Az Egyasszonyt Svédországban is szeretik

A stockholmi Teater Tre színházban is sikert aratott az Orlai Produkciós Iroda Egyasszony című monodrámája Tenki Réka előadásában.

Az előadás számos hazai szakmai elismerést  kapott a 2015-ös bemutató óta, közöttük a színházi kritikusok által adott legjobb női főszereplő díját és a tatabányai MOSTFeszt legjobb alakításért járó különdíját.

egy.jpg       Tenki Réka az Egyasszony előadásában (fotó: Takács Attila)

 „Forszírozott, rohamos szülés során somatomentálisan és mentálisan súlyosan sérült csecsemő.” A szerző Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig a színházi előadás. Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.

Előadóként sem könnyű feladat ennek a monodrámának a végigjátszása. „A próbafolyamat közben többször is volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy legyőz ez a történet” - mesélte Tenki Réka egy interjúban. A bemutatót követő gyakori előadások sokat segítettek a színésznőnek: „Kellettek nekem ahhoz, hogy megerősödjek annyira, hogy úgy tudjam elmondani, ahogy ezt kell, vagyis hogy túl vagyok rajta. Mert így tudok erőt adni, és nem azzal, ha azt látják, hogy a színésznő sem bírja elviselni”.

ten.JPGTenki Réka és Kis-Kádi Judit, a darab rendezőjének munkatársa Stockholmban (forrás: Orlai Produkciós Iroda)

Az előadás az évad végéig még két alkalommal látható, május 16-án és 19-én a Jurányi Inkubátorházban.

(Forrás: Orlai Produkciós Iroda, szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

„Az Egyasszony azt üzeni, merjünk élni” - Interjú Tenki Rékával és Paczolay Bélával