Így lehet színházat nyitni a budapesti Broadwayn

A Mozsár Műhely vezetője mesél a hely születéséről és arról, hogy pár lépésre az Operettől és a Tháliától, miért érdemes éppen hozzájuk menni színházba.

A Mozsár Műhely egy sajátos hangulatú hely a Nagymező utcában, ahol szeptemberi megnyitása óta több különleges színházi produkciót mutattak már be. Legutóbb a  Trio című előadás premierjének adott otthont, május 18-án. Ebben három zenész  - Gazda Bence (hegedű) , Rohmann Ditta (cselló), Tallián Mariann (hegedű) – vezeti elő a történetet sok-sok zenével.  A darab zeneszerzője Gryllus Samu, aki a zenészek számára átformálta a klasszikus darabokat (pl. Beethoven egyik zongoraszonátáját) és emellett  saját zenei ötleteit dolgozta fel klasszikus stílusban. A Mozsár Műhely vezetőjével, Megyeri Lénával, a Műhely vezetőjével beszélgetett Józsa Ágnes.

trio_szkarossy.JPGGazda Bence és Rohmann Ditta a Trio előadásában (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Hogy született a Műhely ötlete?

Megtetszett a Mozsár Kávézó rendezvényterme, azt gondoltam, ez egy nagyon jó színházi helyszín lehetne. Ez az elképzelés összeért a Független Színművészetért Alapítványnak a gondolatával,  hogy szeretett volna egy saját helyet létrehozni.  Miután megvolt a szándék és megvolt a hely, már csak egy indító idea kellett hozzá. Ez volt a Beszélő levelek, amellyel szeptemberben elindultunk. Tavaly augusztus végén kiírtunk egy pályázatot és annak nyertesei lettek az első évad produkciói.

Kik jelentkeztek erre a pályázatra?

lena_all.JPG                                                                 (Megyeri Léna)

Negyven pályázat érkezett különböző, független színházi alkotóműhelyektől. Voltak köztük tapasztalt,  régi  alkotók és pályakezdő fiatalok is. Még  gyerekdarabokat játszó társulatok is jelentkeztek. Így gyakorlatilag majd’ minden ágát lefedtük a színházi szakmának. Az első évad jelszava: Színház újragondolva. Ez voltaképpen a nyertes produkciók jellegéből adódott. Bizonyos mértékben mindegyik új színt hozott a megszokott színházi gondolkodáshoz képest.

Vagyis a Műhely egy új budapesti játszóhely húsz  méterre az Operett, harminc méterre a Thália Színháztól…

Itt a Pesti Broadway közepén csak úgy érdemes színházat csinálni, ha valami újat tudunk mutatni. Ezen kívül a minőség az elsődleges válogatási szempontunk. Az Operett és a Thália is populárisabb előadásokkal szólít meg nagyobb közönséget. A mi terünk száz nézőt befogadó, intim tér, ahol sokkal közelebb van egymáshoz a néző és az előadó. Sokkal bensőségesebb a kapcsolat közöttük, és azok az alkotók, akik itt dolgoznak, ezt jó érzékkel ki is használják.

Az első évad a pályázatra beküldött produkciókból állt. Hogyan készül a következő évad?

Már kiírtuk a pályázatot és várjuk az új jelentkezőket. Azokat a produkciókat, amelyeket idén bemutattunk, szeretnénk a következő évadban is továbbjátszani, mivel kedveli őket a közönség.  Olyan előadásokat is várunk, amelyeket máshol mutattak be, de kíváncsiak vagyunk új produkciókra is.

A Mozsár Műhely tehát egy befogadó színház?

Így van. A pályázatunk kétféle lehetőséget biztosít: segítséget adunk új produkciók bemutatásához, illetve a továbbjátszáshoz biztosítunk infrastuktúrát. A Mozsár Műhely nem más,  mint a klasszikus színház újragondolva. Egy modern teátrum Budapest szívében, ahol független alkotók oszthatják meg a világgal, amit fontosnak tartanak.

A beszélgetés eredetileg a Civil Rádió Színpad-kép című műsorában hangzott el.

Szerző: Józsa Ágnes