Jordán Tamás: Eperjes politikai komisszár

Alföldi Róbert meghívása rendezőként „egyesek szemében, akik meghatározó szerepet játszanak a színházi életben, bűn”.

Mint ismeretes, a szombathelyi közgyűlés nem  támogatta a Weöres Sándor Színház igazgatójának, Jordán Tamásnak a teátrum további öt évre szóló vezetésére benyújtott pályázatát, korábban a szakmai bizottságban pedig patthelyzet alakult ki ennek megítélését illetően. A bizottságban Jordán ellen szavazott Koczka Tibor, Eperjes Károly, Laklóth Aladár és Kiss József; mellette voksolt Ipkovich György, Mihályi Győző, Csóti József és Rázga Miklós. (Cikkeinket a témában itt találják.) Jordán Tamás most az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nyilatkozott Rónai Egonnak a szombathelyi igazgatóválasztási botrány kapcsán.

jordan_meszaros_zsolt.JPGJordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt) 

Jordán Tamás a másik induló, Dér András pályázatának kiszivárogtatását „nagyon nagy véteknek” nevezte, hiszen a kiírás szerint minden pályázó eldöntheti, hogy nyilvánosságra akarja-e hozni dolgozatát, vagy sem. (Jordán azonnal nyilvánosságra hozta pályázatát, Dér Andrásét a nyugat.hu portál szivárogtatta ki.) Dér „botrányos körülményekre” hivatkozva lépett vissza, a pályázatokról döntő szakmai bizottság pedig rögtön ezzel kezdett el foglalkozni. „Hangoztatták, hangoztatták, hogy botrányos körülmények, de senki nem volt kíváncsi arra, hogy mik azok” – mondta Jordán, hozzátéve, „tagadhatatlan”, hogy a szakmai bizottság „politikailag megosztott” volt.

Jordán hallomásból tudja, a szakmai bizottságban szavazásra tették fel a kérdést, foglalkozzanak-e az ő pályázatával és az ő személyével, miközben éppen ez lenne a dolguk. Miután azt szavazták meg, hogy ne foglalkozzanak, a bizottság nem végezte el a dolgát Jordán szerint. A szombathelyi polgármester új pályázásra vonatkozó javaslatának pedig az volt az alapja, hogy a bizottság nem mondott semmiféle véleményt.

Rónai Egon fölvetette, hogy egyesek szerint az egész ügy mögött valójában Vidnyánszky Attila áll. Jordán erre azt felelte, hogy mióta a „jobboldali érzelmű” művészeket tömörítő Magyar Teátrumi Társaság megalakult, a színházi életben „mindent befolyásol, irányít, a kezében van; amit ők eldöntöttek, azt végre is hajtják”. (Az érdekvédelmi szövetséget főleg vidéki színházak alapították, vezetője Vidnyánszky Attila.) Jordán elmondta, annak idején a Magyar Színházi Társaság vezetőjeként szinte „könyörgött” nekik, hogy ne alakuljon második színházi szervezet, mire azt felelték, „nem, nekünk kell egy saját szervezet, mert most mi jövünk”.

eperjes.jpg                                 Eperjes Károly (forrás: fidelio.hu)

„Ebben az összefüggésben Laklóth meg Eperjes politikai komisszárok voltak?” – tette fel a kérdést a műsorvezető. „Hát nem lehet erre mást mondani, mint hogy igen” – válaszolta Jordán, aki elmondta, a szakmai bizottság ülése után Eperjes Károly odament hozzá, és kérdőre vonta, hogy „miért fenyegette meg a színészeit, miért szervez tüntetést, miért áskálódik”, ami Jordán szerint természetesen nem igaz. Azt mondta, Eperjes elvakult, aki el is hiszi, amit mond – egyfajta „szélsőséges hit” van benne.

A szombathelyi igazgató vallja, hogy egy színházigazgató ne nyilvánuljon meg a politikában. Szombathelyen nincs semmiféle politizálás, de jönnek olyan rendezők, akik szeretnek politikailag is hozzászólni a világhoz. Elismerte, vannak egyes előadásokban olyan elemek, amelyekben direkt politizálnak, és ő ezt nem is szereti túlságosan, de nem akarja megkötni a rendezők kezét. Alföldi Róbert rendezőként történő meghívása viszont „egyesek szemében, akik meghatározó szerepet játszanak a színházi életben, bűn”.

Jordán elmondta még, ha kiírnak egy új pályázatot, és új igazgató lesz októbertől, az nem tud szezont csinálni, mivel neki jelezte „jó néhány jelentős színész” a társulatból, hogy ha nem ő az igazgató, elmennek, ahogy bizonyos rendezők sem jönnek. Abban majdnem biztos, hogy még egy évre meghosszabbítják a mandátumát, s ezt is kis győzelemnek élné meg.

(Forrás: ATV)

süti beállítások módosítása