Neves újcirkusz-társulat érkezik a Müpába

Személyes hangvételű darabbal tér vissza Budapestre márciusban az újcirkusz egyik legnagyobb úttörője, Daniele Finzi Pasca és társulata.

A svájci előadók negyedszerre érkeznek Magyarországra, most a Neked (Per te) című darabbal, amely március 16. és 19. között öt alkalommal lesz látható a Müpában. Az előadás egy személyes búcsú és tisztelgés Julie Hamelin, Daniele Finzi Pasca felesége és alkotótársa életműve előtt.

finzi_1.JPGPer te (fotó: Viavana Cangialosi)

Julie Hamelin és Daniele Finzi Pasca 2011-ben alapította meg a társulatot. Ekkorra már mindketten jól ismert szereplői voltak az újcirkusz világának, többek közt a Cirque Éloize, a Teatro Sunil és az Inlevitas társulatok produkcióit is közösen állították színpadra.

Mint a közlemény felidézi, Julie Hamelin 21 évesen alapította meg társaival a kanadai Cirque Éloize-t, amellyel több mint 35 országban, 300 városban 3000-nél is több produkcióval léptek fel. Bő két évtizedes cirkuszi karrierje során négy opera újragondolásában, és három olimpiai ünnepség megálmodásában vett részt.

A két művész 2001-ben találkozott, és számos közös produkció után 2009-ben alapította meg az Inlevitast, majd 2011-ben a Compagnia Finzi Pascát. Közösen állították színpadra a Cirque du Soleil 2016-os turnéját, a Luziat is, és már készültek a Compagnia Finzi Pasca legújabb előadása, a Per te novemberi bemutatójára, amikor Julie Hamelin májusban elhunyt. A Per te nemcsak az utolsó produkció, ami magán viseli Julie Hamelin kézjegyét, de egyfajta tisztelgés is több mint 20 éves munkássága előtt.

A Müpa a svájci társulat produkcióján kívül április 9-10-én vendégül látja az ausztrál Circa újcirkusztársulat Opus 2 című produkcióját a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, míg 18-án a Recirquel legújabb előadása, az Adieu debütál a Fesztivál Színházban.

(Forrás: MTI, Müpa)

süti beállítások módosítása