Három előadás megosztva kapta a fődíjat az RS9 OFF független színházi fesztiválon

Négy előadást és három színészi alakítást díjazott a szakmai zsűri és a közönség.

Így egyenként 300.000 forint jutalomban részesült a Metanoia Artopédia Jég-doktrínák című előadása, a Ziggurat Projekt Esumi és Asao című produkciója és a Gólem Színház Gólemese című előadása.

r_jeg_1.JPGJég-doktrinák (forrás: RS9 Színház)

A közönség szavazatai alapján a fesztivál közönségdíját a lendvai Egy&Más Vándorszínház kapta a Terápia című előadásáért. A zsűri különdíjat is osztott, a legjobb színész különdíját megosztva Jászberényi Gábor és Gulyás-Hermann Sándor kapták a Kövek a zsebben című előadásban nyújtott alakításukért, míg a legjobb színésznő különdíját a Tiszta vicc című produkció egyik szereplője, Hasenfrantz-Szegvári Júlia vihette haza.

A fesztivál egyfajta szemleként önálló társulatok, vándorszínházak, kulturális egyesületek és kis színházi műhelyek darabjait vonultatta fel április 28-tól 30-ig.

                            Gólemese (forrás: RS9 Színház) / A képgaléria a fotóra kattintva tekinthető meg

A produkciókat háromtagú zsűri bírálta el. A zsűri elnöke  Németh Ákos író, drámaíró, tagjai Lábán Katalin rendező, az RS9 Színház igazgatója és Puskás Panni kritikus volt. Valamint a közönség a megváltott belépőjegyével szavazhatott a közönségdíjra.

(Forrás: RS9 Színház)

süti beállítások módosítása