Lírára hangolódik az idei Szentendrei Tavaszi Fesztivál

Színházi és zenei programok, irodalmi estek és múzeumi programok sokasága közül válogathat a közönség az idén harmincegy éves rendezvénysorozat kínálatában.

Vasvári Csaba, a Szentendrei Kulturális Központ előadó-művészeti ügyvezetője a fesztivállal kapcsolatban azt mondta, az idei programokat erősen áthatja a líra, hiszen idén nemcsak Arany-évforduló, de Hamvas-évforduló is van. A fesztivál Arany János születésnapjától a költészet napjáig tart.

Arany János születésének kétszázadik évfordulója után egy nappal, március 3-án a Szentendre Táncegyüttes és a Fitos Dezső Társulat táncjátékával indul a fesztivál. Irgalom című közös produkciójukat Arany János balladá ihletették, a koreográfiát Kocsis Enikő és Fitos Dezső készítették.

jegyponthu_1080x636px.jpg

Hamvas Béla születésének százhuszadik évfordulóján két eseménnyel is adóznak az író munkássága előtt Szentendrén. A nemrég nyílt Offline Centerben A bor filozófiája klasszikus és sokat idézett Hamvas-műből ad elő részleteket Rátóti Zoltán, csellón közreműködik Kántor Balázs, az Operaház szólócsellistája. A Pest Megyei Könyvtárban A valóságban felébredni című, Hamvas Béla eddig ismeretlen szövegeit, fotóit és kéziratait tartalmazó kiadványt mutatják be filmvetítéssel egybekötve március 21-én. Március 24-én az íróról szóló dokumentumfilmet a P’Art Moziban is levetítik, majd azt követően Szathmári Botond orientalista, vallásfilozófus beszél a filmről.

Az Offline Centerben Adorjáni Bálint Különbéke című estjével lép fel április 11-én, melyet Szabó Lőrinc lírájából állított össze. Ferences triptichon címmel misztériumjátékot mutatnak március 4-én be a Pasaréti Színjátszókör és a Csibe Kórus tagjai. Az előadás a kommunizmus ferences mártírjainak állít emléket.

A szerető álma című előadásban Tóth Krisztina írásaiból fűzött zenés-táncos lírai kompozíciót láthatunk Takács Katival, Widder Kristóffal, Ágoston Bélával és Mizsei Zoltánnal március 22-én, a Városháza dísztermében.

vasvari_csaba_1.JPG                      Vasvári Csaba

A zenei kínálat idén is színes lesz: Tompos Kátya és a Fugato Orchestra koncertjén a legnagyobb barokk zeneszerző, Bach motívumainak újragondolt változatát hallgathatjuk meg. Borbély Mihály és zenekara most is jazzmuzsikával várja az érdeklődőket, vendégük a tavaszi koncerten Fenyvesi Márton gitárművész lesz. Az Elevenkertben hazai együttesek lépnek fel: az Ivan and the Parazol és az Európa Kiadó, és április 1-jén a PMK színháztermében fellép a Ghymes Együttes, fennállása harminchárom évének legjobb szerzeményeivel. A muzsika hangja sokak számára ismerős lehet: a családi musicalt március 19-én adja elő a MúzsArt Színházi Egyesület társulata. A legkisebbeket a Katáng Együttes megzenésített versekből összeállított mesekoncertje várja, ami után kézműves foglalkozás is lesz a gyerekeknek, de ezen a tavaszon fellép Szentendrén az Alma Együttes is. A Tavaszi Fesztivál zenei programjait a hagyományos Virágvasárnapi koncert és a Vujicsics Tihamér Zeneiskola Tavaszköszöntő koncertje zárja.

A Szentendrei Teátrum premierjeként láthatják a nézők Ingmar Bergman Persona című művét, melynek bemutatója március 17-én lesz a PMK Színháztermében. A titkokkal teli történet női karaktereit Györgyi Anna, Balsai Móni és Urbanovits Krisztina személyesíti meg. A színpadi adaptáció Garai Judit munkája, az előadást Hidvégi Nóra rendezi.

sztre_tavasz_deimbalazs.JPGTavasz Szentendrén (fotó: Deim Balázs)

Az idei fesztivál arca a Personában az ápolónőt játszó Balsai Móni lesz: „Móni nagyon széles palettán dolgozó, mindig meglepetéseket okozó, mindig megújulni képes művész. Finom, érzékeny, különleges, ugyanakkor vad, energiákkal teli lénye elbűvölően izgalmas, forrongó, tavaszi szerelmes vershez hasonlítható. Ezért is választottuk őt a Tavaszi Fesztivál arcának, s nagyon örültünk, hogy ő ezt szívesen vállalta” – mondta Vasvári Csaba.

A Bergman művek kedvelőinek szóló másik produkció pedig a Radnóti Színház immáron csak Szentendrén látható előadása, melynek szereplői Szávai Viktória és Schneider Zoltán. Ők játsszák el a sokak által ismert művet, mely két ember kapcsolatának állomásait veszi sorra megrázóan őszinte megfogalmazásban. A Jelenetek egy házasságból című darabot Bálint András rendezte.

 

Vasvári Csaba még arról számolt be, hogy fesztiválon az első alkalommal jelenik meg olyan bérlet-konstrukció, mellyel jelentős kedvezménnyel tekinthetik meg programokat az érdeklődők. A színházi bérletben szerepel a két Bergman-előadás, valamint a Fugato Orchestra és Tompos Kátya koncertje. A Hamvas-bérlet pedig a költői estekre fókuszál: Takács Kati Tóth Krisztina műveiből készített műsora, Rátóti Zoltán zenés Hamvas-estje, és Adorjáni Bálint költészet napi Szabó Lőrinc-estje szerepel a bérletben.

(Forrás: Szentendrei Kulturális Központ)

süti beállítások módosítása