Mit csinál a gyerek, ha játszik? - Kritikák a Bebújósról

Pass Andrea darabja és rendezése fontos dolgokat feszeget gyerekekről és szülőkről egyaránt. Kérdés, mennyire meggyőzően teszi ezt.

Pass Andrea szerzőként és rendezőként is jegyzi a Bebújós című előadást. Az óvodai történetet a Staféta-pályázat egyik győzteseként a Füge Produkcióval és a Pesti Esttel együttműködve hozta létre. A nagycsoportos gyerekek valamilyen bedugós vagy bebújós nevű játékot játszanak, amiről semmit nem lehet tudni, a szülők egy része pedig lassan rácsavarodik a dologra. Kezdeti nyomozásuk szép fokozatosan nyomássá, majd nyomasztóvá válik.  Szekeres Szabolcs Art7-en és Bozóky Balázs Pótszékfoglalón megjelent írását szemléztük.

beb_3.JPG        Petrik Andrea és Formán Bálint (fotók: Dömölky Dániel)

Szekeres Szabolcs véleménye szerint az előadásban a gyerekek kapcsolatrendszere „pontos és alapos”. A Schruff Milán által játszott, dinoszaurusz léptekkel közlekedő, néha nadrágjába nyúló Olivér esetén, akiben „határozottan készülődik a férfi” és a Formán Bálint által megformált, „sztoikusabb lélekként inkább a megfigyelő pozícióját betöltő” Brunónál szintúgy, mint Petrik Andrea Pannijánál, „aki mindenfelé figyel, csak a vele beszélgető felnőttre nem, ám mégis képben van, és kis tétovázás után, meglepően pontos válaszokkal rukkol elő”.

A kisgyermekkori játékok jellemzői közé tartozik, hogy bárhol, bármikor elkezdhetők, hirtelen abbahagyhatók, hogy aztán a későbbiekben ugyanígy, bármelyik szabadon választott pillanatban folytathatók legyenek. A közös játék öröme az állandó, valamint a kozmikussá növekedő pillanat” - írja a kritika a történet legfontosabb eleméről, a gyerekek játékáról. Az előadás „titka éppen az, hogy a gyerekek végtelen idejét állítja szembe a felnőttek kíméletlenül pergő jelenével” – fogalmazza meg az eredendő ellenmondást.

Az előadásban ugyanaz a színész játssza a szülőt és saját gyerekét. „A „gyerekek” olyan módon alakítják a szüleiket is, hogy a „kicsik” már hordozzák a felnőttek tulajdonságait” – írja a kritikus az előadás egyik központi alapvetéséről. „A frappáns Herczeg Adrienn például Boriként gondterhelt, nehezen oldódó kislány, majd kissé neurotikus, nehéz természetű szülőként is ehhez kísértetiesen hasonló személyiségjegyeket árul el”.

beb_1_domolky.JPG        Schruff Milán, Formán Bálint, Petrik Andrea, Herczeg Adrienn és Réti Adrienn

Réti Adrienn játssza az egyre nehezebb helyzetbe kerülő óvónőt. A szerző szerint meggyőzően: „A fiatal színésznő szépen adagolva érzékelteti Szandra néni, az óvónő lelki drámáját, aki ideje nagy részét a kicsikkel tölti, miközben hiába van túl sokféle gyógyszerkúrán és különböző orvosi eljárásokon, nem adatik meg számára, hogy saját gyermeke legyen”.

Rendezőként a halált megvető, a komoly mélységek felett cseppet sem bizonytalan kötéltáncos. Azon kevesek közé tartozik, akiknek az előadásaiban az alakításokon minduntalan átüt a játék öröme, mégis pontos színészi jelenlét jellemzi a stílusát” – méltatja az írás Pass Andreát. Szekeres Szabolcs szerint „előző munkájában, a Napraforgóban, amely szintén saját drámájából készült, bonyolultabb, részletesebben kifejtett emberi kapcsolatokat működtetett”.  Úgy gondolja, hogy a Bebújóshatásos csattanója érvényes esztétikai minőséget teremt, hiszen a komplex érzelmi viszonyokat a legkisebbek szemszögéből láttatja egy-egy villanás erejéig”.

Bozóky Balázs cikkének már a címéből (Szétgügyögött drámapedagógia) is látszik, hogy lényegesen kritikusabban áll hozzá az előadáshoz. De nem a drámaszöveggel vannak problémái: „Pass Andrea közvetlenül, őszintén, érthetően, és életszerűen írta meg az előadás szövegét. Olvasmányos, könnyen emészthető. Ezáltal válik könnyebben emészthetővé a másfél órás, szünet nélküli, nyomasztóan komoly történet” - írja.

beb_all.jpgSokkal inkább egyes színészi alakítások keltenek benne kétségeket. „A színész nagyon élvezi, amikor gyerekbőrbe bújhat, vérszemet kapva játssza Olivért. A közönség talán az ő jeleneteinél nevet a legtöbbet – ez sajnos az egész előadás mondanivalójának az összekuszálásához vezet. Amíg a többiek szemmel láthatóan komoly küzdelmet vívnak, hogy ne „gügyögjék túl” a jeleneteket, ő gátlástalanul gügyög. Apukaként jobban áll neki a színpad” – véli a szerző Schruff Milán játékáról.

Zárójelben: az általunk látott bemutatón Schruff Milán első dinoszauruszos belépőjekor egy nézőből önkéntelenül szakadt ki, hogy „Ez a gyerek legfeljebb hároméves, nem hat”.

A cikk szerzőjének véleménye szerint Herczeg Adrienn játéka sem szerencsés: „Amikor az anyukát alakítja, akkor következetesen buta, csípőből hozza a szerepet, ugyanakkor kár, hogy koncentráció hiányában hajlamos arra, hogy következetlenül „szétgügyögje” a gyerekes jeleneteket. Az átváltozások váratlanul történnek, figyelmeztetések nélkül, amitől álomszerűvé, ködössé válik az előadás történetvezetése” – fogalmaz. Mindezek miatt a gyerekek és a felnőttek két párhuzamos szálon futó története véleménye szerint nem áll össze.

Bozóky Balázs Petrik Andrea játékát emeli ki: „Kimérten, komolysággal áll hozzá mindkét szerepéhez. A színésznő rájött arra, hogy ha az általa megformált szerepnek az eszenciájára koncentrál, akkor a külsőségek, a testbeszéd, a gesztusok, a mimika, a hangleejtés hozzáilleszkedik. Ezért működik. Tudatosan koncentrál a tudatalattijára. Elgondolkoztat, és általa értem meg, hogy az előadás célja valójában az, hogy rámutasson a felnőtt társadalom gyerekes viselkedésére, a gyermekek kegyetlenül őszinte tekintetén keresztül”.

Az előadás végéről, arról a bizonyos csattanóról egészen másképpen vélekedik, mint Szekeres Szabolcs. „A darab vége hanyagul össze lett csapva. (…) A bebújós játék túldramatizált, ezért súlytalan marad a drámai hatása” – írja. Az előadás - véli - Keresztes Gábor zenéjével a végén „idézőjelbe teszi magát”. „Remélem, hogy a gyerekek nem ilyen gonoszok, és a felnőttek sem ennyire hülyék” – fejezi be írását.

beb_2.JPG        Réti Adrienn és Petrik Andrea

További kritika az előadásról

Revizor - Proics Lilla: Cseppben a tenger

A függetlenek bizonytalan státusára demonstratív felelet a fiatal, de már méltán neves alkotók alkalmi társulatának meggyőző munkája. (...) Az előadás túlszárnyalja a konkrét, óvodai történet kereteit: megmutatja a kicsiben a nagyot.

Kapcsolódó cikkek

Már az oviban is baj van - Előadásajánló
A drámaírónő, akit fuvolistának szántak és rendező lett - Interjú Pass Andreával
Hét független alkotó 18 millió forintot kapott az idei Stafétán