1945 - Ragályi Elemér. „Nem akartunk lágyítani a történeten”

Ha a magyar film legnagyobbjait kellene felsorolnunk, a rendezők és színészek mellett Ragályi Elemér neve bizonyosan felmerülne. Az operatőr a Népszavának mesélt.

Török Ferenc legújabb rendezése, az 1945 rövid idő alatt begyűjtött három fesztivál elismerést: Miami és Berlin után a budapesti Titanic fesztiválon is közönségdíjat nyert az egy nap történetét bemutató háborús filmdráma. A törtnet szerint 1945. augusztusában járunk, amikor egy kis faluba két titokzatos zsidó férfi érkezik. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik.

1945_szilagyi_lenke_ok.jpegRagályi Elemér (fotó: Szilágyi Lenke)

Az 1945 egyben a századik film, amit Ragályi Elemér fotografált. Az interjúban mesél a tekintélytisztelet veszélyességéről, a film különös látványvilágáról, arról, miért választották végül a fekete-fehér mozgóképet és mit érez leginkább sajátjának a filmből.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas, filmjeivel Emmy- és Oscar-díjat is elnyert Ragályi Elemér két napja töltötte be a hetvennyolcadik életévét, Török Ferenc három nap múlva lesz negyvenhat. Adódik a kérdés, hogy ez a korbeli és a korábbi munkák arányaiból adódó különbözőség mennyire okozott problémát a közös munkában. „Amikor egy jóval fiatalabb rendezővel dolgozom, megtörténhet, hogy túl nagy tisztelet él benne. Nem a korom miatt, hanem mert húszszor több filmet forgattam nála” – igazolja vissza a gondolatot Ragályi Elemér. Majd elmondja, hogy Török Ferencben szerencsére nyoma sem volt efféle „veszélyes” tiszteletnek: „Ha úgy látta jónak, elfogadta a véleményemet, ha nem, akkor érvelt. Abszolút egyenrangú partnerekként dolgoztunk”.

Arról is beszél, hogy eleinte tartott attól, hogy Török Ferenc olyan régi képi világot vár majd tőle, ami egy fiatal operatőrnek „nincs a vérében”. De hamar kiderült, hogy „szó sincs ilyesmiről”. A képi világ eleven mozgalmasságával együtt az 1945 különleges látványvilágához az is hozzátartozik, hogy a kort az ekkoriban készített nagy filmalkotásokon keresztül is meg akarták idézni.

1945_all.jpgA legnagyobb kihívás az volt, hogy elhitessük a nézővel, az a helyszín, ahol peregnek az események, egy élő, negyvenötös magyar falu. Filmtörténeti bravúrnak számít, ha ez sikerült. A másik igyekezetünk, hogy egyfajta imázsa legyen annak a klasszikus magyar filmiskolának, amelyben remekművek születtek” – foglalja össze Ragály Elemér a kettős feladatot.

Az ember lop. Nem lehet másképp filmet csinálni. Az előképek kitörölhetetlenek, nem beszélve olyan esztétikai kompozíciós szabályról, mint az aranymetszés. Ez nem tanult tudás. Vagy van az embernek érzéke hozzá, vagy nincs” – mondja az operatőr a film egyik visszatérő jelenete kapcsán, ami sokunknak ismerős lehet. „Ha letesznek egy jó operatőrt egy mezőre, vagy egy fasorhoz, nagy valószínűséggel hasonló képkivágásokat, hasonló képkompozíciókat talál, mint egy másik jó operatőr. Ezen belül lehet cifrázni, de a lényeg marad.”

Többféle megoldási kísérlet után maradtak végül a fekete-fehér mozgóképnél: „Ez a megoldás szerintem segít a nézőnek, hogy a történetre, a drámára figyeljen. A színes film a maga esztétikumával, a színgazdagságával minden történetet lágyít. Mi nem akartunk lágyítani a történeten”.

A Népszava cikkéből megtudhatjuk melyik volt az a pillanat a forgatáson, amikor érzeték, hogy „megfogták az isten lábát” és azt is, melyik képek készítését élvezte leginkább Ragályi Elemér.

Az interjú végén kiderül, hogy az operatőr nem egy-egy jól sikerült képsort vagy jelenetet tart leginkább sajátjának a filmből, hanem valami egészen mást: „Az egyik legfontosabb mának szóló üzenetét. Azt, hogy nem lehet gazemberségeket elkövetni anélkül, hogy ezekért előbb vagy utóbb meg ne bűnhődjön az elkövető”.

A Népszavában megjelent interjú itt olvasható.