A hatalommal szemben nem voltak illúzióim

Szalai-Szabó Istvánnal a független színházak egy-egy híres játszóhelyéről és azok megszűnéséről beszélgetett Hamvay Péter.

Szalai-Szabó István azzal kezdi a beszélgetést a szinhaz.neten megjelent interjúban, hogy úgy érzi, a Moszkva tér órájának a történetében benne van minden közép-kelet-európai nyomorunk. Adott egy felújított tér, egy új köztéri órával, ami hetek óta nem működik. A budapestiek működő órákat ragasztottak fel az elromlott óra oszlopára. Szerinte erre úgyis reagálhatna az önkormányzat, hogy ezt megköszöni. Ehelyett leszedték az emberek által feltett órákat, és csak a fólia maradt fenn, amivel rögzítve voltak. „A hatalom, és ebben tényleg csak apró különbség van a különböző hatalmak között, nálunk folyamatosan elpusztítja az alulról jövő, dinamikus, kreatív kezdeményezéseket. És mindegy, hogy egy köztéri óráról vagy művészetről vagy közpolitikáról van-e szó”- vélekedik a mai Magyarország életéről.

fug_2.jpgSzalai-Szabó István (fotó: Szarka Zoltán)

Úgy véli, hogy a 2010 utáni színházi támogatási rendszer nagyban hasonlít a nyolcvanas évekére. A szabályozott intézményi kereteket felszámolták, és elkezdődött újra a kijárós, a személyes alkuk által meghatározott világ. Megemlíti, Bozsik Yvette kezdeményezésére lesz egy százmillió forintos Imre Zoltán Alap, mely azért jöhetett létre, mert valaki valakivel, az aktuális hatalmi szereplők közül jóban van. Mindeközben a még mindig bizonyos mértékben független NKA megszűnik, a jelenlegi rendszer improvizatív és így csak ideig-óráig fenntartható.

A kilencvenes évek elején leginkább a Soros Alapítvány meg a Fővárosi Önkormányzat Színházi Alapja jelentette a forrásokat az alternatív színházi kezdeményezések számára, az állam meglehetősen közömbös volt irántuk” – vélekedik. Hozzáteszi, hogy mára már csak a közvetlen állami pályázatok maradtak és a számára értelmezhetetlen Magyar Művészeti Akadémia.

Szalai-Szabó István felidézi, hogy 2008-ban úgy tűnt, hogy a független szcéna is tud rendszerszerűen működni és a kőszínházi források egytizedével gazdálkodhat, azaz az állami finanszírozási láb tizedével. De ennek is csak 8, a következő évben meg már csak a 6 százalékát lehetett a függetlenek működési pályázatára fordítani. Ez nagy eredmény volt, ő és Hudi László nagyon sokat dolgozott azon, hogy egy olyan a pályázati rendszer jöhessen létre, amely lehetőség szerint mindenkire, mindenre gondolt: „Ezért is volt traumatikus számomra, amikor 2010 után azok a társulatok, akik ebből profitáltak, eltűrték, hogy az új hatalom kidobja az egész, évek alatt felépített, már épp működni kezdő rendszert a csudába”- mondja csalódását kifejezve.

fug1_szarka_zoltan.jpgVisszatekintve a kialakult helyzetre, elmondja, hogy a hatalommal szemben nem voltak illúziói. Azzal is tisztában van, hogy a kőszínházi társulatok semmit nem tehettek, a túlélésért majd mindegyik kiegyezett a helyzettel, a kevesebb pénzzel: „De mégis azt hiszem, hogy nekünk is és a „kőszínházi” szakmának is harcolnia kellett volna ezért a laboratóriumért, amit független szcénának hívnak” – emlékezik vissza. Azért is tartotta volna fontosnak a színházi szakma egységes kiállását, mert a független szféra eredményeiből és sikereiből a színházi élet többi résztvevője is profitál.

Arról is beszél, hogy a független társulások eredeti lázadása a színházi világgal szemben az volt, hogy komolyan akarták venni a kísérletezést. Egy előadást nem a kiszabott hat hétig akarták próbálni, hanem addig, amíg el nem készül. Ha pedig nem készül el, akkor bemutató sem lehetett volna: „Ma már bizonyos mértékben a független színházak is úgy működnek, mint a kőszínházak, ugyanolyan bemutató-, és előadáskényszerrel, és egzisztenciális okokból épp annyi felé rohangálnak az itt játszók, mint bármelyik színész, sőt”- vélekedik a jelenlegi független színházi működésről.

A Bárka alapításával kapcsolatban felidézi, hogy nagyon izgalmas volt a színházalapítás és az első pár év. Ahhoz, hogy a Bárka a színházi struktúra része legyen, már olyan lépéseket kellett tenni, ami számára teljesen vállalhatatlan volt: „Volt néhány nagyszerű éve még a Bárkának, és nagyon sajnálom, hogy úgy tűnik, elveszett, de akkor is azt gondoltam, amit most, hogy ebül szerzett jószág ebül is vész el” - idézi fel ezt az időszakot.

Visszatérve a kezdetekhez, Szalai-Szabó István elmeséli, hogy legfontosabb színházi iskolája a Fodor Tamás-féle Stúdió K volt, ahová 1982-ben jelentkezett. Még gimnazistaként, a Fiatal Művészek Klubjában ismerkedett meg azzal a szókimondó, alternatív világgal, aminek máig is rabja. Amikor Fodor Tamás a Stúdió K-val együtt Szolnokra szerződött, néhány év után eljött a társulattól. Ezután a Puskás Tamás vezette Egyetemi Színpad csapatához csatlakozott. Úgy emlékezik vissza erre az időszakra, hogy ott szabadon dolgozhatott, és egy olyan színházi és kulturális közösségi tér jött létre a Szerb utcában, amilyennek egy jól működő egyetemen lennie kell.

fug_3.jpg

A Városi Színház történetére úgy gondol vissza, hogy abban tényleg benne van a magyar provincializmus. Jeles Andrással és Halász Péterrel kezdtek bele a színházcsinálásba a Kálvária téren álló épületben. Ehhez társult egy példa nélküli program és a kortárs kultúra felé elkötelezett városvezetés, de tervük nem tudott megvalósulni, mert nem volt olyan döntéshozó, akit érdekelt volna egy közösségi színház.

A Sirály olyan pénzügyi struktúrában működött, hogy állami pénzekre is pályázott, másrészt vendéglátóhelyként is funkcionált. A Sirály megszűnéséről Szalai-Szabó István ezt mondja: „A Sirály azért zárt be, mert öt évnyi, a legalizálásért folytatott küzdelem után a Fővárosi Önkormányzat, ígérete ellenére, piaci alapon írt ki a Király utca 50-re pályázatot, amit én tudtam, hogy lehetetlen kitermelni”.

A Hátsó Kapu úgy jött létre, hogy a Pentaton Kft. beszállt a Városi Színház Nonprofit Kft-be. Miután ez egy regisztrált előadó-művészeti szervezet, így saját vállalkozása, a Rózsavölgyi Szalon előadásai után is tudott TAO-t igényelni, Szalai-Szabó lehetőséget kapott a Fókusz Könyváruház Dohány utcai irodájában színházat csinálni, ez lett a Hátsó Kapu. De most tavasszal a Hátsó Kapu története is véget ért: „A tulajdonos a Magvető Kiadónak tervezett könyves kávéházat, és épp ezt a teret találták megfelelőnek. Ha jól tudom, a tavasz folyamán nyílik meg. Nagyon szeretem, és büszke vagyok erre a belső térre, és úgy hallom, hogy ez alapjaiban nem fog megváltozni”.

hatso_kapu_szoke_peter.JPGKint a színészek, bent a nézők - Előadás a Hátsó Kapuban (fotó: Szőke Péter)

A terveiről szólva, Szalai-Szabó arról beszél, hogy 2017 márciusától HK Produkcióként működnek tovább. Adaptív, „talált” színházi terekben hoznak létre előadásokat. Szeretnének visszatérni a független színházakat létrehozó alapgondolatokhoz, és olyan eseményeket, koprodukciókat létrehozni, amelyek csak ezzel a szabadságfokkal jöhetnek létre. Ebben pedig olyan társulatokkal szeretnének együttműködni, akik munkáját közel érezik gondolkodásukhoz: TÁP Színház, k2, Gólem Színház, UtcaSzak, Titkos Társulat és Andaxinház.

A beszélgetés végén az is szóba kerül, hogy a Szalai-Szabó István által kitalált és létrehozott játszóhelyek nem állami intézmények. Ezek addig maradnak fenn, amíg tudnak anyagi forrást találni, illetve amíg a közösségük fenn tudja tartani őket. „Olyanok, mint minden organikus szervezet, 5-10 évente újra kell strukturálódniuk. Tehát természetes, hogy előbb-utóbb eltűnnek, vagy átalakulnak, de azért nem mindegy mikor. Nekem az azért fáj, hogy ahogy a legtöbbjében, így a Hátsó Kapuban is, lett volna még jó néhány év” – mondja zárszóként.

A szinhaz.neten megjelent teljes interjú itt olvasható.