hazament látogatóba, s szeretettel megmosolyogja kissé földhözragadt apját, Patkós Márton pedig a Föltámadott a tengert tette elevenné. A Családi kör is új életre kelt Csuja Imre előadásában; kifényesedett, megtelt melegséggel, szeretettel.”

Finom kritikaként fogalmazza meg, hogy „talán lehetett volna szellősebb az előadás, hiszen a versek gyorsan követték egymást, kis időt sem hagyva a nézőnek, hogy megeméssze a hallottakat”.

Az Anyám tyúkja (2.) véleménye szerint egészen sajátos hangnemben szólal meg: „szakít a versmondási konvenciókkal, a pátosszal, a ráncolt szemöldökökkel, pózokkal és manírokkal. A színészek azáltal teszik elevenné, életközelivé a költeményeket, hogy az élőbeszéd dikcióját követik, és visszahelyezik a verset a maga természetes életszituációjába”.

Úgy gondolja, éppen ez az életszerűség az, amitől az előadás sokkal több és jelentősebb, mint egy versmondás, legyen az még annyira is kvalitásos: „pontosan ettől a profán, egyszerű, sallangmentes előadásmódtól válik az előadás mégis beavatássá, melynek során a néző számára a magyar költészet, nyelv és kultúra zsigeri és felkavaró élménnyé válik”.

Soós András a 7óra7 szerzője már az írása elején világossá teszi, hogy a művészet terén sem a „Járt utat a járatlannal…” kezdetű bölcselettel nem ért egyet és számára már az Anyám tyúkja (1.) is hagyott kívánnivalót maga után: „Baj van a folytatásokkal: nem a mindenséggel mérik magukat, hanem az előző résszel, ami pedig jó esetben még a mindenséggel mérte magát”.

„Az Örkény Színház új vers-estje, az Anyám tyúkja (2.) ebből a szemszögből nézve még csak folytatásnak sem nevezhető, legfeljebb egy megkésett következő felvonásnak, habár annak kétségtelenül kiváló” - folytatja a gondolatmenetet elismerve el az előadás erényeit, de alapjaiban bírálva a második nekirugaszkodást.

A cikk szerzője az azonosság mibenlétét is kifejti: „Ugyanaz a díszlet, ugyanaz a forma: az Örkény társulatának tagjai játékosan át- és újraértelmezve, megzenésítve adják elő a magyar költészet régi és új klasszikusait, hogy mellettük pár, a kánonból mára kipotyogott szerző is figyelmet kapjon”.

Miközben a szerkesztés tudatosságát kiemeli, megemlíti az egymásra rímelő verseket, a színészek karaktere és az általuk mondott költemények hangvétele közötti játékosságot: amely meglátása szerint hol autentikus megszólalást, hol komikumot eredményez. Hozzátéve, hogy mindez az előző részben is ugyanígy történt.

„Ugyanúgy, ugyanúgy” – írja, közben az előadás kvalitásosságát is számba veszi: „Nem egy katartikus pillanat némítja el a megmagyarázhatatlan köhögőrohamtól zajongó nézőteret: a  frissen végzett fiatalok szájából (Dóra Béla, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Novkov Máté, Patkós Márton, Zsigmond Emőke) hallani az Egy mondat a zsarnokságrólt nem nehéz húsbavágó aktuálpolitikai fricskának értelmezni”.

 „Ez a friss, szerethető, családias forma több kísérletezést, újítást és meglepetést elbírt volna: hogy kockáztasson, hogy a korábbi előadás meghosszabbítása helyett valódi folytatássá váljon” – összegzi hiányérzetét a szerző írása végén.

További kritikák az előadásról

Art7 – Tarján Tamás: Szeresse mindenki

Ahol Mácsai a legszuverénebben simította össze a nem egynemű versfejezeteket, ahol vers és színész tökéletesen egymásra talált, ott kimagasló az örkénybeli versszínház. Olvasson tovább >>>

Dionüszosz Magazin – Szekeres Szabolcs: Cigány vagy!

Ez az előadás nem kevés koncentrációt igényelt a nézőktől a premieren, és vélhetően a későbbi alkalmakkor sem lesz ez másképp. Olvasson tovább >>>

Népszava – Bóta Gábor: Egy rókáról két bőr

Az Anyám tyúkja (2.) címe is jelzi, már második alkalommal állítottak össze versekből estet az Örkény Színházban, Mácsai Pál rendezésében. Nagy kérdés volt, lehet-e ugyanarról a rókáról két bőrt lehúzni? Olvasson tovább >>>

Pótszékfoglaló – Dézsi Fruzsina: Komfortzóna kijelölve

Aligha vitatható, hogy a magyar irodalommal nehéz ingoványos terepre tévedni, hiszen íróink, költőink gazdag és sokrétű életműve már önmagában rengeteg lehetőséget kínál. Az Örkény Színház társulata az Anyám tyúkja (2.)-vel ezúttal sem lőtt mellé. Igaz azonban, hogy nem is nagyon célzott.
Olvasson tovább >>>