Színpadon: a nőiség

Máthé Annamária Egyetlen című előadását Györfi Csaba, a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa állítja színpadra a Figura Stúdió Színházban.

Az előadás a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja néha kritikusan, néha csak elmesélve, megidézve vagy éppenséggel megélve. 

no_2.JPG                           Máthé Annamária az Egyetlen előadásában (fotók: Jakab Lóránt)

Egyetlen: az a szó, amiben elfér egy élet. Minden, ami volt és lesz, ott van egyetlen pillanatban, egyetlen jó-rossz döntésben, egyetlen szerelemben, egyetlen lélegzetben, egyetlen... Kár lenne nem észrevenni, hogy minden ember kivételes. Kár lenne nem észrevenni: egyetlenek vagyunk”- olvasható az előadás színlapján.

Színházi merénylet egy testre – az alkotók azért is választották ezt az alcímet az előadásnak, mert a téma adott esetben maga a színész, aki saját életéből és tapasztalataiból is idéz pillanatokat, múltat, vágyálmokat, vagy akár csak hallott dolgokat. Mindezt azért, hogy végül eljuthasson a saját igazi hangjáig, a belső csendig és addig a mozdulatig, amiről eddig nem tudott. Az előadás több kicsi szösszenet, amely egyetlen Nő testéből, lelkéből fakad.

no_1.JPG

A bemutatóra május 26-án, péntek este 7 órától kerül sor a Figura stúdiótermében. A produkció a bemutatót követően május 28-án, vasárnap este 7 órától is megtekinthető.

(Forrás: Figura Stúdió Színház)

süti beállítások módosítása