Újabb életműdíjat kapott Tarr Béla

A bécsi Let’s CEE fesztivál gáláján, nagy hatású filmes munkássága elismeréseként Tarr Bélát életműdíjjal tüntették ki.

A filmfesztiválon száznegyvenegy közép- és kelet-európai filmet vetítettek, amelyek közül a szakmai zsűri Till Attila Tiszta szívvel című filmjének ítélte a legjobb játékfilmnek járó Uránia Csillaga díjat.

tarr_fidelio.jpg                 Tarr Béla (forrás: Fidelio)

Tarr Béla Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró. Tizenévesen kezdett amatőr dokumentumfilmezéssel foglalkozni. Mialatt hajógyári munkásként dolgozott, figyeltek fel rá a Balázs Béla Stúdió fiatal filmesei. 22 éves volt, mikor a stúdió pénzéből elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Családi tűzfészket. Tarrt első filmje bemutatása után felvették a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem), ahol 1981-ben végzett. Főiskolai évei alatt leforgatta a bemutatkozó filmjéhez hasonló, szintén dokumentarista stílusú Szabadgyalogot. Főiskolai vizsgafilmjeként elkészítette a Macbeth tévéjáték változatát Cserhalmi György főszereplésével. Szintén 1981-ben Tarr több más fiatal filmessel megalapította a Társulás Filmstúdiót, melynek feloszlásáig (1985-ig) tagja volt

Az 1987-es Kárhozat jelentette azt az ugrást Tarr számára, mely meghatározta az elkövetkezendő két évtizedben készített filmjeit. A Krasznahorkai László novellájából, Víg Mihály zenéjével készített film egy átfogó stílust is elindított a magyar filmművészetben. A fekete-fehér, lepusztult tájon játszódó, lassú és nagyon hosszú (többször akár tíz perces) snittek, meghatározóvá váltak a rendező művészetében. Ezen a sajátos filmnyelven születtek további alkotásai: a Szürkület, a Sátántangó, a Szenvedély, a Werckmeister-harmóniák, a Londoni férfi és A torinói ló. Ez utóbbit a berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjjal ismerték el.

tarr_illyes_tibor_mti.jpg                              Fotó: Illyés Tibor / MTI

Ezután, 2011-ben jelentette be, hogy nem rendez több filmet, mivel úgy érzi, mindent elmondott, amit akart, és a világ végéről szóló, karrierje leginkább lecsupaszított filmje után már nincs hova továbblépnie.

2013-ban Szarajevóban nemzetközi filmiskolát alapított, ahol többek között Tilda Swinton, Gael Garcia Bernal, Juliette Binoche, a cannes-i fődíjas Apichatpong Weerasethakul, a legjobb rendező díját ugyanott elnyert Carlos Reygadas, illetve a Good Will Hunting rendezője, Gus Van Sant tartott workshopot. A magánegyetem egyik karaként működő Film.factory nevű intézményt tavaly év végén zárták be, a hatvanegy éves rendező elmondása szerint azért, mert túl drága volt az anyaintézmény számára. Tarr Béla emellett producerként is dolgozott.

tarr_film_factory.jpg                           Tarr Béla az egyik szarajevói diákja filmjének forgatásán (forrás: Film.factory)

Tarr Béla alig két héttel ezelőtt szintén életműdíjat vehetett át, akkor a Dublini Selyemút Filmfesztiválon ismerték el filmes pályáját. "Munkássága, amelyet olyan pályatársai méltattak, mint Martin Scorsese és Jim Jarmusch - mindmáig ihletet jelent a fiatal filmeseknek szerte a világban. Az 1990-es években készült filmjeinek jelentősége nem korlátozódik pusztán stilisztikai és esztétikai értékekre, hanem a lehető legerőteljesebb és átfogóbb képet adják a kelet-európai térség akkori történelmi helyzetéről" - indokolták döntésüket.Nem sokkal később Szófiában kapott különdíjat a filmkritikusok nemzetközi szövetségétől - filmtörténeti léptékű életművéért, illetve elnyerte a 20. Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját is.

A hazai és a nemzetközi filmszakma is abban reménykedik, Tarr Béla meggondolja magát és talál maga és a nézők számára filmes mondanivalót.

(Forrás: Magyar Narancs, Origo, Fidelio)

süti beállítások módosítása