Generációk találkozása - Kiírták a Találkozások pályázatot

A Bethlen Téri Színház és a Manna újra kiírta pályázatát, amire fiatal, pályakezdő színházi alkotók jelentkezését várják.

Kétszereplős kamaradarabok megvalósítására lehet pályázni, amelyben a pályázó munkáját egy felkért mentor rendező segíti, a megvalósítás egyik feltétele a két színész közti generációs korkülönbség. Az elmúlt két évadban összesen négy Találkozások előadás valósult meg olyan művészek közreműködésével, mint Botos Éva, Tordai Teri, Gőz István és Zsótér Sándor.

tal_montazs.JPG

2015 tavaszán indította útjára a két intézmény a Találkozások programot. Az első pályázat nyomán két produkció valósult meg; 2016 áprilisában mutatták be Valcz Péter rendezésében a Mary és Max című előadást, azt követően Szilágyi Bálint állította színpadra Peter Handke Az aranjuezi szép napok című művét. A tavalyi év pályázatának eredményeként jött létre a decemberben bemutatott Egy fiú Boszniából Lazici Noémi rendezésében, majd februárban Cseh Judit állította színpadra Pataki Éva regénye nyomán készült Nőkből is megárt… című darabot.

A tatabányai MOST Feszten a zsűri különdíjjal jutalmazta a Mary és Maxet, a Találkozások tehetséggondozó program elsőként megvalósult előadását.

Az Asperger-szindrómás Max és az amerikai kislány, Mary barátságáról szóló előadásra már iskolai csoportokat is vár a Bethlen Téri Színház, ahol külön feldolgozó drámaórát tartanak a gyerekeknek. Ugyanígy drámatanárok segítenek feldolgozni az Egy fiú Boszniából történetét. A pedagógusok és az osztályok számára a színház akár külön egyeztetett időpontban, napközben is elérhetővé teszi az előadásokat.

A Találkozásokra  bárki pályázhat, aki a szükséges dokumentumokat április 30-ig, elektronikus formában benyújtja. A részletes pályázati kiírás és adatlap letölthető a Bethlen Téri Színház és a Manna honlapjáról.

Aki szeretne ízelítőt kapni az eddig elkészült előadásokból, az áprilisban mindegyik Találkozások produkciót megnézheti a Bethlen Téri Színházban:

április 2., vasárnap (valamint április 9., vasárnap és 20., csütörtök)
Pataki Éva: Nőkből is megárt…
Szereplők: Tordai Teri, Horváth Lili
Mentor rendező: Mészáros Márta
Rendező: Cseh Judit

április 3., hétfő
Egy fiú Boszniából – Ad De Bont írása alapján
Szereplők: Botos Éva, Jászberényi Gábor
Mentor rendező: Szikszai Rémusz
Rendező: Lazici Noémi

április 10., hétfő
Mary és Max – A. Elliot gyurmafilmje nyomán
Szereplők: Grisnik Petra, Gőz István
Mentor rendező: Jordán Tamás
Rendező: Valcz Péter

április 12., szerda
Peter Handke: Az aranjuezi szép napok
Szereplők: Eke Angéla, Zsótér Sándor
Mentor rendező: Zsótér Sándor
Rendező: Szilágyi Bálint 

(Forrás: Bethlen Téri Színház)

süti beállítások módosítása