Vezető színészek távozhatnak a Vígszínházból

Stohl András mellett vélhetően több színész, Kovács D. Dániel rendező és a színház gazdasági igazgatója is elhagyja a teátrumot.  

Már korábban hírt adtunk róla, hogy Stohl András vélhetően idény végén megy el, most pedig újabb lehetséges távozók kerültek szóba. És noha ezek a hírek még nem hivatalos információk, elég kicsi ahhoz  színházi szakma, hogy az efféle zuhanyhíradások tapasztalataink szerint később szinte kivétel nélkül valósnak bizonyuljanak.

A Bors információi szerint kilencen hagyják el Eszenyi Enikő színházát, közöttük a gazdasági igazgatóval, Csóti Józseffel. Bármennyire is megszokott az évadvégi fluktuáció, főként nagyobb teátrumok esetén, ilyen mérvű és a Vígszínházban nagyjából kétévente ismétlődő távozások a színházi életben ritkaságszámba mennek.

lelovik_puskel.jpg                 Bata Éva és Lengyel Tamás A lovakat lelövik, ugye? előadásában (fotók: Puskel Zsolt / Port.hu)

A Bors úgy tudja, Stohl Andráson kívül távozik a Válótársakban és A mi kis falunkban is főszerepet játszó Lengyel Tamás, illetve Kerekes József, aki hatodik éve társulati tag a Szent István körúti színházban. Velük együtt elhagyja a Vígszínházat Bata Éva, aki szintén szerepel A mi kis falunkban.

Egy neve elhallgatását kérő vígszínházi színész a színházi keresetek versenyképtelenségére hivatkozva monda el, hogy „A színházvezetés – és ez értendő minden hazai teátrumra – egyszerűen nem tud versenyezni azokkal a tévés produkciókkal, amelyekből egyre több indul mostanában”.  

Ez bizonyosan igaz, azonban számos ellenpélda is van, hogy más teátrumoknál a hasonló filmes lehetőségeket kapó színészek társulati tagként is össze tudják egyeztetni filmes munkáikat az anyaszínházukkal. Az egyik ilyen a Madách Színház, amelynek igazgatója, Szirtes Tamás elmondása szerint kifejezetten támogatja színészei filmkarrierjét: „Nagyon örülök annak, ha egy színész tévés szerepet kap. Minden erőmmel támogatom, hiszen egy ilyen lehetőség a színésznek, a tévéműsornak és a színháznak is jót tesz. Egy sorozat olyan ismertséget ad az embernek, amire egy színház manapság már nem képes. Persze nem szabad, hogy ez a színpadi munka rovására menjen. Mi a Madáchban meg szoktuk tudni oldani az ilyen problémákat”.

jaro_haramiak_puskel.jpgJáró Zsuzsa a Haramiákban

A 24.hu úgy tudja, hogy a színház 30-as, 40-es színészeinek zöme elhagyja a Vígszínházat. Információik szerint Járó Zsuzsa a Belvárosi Színházban folytatja, de távozik Herczeg Adrienn, Kovács D. Dániel rendező és Péter Kata is. A 24.hu, úgy tudja, hogy többen közülük annak ellenére is elmennek, hogy még nincs ajánlatuk más színházaktól, ezért is szokatlan a döntésük. Értesülésük szerint a Vígszínházban fog viszont dolgozni ifj. Vidnyánszky Attila – vélhetően a távozó Kovács D. Dániel hiányának pótlására.

Az érintett színészek nem nyilatkoznak, a Vígszínház pedig szokás szerint május 1-jén hozza nyilvánosságra a következő évad tervét: „Az évad végéig minden társulati tagunknak szerződése van, így zavartalanul játsszuk tovább az előadásainkat. Egyelőre tartanak a szerződtetési tárgyalások, szokásainkhoz híven május 1-jén hirdetjük ki az új évad bemutatóit”.

Két évvel ezelőtt is hasonlóan a 30-as, 40-es színész korosztályokból távoztak többen is, közöttük Mészáros Máté, Réti Adrienn, Molnár Áron, Lajos András és Géczi Zoltán. Akkor tizenegy fiatal érkezett, például az akkor rendezőként frissen végzett, most távozó Kovács D. Dániel. Azt, hogy a mostani változások is a fiatalítás jegyében zajlanak-e, a munka ünnepén tudhatjuk meg.

(Forrás: 24.hu, Bors, szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása