Felejts el mindent, amit eddig a bohócokról gondoltál!

A Recirquel Újcirkusz Társulat komikus-akrobatikus újcirkusz duettje, az Adieu! valódi műfaji újdonságnak tekinthető Magyarországon.

Az alkotók meglátása szerint az elmúlt évtizedekben itthon nem vittek színre hasonló, két bohóc karakterre építő produkciót, amelyet a történetmesélés, a humor és színészi játék, valamint a díszletek gazdasága tesz igazi színházi élménnyé.

A bohóc a középkor óta nemcsak a szórakoztatás, hanem a művészettörténet meghatározó karaktere is, az önmagát kereső, tépelődő művész önarcképe Shakespeare-től Modiglianin át Picassóig.  Bár manapság elsősorban cirkuszi szereplőként tekintünk rá, a bohóc figurájának eredete valójában nem a cirkuszhoz, hanem a reneszánsz színházművészethez, a commedia dell'arte-hoz köthető.

ad_szigetvari_zsolt.JPGAdieu! (fotó: Szigetvári Zsolt)

A Recirquel legújabb, immár ötödik egész estés előadásában a színházi bohóc kissé elfeledett, háttérbe szorult karakterének feltámasztására és szerepének újraértelmezésére tesz kísérletet, amelynek sikeréről Lakatos Leonetta és Pintér Áron komikus páros – a társulat többi produkciójának állandó főszereplői – gondoskodnak.

Számomra ez egy nagyon kimerítő négy év volt, sokszor napi 18-20 órás munkával. Úgy érzem, hogy nekem most töltődnöm kell, és azt gondolom, hogy a srácoknak is jót tesz, ha mással is dolgoznak” – mondta korábban Vági Bence, a társulat művészeti vezetője. És most eljött a pillanat, amikor mi is láthatjuk ennek a vendégrendezővel közös munkának a végeredményét. 

A Vági Bence és Neil Fisher által rendezett Adieu!-ben nem a megszokott bohóc eszköztáré – piros orr és egyszerű szüzsék – a főszerep, hanem az intelligens, kifinomult humor és színészi játék, no meg a társulattól megszokott lenyűgöző trükkök állnak a középpontban. Sőt, valójában a hétköznapi ember, a néző az, aki megjelenik a színpadon, a maga esendőségével, hétköznapi érzelmeivel és keserédes emlékeivel.

Az Adieu! a múlt század ötvenes éveibe, egy házaspár lakásának falai közé kalauzolja a nézőt: a férfi meghalt a háborúban, magára maradt párja pedig belekeseredik abba, hogy elveszítette élete szerelmét. Megidézi férje szellemét, aki visszakíséri őt a múltba, a közös emlékeik közé, amelyek felvillantják, hogy milyen szép időket éltek meg együtt. Az Adieu! varázslatos világában semmi sem lehetetlen: ahogy az emlékeink olykor szürreális módon kavarognak, úgy alakulnak át a századelejei polgári lakás megszokott kellékei szokatlan cirkuszi rekvizitumokká – a fürdőkád csónakká, a gigantikus csillár trapézzá változik, a gardróbszekrény mélye pedig különleges titkokat rejt…

meztelen_bohoc_nagy_attila_ki.JPGMeztelen Bohóc (fotó: Nagy Attila)

A Recirquel három egész estés előadás (Cirkusz az Éjszakában, Meztelen Bohóc, és Párizs Éjjel), és egy cirkuszi balettmű (Non Solus) színre vitele után ismét egy műfaji újdonsággal rukkol elő. Az Adieu!-t már szinte hagyományteremtő módon a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Müpa Fesztivál Színházában mutatja be a társulat.

A produkció premierje ma este lesz, majd másnap szintén látható a Müpában, mindkét esetben este 7 órai kezdettel.

(Forrás: Recirquel)