Egy francia vígjáték orosz szellemben

A fiatal orosz rendező, Ilja Bocsarnikovsz vitte színre Matthieu Delaporte és Alexandre de La Patellière Hogyan nevezzelek? című komédiáját a Csokonai Színházban.

A két fiatal francia szerző darabja óriási sikert aratott Párizsban, 2010-ben: a belvárosi színházban tartott ősbemutatót 242 előadás követett, melyet 200.000 néző látott, a produkciót több Molière-díjra is jelölték. A darab népszerűsége olyannyira meggyőző volt, hogy az alkotók 2012-ben filmet is készítettek belőle, megtartva a színházi előadás szereplőgárdájának nagy részét, sőt, a drámaszöveg iskolai elemzések tárgyává vált.

1ogyan.JPG                       Fotók: Máthé András

A francia vígjáték nem véletlenül vonz nagyszámú, lelkes közönséget: szórakoztató, jó humorral és kedélyesen szembesít az apró emberi gyarlóságokkal, s igazi, filozófiai kérdéseket is pedzeget. A történet szerint Pierre és Élisabeth hosszú évek óta élik a francia felső középosztály boldog hétköznapjait két gyermekükkel. Vacsorára várják Élisabeth testvérét, Vincentet és annak várandós feleségét, illetve gyermekkori barátjukat. A marokkói fogások és francia borok fogyasztása jó hangulatban telik, mígnem Vincent ki nem böki, hogy milyen nevet választott hamarosan születő fiának. A kis társaság tagjai felhördülnek, s míg a leendő apát igyekeznek meggyőzni döntése helytelenségéről, akarva-akaratlan, indulatos és már-már túlságosan őszinte vélemények, mondatok hangzanak el. A parázs vita idővel túllép a névválasztás problémáján, felszakadnak a múlt fájó sebei és napvilágra kerülnek a jelen titkai.

Ilja Bocsarnikovsz két évadon keresztül rendezett Rigában a „Yorick” Stúdiószínázban, olyan nagy sikerű darabokat, mint Cervantes Don Quijote-ja, vagy Shakespeare Rómeó és Júliája. Az utóbbi produkcióval elnyerte Lettországban a legjobb előadásnak, valamint a legjobb rendezőnek járó díjat. Több előadást rendezett a Gubkin Egyetemen, és színészként dolgozott a Sztanyiszlavszkij Színházban, Moszkvában. 2010 óta a moszkvai Színművészeti Egyetem adjunktusa.

hogyan_2.JPG

Mint mondta, származását a debreceni rendezés kapcsán sem akarta és tudta levetkőzni: „Bár a Hogyan nevezzelek? egy komédia, de talán azért, mert orosz vagyok, ebben is meg kell keresnem azt, ami komoly és mély. Egyik kedvenc filmem a Forrest Gump, ami tele van drámai helyzetekkel, igazán emberi problémákkal, de az egész annyira derűs és vicces, hogy éppen ezért nagyon tud működni. A most készülő előadás is telis-tele van olyan pillanatokkal, melyek megnevettetik majd a közönséget. Egy családról és a barátaikról szól, akik együtt vacsoráznak, és ez alatt a két óra alatt rengeteg minden kiderül mindegyikükről. Ezek az új információk megdöbbentik a szereplőket, ami nagyon vicces helyzeteket teremt, de hiszek abban, hogy a közönség érezni fogja, hogy ez több mint poénok sora, hiszen közben olyan témákról beszélünk, mint a szeretet, a család és a barátság.”

Mészáros Tibor játssza Vincent szerepét. Azét a Vincentét, aki felbolygatja az értelmiségi lét állóvizét: „A Hogyan nevezzelek? figurái nagyon életszerűek, természetesek, de idővel kiderül róluk, hogy van egy álarcuk, egyfajta megfelelési kényszer vezérli őket is. Vincent érdekessége leginkább felszínességéből fakad, illetve abból a szabadságból, ahogy a saját életét és másokét is felszínesen kezeli. Rámutat arra, hogy mennyire a külsőségekben élnek az emberek és mennyire kevés is elég, hogy kivetkőzzenek magukból. Igazi provokatőr, aki rendkívül élvezi, hogy az embereket saját magukkal állítja szembe” – mondta el a színész a szerepéről.

hogyan_3.JPG

A főbb szerepekben Mészáros Tibor mellett Mercs János, Vranyecz Artúr és Ráckevei Anna látható.

Az előadás bemutatója április 7-én volt a Víg Kamaraszínházban. A következő előadások április 19-én, 20-án, 21-én, 22-én, 24-én, 25-én, 26-án és 27-én lesznek.

(Forrás: Csokonai Színház)