„Mindenki az igazságot keresi, miközben maga is titkolózik”

A Kihallgatás? gyanúsítottját alakító Mohai Tamás a szabadúszás előnyeiről, a jó színház titkáról, az igazság hatásmechanizmusáról és a személyes ügyekről mesél.

Mohai Tamás a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a KoMa Társulat közösségi színházában szocializálódott, majd egy száznyolcvan fokos fordulattal a Thália Színház tagja lett. Egy éve szabadúszó. A Dömötör Tamás által az Átrium Film-Színházban rendezett Kihallgatás ? című film-noir krim-thrillerben egy fiatalembert játszik, akit rendőrként Hevér Gábor és Molnár Gusztáv faggat, miközben Thuróczy Szabolcs szakértőként van jelen. Dézsi Fruzsina beszélgetett a fiatal színésszel.  

A kőszínháztól kezdve a filmezésen át az alternatív vonalig mindent kipróbáltál már. Hogy érzed, mi a legnagyobb különbség a társulati létforma és a szabadúszás között?

A kőszínház behatárolja az életet, megköti az időt, ugyanakkor ad egy rendszert, egy védőhálót is. Mind anyagi, mint jelenléti szempontból megvan a biztonság, de sokkal kevesebb a lehetőség arra, hogy az adott színházon kívül dolgozhassak. Szabadúszóként saját magamnak osztom be a napjaimat, ami persze a visszájára is fordulhat, nagyon szét lehet fecsérelni az energiákat, mert nincs állandó keret. Ez a fajta szabadság számomra most sokkal ideálisabbnak tűnik, mert megtalálnak olyan munkák, amelyeket egy társulat tagjaként nem biztos, hogy kipróbálnék.

moh_4_all.JPG                         Mohai Tamás az olvasópróbán (fotók: Rick Zsófia)

Még csak egy éve vagyok szabadúszó, az egyetem után a KOMA Bázishoz szegődtem. Iszonyatosan izgalmas alternatív vonalat képviseltünk, közösen gondolkodtunk, és arról beszéltünk, ami valóban foglalkoztatott minket. Ezután a Thália Színházba kerültem, itt is megtaláltak a kihívások, főleg, hogy egy hierarchikus rendszer aljára kerültem, ahonnan fel kellett küzdenem magam. Itt azonban a kommunikációs cső a nézői igényhez redukálódott, egyszerű, szórakoztató komédiákat játszottunk, ahelyett, hogy a görbe türköt még görbébbé hajlítottuk volna.

Mióta kvázi nincs állandó munkahelyem, szinte nem is volt szabadnapom sem, mert ha egyik nap bemutató volt, másnap már kezdődött az új próbafolyamat. Ez nagyon hálás, szeretek belekóstolni különböző csapatokba, hogy az új energiák révén én is megújuljak. Egyszerűen ki kell próbálni mindent ahhoz, hogy tudjuk, mire van szükségünk.

A praktikus szempontokon túl mit keresel egy színházban?

A közösségnek mindenképp nagyon jónak kell lennie mind emberileg, mind szakmailag. Az is fontos, hogy olyan színészekkel dolgozhassak, akik a színpadon teljesen elfeledtetik velem saját magamat, ugyanakkor, ha vége a történetnek, akkor képes legyek általuk az életemre reflektálni. A közlési szándék szintén kulcskérdés, vagyis, hogy az értékrendemnek megfelelő előadások szülessenek. Ragaszkodom Budapesthez, persze szívesen mennék vidékre is vendégeskedni, de nem mernék túlságosan beleragadni egy struktúrába. Mindemellett talán az a leglényegesebb, hogy mindenki azért dolgozzon egy adott produkción, mert szeretne, és nem a megélhetés, a kényszer vagy a politikai  nézete miatt. Gondolkodjunk közösen, a rendező pedig belőlünk építkezzen. Számomra ez az ideális színház.

Szabadúszóként mi alapján mondasz igent vagy nemet egy felkérésre? A Kihallgatás?-nál például mi volt az ok?

moh_2_all.JPGMég soha nem dolgoztam senkivel, aki ebben a darabban játszik. Dömötör Tamásról hallottam, hogy egy őrült varázsló, és nagyon szimpatikusnak tűnt már elsőre is. Vele korábban  találkozunk, Árpa Atilla egyik filmjének szereplőválogatásán, ahol ő volt a casting director. Ott valószínűleg megtetszettem neki, később fel is hívott, hogy szeretne velem dolgozni egy másik konstellációban, más emberekkel, aztán az az előadás végül nem jött lére, de pár hónapja ismét megkeresett a Kihallgatás? kapcsán. Ha most egy társulatnál lenne szerződésem, akkor egészen biztosan nem tudtam volna elvállalni, így viszont örömmel mondtam igent a felkérésre.

Az is a szabadúszás egyik pozitív oldala, hogy a hirtelen jövő munkákat be lehet illeszteni a napirendbe. Nagyon érdekes egyébként a mostani próbafolyamat, Hevér Gábor tiszta, erős energiákat mozgat, elképesztően jó együtt gondolkodni vele, Thuróczy Szabolcs tulajdonképpen már most ikonikus figura, és nem is véletlenül, Molnár Gusztáv szintén hihetetlenül izgalmas dolgokat csinál a színpadon, és ott van Dömötör Tamás, aki száz százalékosan belőlünk építkezik. Megadja a kereteket, amiken akár túl is léphetünk, hagyja, hogy saját magunknak jelöljük ki a komfortzónánkat, a vesszőparipája egyedül a közös nevezőre jutás.

Emiatt borzasztóan élvezem a munkát, mert egyrészt hajaz egyfajta alternatív létezésre, másrészt a felkészültség és a technikai profizmus egy kőszínházi rendszer képét festi fel. Most dolgozom először az Átriumban, és azt érzem, hogy ez a hely az aranyközépút.

Ebben a krimiben mi számodra a legbonyolultabb színészileg?

Már az alaphelyzet is nagyon érdekes, mert egyetlen szobában játszódik, ahol az emberek igazságokat és hazugságokat mondanak, ezért nincs benne igazán akció. Az mindig kihívás, ha úgy kell végig feszültté tennünk egy előadást, hogy pusztán a szövegre tudunk támaszkodni. Ugyanakkor már az első pillanatban kiderül, hogy a kihallgatásnak óriási a tétje, egy igaz, ismert történetből indul ki, egy prostituált meggyilkolásából. Magát a bűncselekményt nem látjuk, már a nyomozás fázisába cseppenünk bele. A két rendőr, a vádlott és a szakértő is az igazságot keresi, vagy legalábbis igyekszik megtisztítani a helyzetet a hazugságoktól.

moh_3.JPGHevér Gáborral az olvasópróbán

Ez már csak azért is különös, mert közben ráébredhetünk arra, hogy mi is mennyire hajlamosak vagyunk a ferdítésre, néha pedig már magunk sem vesszük észre, hogy mikor állítunk valótlant. A napokban néztem különböző videókat, amelyek a hazugság mimikáját mutatják be. Például, ha valaki erősen bólogat és úgy mondja, hogy igen, akkor valószínűleg kamuzik. Ugyanígy fordítva. Ha megtöri a szemkontaktust, ha sűrűn pislog, ha egyfolytában, már-már meredten néz a másik szemébe, ha megfordítja a fejét válasz után. Ezek mind-mind olyan testi jelek, amelyek arra utalnak, hogy van valami hamisság a dologban.

Persze nem szabad ezt túlspilázni, mert akkor egy idő után azt látjuk, hogy minden, amit csinál az emberi arc, abban fellelhető a hazugság, ebbe pedig bele lehet kattanni. Csak vegyük észre, hogy mi van körülöttünk, erre próbál rámutatni a Kihallgatás? is, és azért hat majd intenzíven a nézőkre, mert voltaképpen mindenki az igazságot keresi, miközben maga is titkolózik.

Hogy látod, az igazság felszínre jutása egyértelmű megoldást tud jelenteni?

moh_all_rick_zsofi.JPGEgyáltalán nem biztos, hogy mindent megold, de ha megtaláljuk az igazságot, akkor már megtettük az első lépést. A második az lenne, hogy felmérjük, mi ennek a következménye, vagy hogyan nyelődik el azonnal egy korrupt rendszerben. Az ember alapvetően a boldogságra törekszik, megpróbál minél kevesebbet hazudni magának és a másiknak, de ez nem feltétlenül sikerül. Aztán, ha fény derül a hamisságokra, az megbolygatja és szét is szakíthatja a kapcsolatokat, így pedig felmerül az a kérdés, hogy akarjuk-e tudni az igazságot? Én úgy gondolom, hogy előbb vagy utóbb muszáj nyílt kártyákkal játszanunk és elmondanunk, amit elhallgattunk, mert csak így lehet tovább lépni. Nem biztos, hogy előre megyünk általa, de részesülünk egyfajta megtisztulásban, ami mégiscsak könnyebbé teszi a szembenézést.

Nagyon érződik, hogy tényleg élvezed ezt a próbafolyamatot. Minden szerepben sikerül megtalálnod a saját ügyedet?

Igen, erre törekszem. Mindenkinek megvan a saját igazsága és ezt jó összeegyeztetni a szereppel is. Színészként természetesen azt is őszintén kell képviselnem, ami a legtávolabb áll tőlem, de izgalmas dolog új utakat bejárni. A karaktereket valójában az teszi különbözővé, hogy abszolút másképp reagálnak. Hiába van két egyformának tetsző, sztereotipikus figura, egyszerűen nem viselkedhetnek ugyanúgy, mert teljesen más kontextusban értelmeződnek.

Persze mindegyik személyiség, amit játszom, bizonyos mértékig én vagyok, mert mégiscsak az én számból hangzanak el a szavak, ezért meg kell találnom a közös nevezőt, akkor is, ha csupán nüansznyi a hasonlóság. Emellett felszín alatti titka is kell, hogy legyen minden szerepnek, ezt nem tudják sem a kollégák, sem a rendezők, csak az adott színész, akinek ez jelenti a mankót. Szabadúszóként szerencsére megvan az a szabadságom, hogy nem kell elvállalnom olyan előadásokat, amelyeket nem érzek az ügyemnek. Az természetesen életstádium kérdése, hogy mit tartok éppen fontosnak, de egy biztos: a színészi játék akkor lehet érvényes és hiteles, ha célja nem a saját egoizmus kielégítése, hanem egyfajta lélekkitevés, amely visszahat a saját életünkre is.

Dézsi Fruzsina

...

Az előadás bemutatója április 4-én lesz az Átrium Film-Színházban. A Kihallgatás? a premiert követően április 5-én és 23-án, illetve május 7-én két alkalommal is látható lesz a Margit körúti színházban.

Részletes információ az előadásról az Átrium Film-Színház honlapján olvasható.