Gyermekfesztivál a Magyar Színházban

A május 20-án és 21-én megrendezésre kerülő rendezvénysorozat a budapesti teátrum Rumini, illetve Harisnyás Pippi előadásai köré szerveződik.

A kétnapos rendezvényre a teátrum Pippivarázs és Rumini kalózképző elnevezésű programjaival várja a családokat, gyerekeket és kísérőiket. Az előadásokon túl  a színházban ezúttal egész nap tartó eseményekkel és különleges produkciókkal is találkozhatnak a gyerekek.

magyar_drama.JPG                                       Képek forrása: Magyar Színház

Nemcsak megnézhetik, akár át is változhatnak Pippivé és Rumini kalózává, aminek a végeredményét lefotózhatják az erre a célra berendezett szelfi-sarokban.  

Földi Andrea jelmeztervező segítségével kreatív foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. Illetve az olvasósarokban a társulat tagjai és vendégművészek meséket olvasnak fel a gyerekeknek, akik találkozhatnak Rumini megálmodójával, Berg Judittal, és 20% kedvezménnyel vásárolhatnak a legnépszerűbb gyerekkönyvek kínálatából. 

magyar_3.JPG

Mindeközben a Magyar Színház épülete mellett folyamatosan fellépnek a társulat művészei, Dvorák Gábor és Patka Heléna pantomimművészek és az Iszkiri együttes.

A legkisebbek számára drámapedagógiai foglalkozást is kínálnak a szervezők.  

(Forrás: Magyar Színház)

süti beállítások módosítása