Monori Lili: „Ha egy széket kell eljátszani, akkor azt játszom el”

A színésznő megkapta a Remember-díjat. Ennek kapcsán beszélt a Pepita Magazinnak többek között arról, miért nem lett francia színésznő.

A Remember-díjat olyan elismert művészek megsegítésére hozta létre a Művészek a művészekért Alapítvány, akik az eltelt negyven-ötven évben maradandót alkottak a magyar művészetben és koruknál vagy betegségüknél fogva megoldhatatlan feladatot jelent megélhetésük biztosítása. Idén Monori Lili mellett színművészként Szilágyi István, Paudits Béla és Vass Éva, valamint Revák István festőművész kapta meg a támogató elismerést.

monori.JPG

Monori Lili idén lett Érdemes Művész. Több tucatnyi film különleges, minden színészkedéstől mentes szereplője. Mundruczó Kornéllal dolgozik jelenleg, akinek a Fehér isten című filmjében szerepelt legutóbb és a Proton színházas rendezéseinek is állandó játszója. De láthattuk őt a Faust II-ben is a budapesti Katonában. Nem szokott interjút adni, most a Pepita Magazinnak azt is elmondta, miért.

Nem szeretek magamról beszélni, sem a magánéletemről, sem a betegségekről, sőt, igazából ma már a szakmámról sem” - nyilatkozta. Hozzátette, hogy büszke a díjra: „hogy szívbetegen is hű tudok maradni a színészet iránti elkötelezettségemhez, ahogy az egy „katonához” illik”.

Szívbetegségét nyolcéves korában diagnosztizálták, a főiskolán titkolnia kellett a betegségét, ezért az orvosi papírjait összetépte. „A színészeket néha sajnáltam, mert ők a négerek. A főiskolán az osztályfőnököm azt mondta: mindig én, a rendező leszek a fehér ember, és mindig ti, színészek lesztek a négerek. Igazat mondott, nem hazudott, felkészített az életre” – meséli el azoknak az éveknek az egyik tapasztalatát.

mon_demencia_agh_marton3.jpgA Demencia előadásában (fotó: Ágh Márton)

A kedvenc szerepéről is beszél az interjúban. „Kedvenc darabom nemigen van, talán a legemlékezetesebb alakításom Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig-jában volt, azt a szerepet véletlenül kaptam meg, valaki kiugrott. Ekkor játszottam először „komoly” szerepet, és bejött, le is szerződtettek Pestre. Az előadás fotója máig kint van a Színművészeti Egyetem gazdasági irodájában. Ez után a darab után lettem pertuban Nádasdy Kálmán rektorral” – meséli Monori Lili.

A Mafilm megszűnése után lett volna lehetősége Franciaországban maradni és színésznőként dolgozni. „1980-ban a francia mentoraim azt javasolták, hogy teremtsek egzisztenciát Franciaországban, és utána hozzam ki magam után a fiamat. Ez disszidálással ért volna fel, a lakásomat elvették volna, a gyereket pedig még a Vörös Kereszttel sem tudtam volna kihozatni. Nekem a fiam fontosabb volt! Az anyám halála után azt mondták: meddő vagyok. Ehhez képest megszültem Sanyit. Ami orvosi csoda volt. A Jóisten ajándéka. Úgyhogy nem mentem Franciaországba” – mondja el, miért nem lett francia színésznő.

monori_fran_perjessy_gabor.jpgA Frankenstein tervben (fotó: Perjéssy Gábor / Port.hu)

Volt olyan szerepe, amit  megbánt, hogy elvállalta? – kérdezték őt.  „Nincs rossz szerep, csak rossz színész van! Nincs kis szerep, csak kis színész! Ha egy széket kell eljátszani, akkor azt játszom el.

Az interjúból az is megtudható, miért nem lett sanzonénekesnő és mikor láthatta először A tanú című filmet, amiben szerepelt.

A Pepita Magazinban megjelent interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása