Dosztojevszkij feladta a leckét – Kritikák A játékosról

A Radnóti Színház előadása a megjelent kritikák szerint nem talál kulcsot a főbb szerepekhez, helyette a mellékszerepekkel és a díszlettel operál jól.

Dosztojevszkij önéletrajzi elemekkel átszőtt, de legalábbis saját játékszenvedélyének tapasztalataira alapozó kisregényét anyagilag szorult helyzetben, mindösszesen huszonöt nap alatt kellett megírnia. A mű ritka vendég a színpadokon, most egy fiatal alkotópáros veselkedett neki: Fekete Ádám írta és Fehér Balázs Benő állította színpadra a nagymező utcai teátrumban.

jatek_3.jpgVilmányi Benett (fotók: Puskel Zsolt / Port.hu)

A történet egy fiktív német fürdővárosban, Roulettenburgban játszódik, ahol virágzik a kaszinói élet. Az idetévedő alakok felteszik akár minden vagyonukat, és abban reménykednek, hogy ha nyernek, önmagukat is megválthatják. Bizonytalan egzisztenciájú és kiszolgáltatott emberek tűnnek fel, akik egyik pillanatban még gazdagok és előkelő körökben mozognak, a másik pillanatban pedig kitessékelik őket a teremből.

A történet főhőse Alekszej, a fiatal tanító, aki ambivalens szerelmi viszonyba keveredik Polinával, és hogy pénzt szerezzen a lánynak, szerencsejátékba kezd. A tanító idővel egyre gyakoribb vendége lesz a kaszinónak, ahol a vakszerencse tesztelésének a megszállottjává válik. Mindent akar és azonnal, telhetetlenül, de végül elveszti a kontrollt a játék felett. Szekeres Szabolcs Art7-en és Pál Zsófia a Kulton.hun megjelent kritikáit szemléztük.

Szekeres Szabolcs szerint Dosztojevszkijt nem könnyű színpadra írni. „Gyakran helyez a cselekmény és az olvasó közé locsogó-fecsegő, a narrátorként is funkcionáló alakokat, akikkel könnyen történik valami kellemetlen. A legtöbbször ezért nehéz az orosz szerző hőseivel azonosulni. A játékos sem kivétel a fentiek alól” – fogalmazza meg alapvető nehézségként kritikájában.

jatek_4.jpg

Úgy gondolja, hogy a Radnóti Színház adaptációja elsősorban nem a szenvedélyről és az életkudarcról, hanem a felnőtté válásról és a felnőtt társadalomba való beilleszkedésről szól, és ebben az esetben elég sötét képet fest, mivel „riasztóan elidegenítő a felnőtt közeg”.

A szerző szerint ebből fakad egy másik, a kisregényből adódó  nehézség is, lévén „a szereplők monomán tudata és az állandóan félárnyékos külvilág között nincsen elég nagy szakadék. Ezért sincsenek több oldalról megvilágítva a szereplők” – fogalmaz, hozzátéve – „Mindezzel első hallásra Fekete Ádám verziója sem tudott igazán mit kezdeni”.

Fehér Balázs Benő rendezése „az álarcok mögött rejtőző karakterek” játékával próbál ritmust adni az előadásnak, azonban „ezek nem tűnnek túl változatosnak, hiszen a legtöbbjük egyszerűen pénzsóvár. A kiszámíthatóság miatt veszíti néhol a ritmusát az előadás a második felvonásban” – írja az előadás egyik kritikus eleméről a kritikus.

jatek_1_puskel.jpgRusznák András

A szerző szerint ebben a helyzetben még mindig vannak jó színházi lehetőségek, amiket a rendezés és a színészek helyenként ki is használnak. „Izgalmas dolgok akkor történnek, ha a vendégarcok mögé pillanthatunk” – fogalmazza meg az előadás egyik erősségeként. Példaként emeli ki Sodró Eliza játékát: „Ezért ígéretes, amint Sodró Eliza látszólag tétova Polinájából előbújik a szerelemre vágyó, érett nő”.

Mellette Csomós Mari alakítását emeli ki, akinek Antonyina Vasziljevnája „úgy hiszi legalábbis, hogy ismeri önmagát, de aztán az annyira kívánt zéró, az egyre növekedő tétek és a rulett világának hatása alá kerül, és szinte mindenét elveszti”.

Egészében véve és a második rész „fáradtabb részeit sem feledve”, a szerző szerint a Radnóti Színház előadása „jó szórakozás, néhány mélyebb pillanattal fűszerezve”. „Fehér Balázs Benő tehetséges rendező, hiszen biztos kézzel aknázza ki a poénokat, és teremt lehetőséget színészeinek, akár kabinetalakításokra is” – fogalmaz.

jatek_5.jpg

Pál Zsófia azt a pszichés folyamatot kereste és nem találta az előadásban, „amin a rulett szerelmese keresztülmegy a vad izgalomtól a vak meggyőződésen át a teljes emberi és anyagi megsemmisülésig”. Hogy mindez nem jelenik meg, annak fő okaként a színműs hallgatóként a főhőst alakító Vilmányi Benett játékát nevezi meg. Szekeres Szabolcs is hiányolta a fiatal színész alakításából az átmenet finomságát, Pál Zsófia ennél szigorúbban fogalmaz: szerinte Vilmányi Benett „előadásmódja nélkülöz mindenféle árnyaltságot, precíz alámerülést abba a földi pokolba, ahová Alekszej szenvedélye útján eljut. Nem látható, nem érzékelhető az a személyes tragikum sem, amitől ez az előadás tulajdonképpen működhetne”.

Úgy látja, hogy Vilmányi „érthetetlen módon tudálékos felnőttet, valamint oktatót akar játszani annak ellenére, hogy nincsen semmiféle hitele hozzá. Gátolja ebben a mesterkéltségbe és egyre inkább modorosságba hajló előadásmód, amely ellehetetleníti a karakter iránti empátia kialakulását is. Így története két pillanat alatt súlytalanná és szinte tét nélkülivé válik”. Ezzel szembeállítva ő is kiemeli Sodró Eliza alakítását, aki „meglepő érzékletességgel, kellő súlyozással testesíti meg a fiatal lányt”.

Mindezt nem egyedül a színész, sokkal inkább Fehér Balázs Benő rendező számlájára írja, aki „a főbb szerepeket nem képes sem az őket alakító színészek, sem pedig az előadás javára instruálni és vezetni”. További példaként Rusznák András Mr Astley és Molnár Áron DeGriux karaktereit említi. Úgy találja, hogy szemben a főbb szereplőkkel, „a jóval kisebb mellékszerepekben viszont szórakoztató és meggyőző alakításokat találhatunk”.

jatek_2.jpgVilmányi Benett, Lovas Rozi és Schneider Zoltán

Az előadást véleménye szerint „a kisebb mellékszerepekben lubickoló és brillírozó radnótis művészek és az egészen elképesztő díszlet- és jelmezfelhozatal (Izsák Lili remek munkája)” menti meg. A rendezői koncepció „köntöse tűpontos és egészen páratlan díszletben nyilvánul meg, amely igazán korrekt módon és kevés eszközzel teremti meg a kaszinó hangulatát, a rulett– és sorskerék vérfagyasztó s pezsdítő pörgését” – írja.

Összességében úgy véli, „Fehér Balázs Benő  túl nagy óvatossággal nyúlt Dosztojevszkij művéhez” – hozzátéve – „a szenvedély felcsapó majd maga alá temető erejének ábrázolása nem lehet ennyire rezignált és pedáns: így az előadás csupán óvatosan szórakoztató és felületesen értelmező, ám katartikus élményt nem okoz”.

További kritikák az előadásról

Népszava - Balogh Gyula: A szenvedély örvényében

A fiatal Fehér Balázs Benő Dosztojevszkij-rendezése a nemrégiben Nemzet Színészévé választott Csomós Mari jutalomjátéka lett.