ARTista Cafe - Ma este pódiumra kerül a jégcirkusz

A pódiumbeszélgetés mellett részletek láthatóak a Jégbe zárt cirkuszvilág című jégrevüből és egyéb látványosságok is szerepelnek az ingyenesen látogatható eseményen.

A Fővárosi Nagycirkusz havi rendszerességgel jelentkező, cirkuszművészeti, műsoros-beszélgetős pódiumestjének a témája a frissen debütált jégrevü, a Jégbe zárt cirkuszvilág - Antarktisz gyermekei lesz, ma késő délután 6 órai kezdettel.

A Fővárosi Nagycirkusz negyvenhat éves történetében hatodik alkalommal került műsorra jégcirkusz, a cirkusz most első alkalommal saját maga épített hozzá jégpályát.

cirk_2_1.JPGA jégrevü karikaszáma

Az áprilisi ARTista Caféba meghívták a mostani és korábbi jeges műsorok fellépőit is és a friss jégrevüből vett részletek is láthatóak lesznek. Ezek mellett a hatéves Mikhail Sevastianov ad ízelítőt jégkorong-játék tudásából és Békefi Viktória színésznő előadja a Jégvarázs című rajzfilm Legyen hó! című betétdalát. A beszélgetést ezúttal is Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára vezeti.

Az est második részében, a kötetlen beszélgetés alatt a szervezők vendégül látnak mindenkit egy-egy csésze teára, kávéra, sőt, ezúttal jeges kávéra is.

cirk_3_1.JPGTerbócs István és csapattársai tesztelték a revü jégpályáját

Mindezeken túl a Fővárosi Nagycirkuszból Kijevbe küldik az artista Terbócs Barbara üzenetét testvérének, a magyar válogatott jéghoki csapat tagjának, Terbócs Istvánnak a videóját pedig az Ukrajnában zajló jégkorong VB-ről várják Budapestre.

Emlékezetes, Terbócs István csapattársaival együtt – egy rövid hokimeccs formájában - részt vett a Jégbe zárt cirkuszvilág premierje előtt a frissen elkészült cirkuszi jégpálya tesztelésében.

(Forrás: Fővárosi Nagycirkusz)

süti beállítások módosítása