A Magyar Színházi Társaság is Jordán Tamás mellett

A Weöres Sándor Színházat is soraiban tudó szakmai szervezet arra kéri a szombathelyi közgyűlést, hogy válasszák újra az igazgatót.

Mint ismeretes, a szombathelyi Weöres Sándor Színház új igazgatójának személyéről március 2-án dönt a város közgyűlése. Miután a másik pályázó, Dér András visszalépett, az eddigi igazgató az egyetlen jelölt a posztra. A szakmai bizottság döntésképtelennek bizonyult, most a közgyűlésen van a sor, hogy vagy elfogadja Jordán Tamás pályázatát, és újabb öt évre kinevezi a teátrum élére, vagy új pályázatot ír ki. Egy sor támogató után most a Magyar Színházi Társaság is megszólalt az ügyben, nyílt levélben kérve a közgyűlést, hogy mivel mind szakmai, mind jogi értelemben van érvényes pályázat, ne érvénytelenítsék azt. A nyílt levelet az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

jordan_meszaros_zsolt.JPGJordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt)

 

A közlemény szövege

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Egy színházi társulat életében az egyik legfontosabb dolog, egyben a színvonalas szakmai munka záloga, a bizalom és a biztonság. Bizalom a színházat vezető művész iránt és a biztonság, hogy mindenki tudja, mi vár rá, hogy az üzem gördülékenyen működik.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház az ország legfiatalabb, önkormányzati és állami fenntartású színháza. Létrejöttét a polgárok szándéka mellett Jordán Tamásnak köszönheti, aki hittel, lelkesedéssel és szakmai alázattal tett meg mindent azért, hogy szinte a semmiből egy országosan elismert, számos szakmai díjjal rendelkező műhelyt hozzon létre, s hogy a színház a városban élő emberek életének nélkülözhetetlen részévé váljon.

A Magyar Színházi Társaság az egyik legnagyobb színházszakmai tömörülés az országban, melynek a Weöres Sándor Színház is tagja, ezért fontosnak tartjuk kifejezni értetlenségünket azzal kapcsolatban, hogy felvetődött a pályázat érvénytelenné nyilvánításának lehetősége, hiszen mind jogi, mind szakmai értelemben van érvényes pályázat. Így szakmai ok nem merül fel az érvénytelenítés mellett.

Arra kérjük Önöket: döntsenek felelősségteljesen, ne tegyék ki feleslegesen az intézményt és a benne dolgozókat - a talán legnehezebb időszakban, a következő évad előkészítésekor - annak, hogy elodázzák a döntést.

Őszintén reméljük, hogy sorainkkal megkönnyítjük munkájukat.

Üdvözlettel:

Keszég László - elnök

Asbóth Anikó – bábművész szekció

Árkosi Árpád – szabadtéri Színházak szekciója

Csizmadia Tibor, Orbán Eszter – színházszakmai társadalmi szervezetek szekciója

Erkel László Kentaur – tervezők szekciója

Hegedűs D. Géza, Takács Katalin – színművészek szekciója

Imely Zoltán – független színházak szekciója

Lőrinczy György – budapesti színházak szekciója

Novák János – egyéb színházi intézmények szekciója

Vajda Márta – ügyvezető titkár

süti beállítások módosítása