“Bármit is mond, minden színész szereti, ha megnézik az utcán”

Trokán Péter mesélt a Szomszédok körüli retrolázról, a függetlenekkel való kapcsolatáról, színész lányairól és a Jordán Tamás körül kialakult szombathelyi cirkuszról is.

Tavaly év végén mutatta be a Centrál Színház a Halpern és Johnson című színdarabot, amit Gólem Színházas koprodukcióként Borgula András rendezett. Hogyan kerültél a társulat látószögébe?

Borgula Andris hívott a társulathoz, de némi előzménye azért volt! Kiss Mari kolléganőm játszik a Mamelosn-ban, ami szintén gólemes előadás, és Mari nagyon szívesen ajánlgat, mert ő mindig azt szeretné, ha mindenki játszana és mindenkinek jó lenne. Ebben a színdarabban két hetvenéves férfi játssza a főszerepet, így jutottam az eszébe és általa Andrisnak is.

trokan_4.JPGFotók: Kaszás Tamás

Rád alapból aligha gondolnak úgy, mint egy hetvenéves kollégára...

A hangsúly itt inkább két idős emberen van, akik leélték már az életük javát, hiszen a Halpern és Johnson valójában az ő találkozásukról szól.

A Gólem Színház független társulat, gyakran megfordulsz az alternatív szcénában?

Főiskolásokkal és függetlenekkel is szívesen dolgozom, de az sem volt olyan nagyon rég, amikor még én is független voltam! Ötven évvel ezelőtt, amikor elkezdtem az Amatőr Irodalmi Színpadon (ekkor még így hívták az alternatívokat) a szakmát. Alapítótagja voltam a Belvárosi Ifjúsági Irodalmi Színpadnak 1965-ben. Akkor pezsgett egy komoly alternatív korszak, és az alapítótagok közül azóta is rengetegen vannak a pályán: Bodnár Erika, Borbás Gabi, sorolhatnám. A Jurányiban még nem dolgoztam (itt próbál a Gólem Színház – a szerk.); hihetetlenül jólesett a társulat családias hangulata. Flottul csinálják, őrült természetességgel, ami nekem nagyon tetszik.

Azt vettem észre, hogy mostanában egyre gyakrabban mernek a függetlenek nagy nevekkel dolgozni, és nem csak a saját, sokszor baráti társaságukkal.

Igen, és ez egy marha jó dolog! Fontos volna, hogy szűküljön az árok, ne legyen az államilag fenntartott színház az alternatív ellensége. Az alternatív színházak már sokszor bizonyították, hogy művészeti értelemben nincs különbség a kőszínház és a független színházak között. Financiális értelemben persze más a helyzet, de az nagyon jó, hogy hozzánk Szombathelyre is lejönnek játszani, akár Pintér Béláék is.

trokan_1.JPG

Jordán Tamás igazgatói újrapályázása körüli hisztéria miatt Szombathely az elmúlt időszakban reflektorfénybe került.

Mostanra lecsengett a bolhacirkusz, megszületett a megállapodás, ami szerint egy évig Jordán Tamás csinálhatja tovább a színházat. Ettől még a pályázatot újra kiírják két és fél évre, amihez majd megint pályáznia kell, úgyhogy kezdődni fog az egész újra elölről.

Mennyire viselte meg a színházat, hogy el akarják venni az alapítótól a direktori posztot?

Felőrölt minket rendesen. Tamás bírta a legjobban, mert számára kiderült, milyen sokan és mennyire szeretik őt. Az emberek nem is értették ezt az egészet; nem értették, mit jelent az, hogy Jordán Tamást támogatni kell egy pályázatban, hogy megtarthassa a színházat, amit ő hozott létre. Ebből lett ez a csúnya hercehurca, de már látjuk az alagút végét. Mindenki belefáradt ebbe a rosszul előkészített harcba, aminek Tamás volt a célpontja, egészen pontosan Jordán Tamás kicsinálása.

Talán rájöttek, hogy nincs értelme?

Nem hiszem, inkább hibát hibára halmoztak. Azt képzelték, mindent át tudnak nyomni a jól bejáratott gépezetükön, de nem jött össze nekik. Valójában persze Jordán is csak egy eszköz volt a dologban; akad két futballcsapatnyi politikus, akik vitatkoznak azon, hogy kinek van igaza. Van, ahol ez automatikusan megy: a polgármester elégedett a színházvezetéssel, mint például Fehérváron. Hát, nálunk nem ment ilyen egyszerűen a dolog, nálunk elég mocskosan ment.

trokan_2.JPG

Beszéljünk kicsit a lányaidról inkább, egyszerre vették a fejükbe, hogy ők is a színészetet választják hivatásul?

Anna találta ki először, de nem túl korán, már 16 éves volt. Eleinte orvosnak készült, aztán rájött, hogy annyi biológia könyvet azért nem olvas el, hogy a tanára behúzhasson még egy strigulát, mert őt felvették az orvosi egyetemre. Aztán elment Földessy Margithoz… Így mindenről Margit tehet.

Tehát te felhívtad és elbeszélgettél vele…

Ekkor még nem, csak később, amikor Anna mondta, hogy jelentkezik a Színműre Megkérdeztem Földessy Margittól, mennyire van ennek realitása. Tudom, hogy ő nagyszerű szakember, aki nem munkásokat nevel, hanem mindenkivel úgy foglalkozik, hogy kiderülhessen, mit akar az kezdeni magával. Szerencsére csupa jót mondott! Féltettem Annát, mert ő mindent nagyon a szívére vesz. Nagyon mélyről indít és még mélyebbre tud lemenni. Ezt is nagyon komolyan a fejébe vette, és bár kétszer kirúgták a felvételiről, nem adta fel. Nóra meg mindenben követte Annát, és amikor Anna már egy éve járt Földessy Margithoz, ő is elment. És ő is beleesett ugyanabba a verembe. Aztán úgy adódott, hogy Nórit elsőre felvették az egyetemre, így végül osztálytársak lettek.

Könnyű volt elfogadni a döntésüket?

Igen, mert láttam, hogy komolyan akarják. El tudtam nekik mondani, hogy mi a szép és mi a csúnya ebben a pályában. Mondtam nekik, ha ezt így el tudják fogadni, akkor nyomás! Papadimitriu Athina, az anyjuk jobban féltette őket.

trokan_3.JPG

A hírnév átkáról bizonyára sok mindent tudtál mesélni nekik. Mit szólsz ehhez az állandó nosztalgiahullámhoz, ami a Szomszédokat övezi?

Mi se gondoltuk, hogy 17 évvel a vége után még mindig ilyen sikere lesz. A retrohangulatba valahogy mindig beletalál az ismétlés. Ez nagyon jópofa, de ez is csak egy szerep volt, remek társulattal, és az egész 13 évig tartott. Fogalmunk se volt róla, milyen egy sorozatban játszani, mert ez volt az első olyan gyártás, aminek nem akarták a szerkesztők előre látni a végét. Tartott amíg tartott, pedig még lett volna benne pár év, de ahogy az már lenni szokott, azt is kihúzták Horváth Ádám alól. Nagyszerű emlékekkel és egy olyan ajándékkal gazdagodtunk, amit nem lehet letagadni. Ráadásul a népszerűség, amit hozott a legnagyobb dolog a színművész életében. Soha ne hidd el egy színésznek, hogy nem szereti, ha megnézik az utcán.

Titeket akkor tényleg az egész ország ismert. Azt akarod mondani, hogy az a fokú népszerűség tényleg nem volt megterhelő?

Nem, én mindig tudtam kezelni. Szombathelyen is nagyon hálás a közönség, ezért sem lehetett érteni, hogy miért akarták szétbarmolni ezt az egészet. Nem tudok úgy három lépést menni a városban, hogy ne kapjak egy jó szót.

Annak idején automatikusan mentél Jordán Tamással a Nemzetiből Szombathelyre?

Persze! A pályám felét Pesten, felét vidéken töltöttem, és bár kicsit furcsa volt újra vidéken élni, de nagyon izgalmas is egyben, mert Szombathelyen tényleg nem volt semmi. Először akartak építeni egy színházat, de arra nem volt elég pénz, akkor a helyőrségi művelődési központot pofozta ki Jordán Tamás színházzá. 2008-ban mentünk le, az első darabot még mi magunk írtuk. Már ma jókat lehet nosztalgiázni erről is, hiszen lassan tízéves a színház. Reméljük, hogy tudjuk folytatni, és nem hagy túl sok sebet ez a történet. Olyan megpróbáltatás volt ez a társulat számára, amilyet még nem éltem meg. Ugyanakkor jól is vizsgáztunk, mert annyi türelemmel, kitartással viseltük a helyzetet, hogy végül nem dőltünk be, amire pedig megvolt az esély, mert közben Ivanovot és egy kortárs német darabot is próbáltunk. Nem volt egyszerű helyzet, így örülök, hogy vége van.

Játszol nyáron is?

Én ugyan nem! Nyáron lent élek a Balatonon, júniustól-szeptemberig hagyjon mindenki békén a színházzal!

Mazányi Eszter