A hatalom unásig ismert rajza – Kritikák a Borisz Godunovról

A kritikák szerint Zsámbéki Gábor értőn és pontosan dirigálja a budapesti Katona előadását, amely azonban mégsem vág mellbe.

Puskin a Rettegett Iván uralkodását követő hatalmi harc grandiózus, irodalmi látleletének lendületével kezdett bele a Borisz Godunovba, ám végül egy hősök nélküli, nagyszerűen kisstílű világ korrajza kerekedett belőle. Zsámbéki Gábor állította színpadra mindezt a Katona József Színházban. Tarján Tamás Kútszéli Stíluson és Balogh Gyula Népszavában megjelent kritikáját szemléztük.

Mészáros Blanka és Máté Gábor (fotók: Puskel Zsolt)

Tarján Tamás úgy látja, hogy a történetírás által „zavaros idők” néven számon tartott korszak megmutatásakor „Zsámbéki Gábor rendezésében nyoma sincs zavarnak, aki egyrészt a tőle megszokott biztos kézzel dirigálja az előadást, másrészt fájdalmas nyíltsággal egymásban láttatja a torokfojtó rettenetet és tragikus nevetségességet, a kis lángot és nagy füstöt”.

„A célratörően meghúzott szöveg, a játék analitikussága lényege szerint tárja elénk a szereplők önazonosságának hiányát, sőt lehetetlenségét” – fogalmaz, azonban mindez meglátása szerint „.mégsem tartogat nagy meglepetéseket”. A színház már sokszor „ábrázolta a színház a rontó és megrontó hatalom taszító természetrajzát” – írja, és mivel a rendezés nem aktualizál és nem konkretizál, „a viszonylag tapasztalt és kellően rezignált néző előre kiszámíthatja a színvonalas, de nem mellbevágó produkció irányait, menetét”.

„Szakács Györgyi és Szlávik István valóságos térképzőkre – villanyoszlop, ketrec, asztal – jobbára csak emlékeztető látványterve főleg ipartelepi rozsdájával és tömlöc-fenyegetésű rácsozataival hat. Görbül, hajlik rengeteg vonal, szögletes-sarkosan megfeszül a többi, jelezve egy építettnek, masszívnak látszó birodalom anarchiáját” – elemzi Tarján Tamás a látvány jelentését.

Kovács Lehel önjelölt trónkövetelőjét „a garabonciás diák és a gyávaságából is erényt kovácsoló ugronc kis despota” között látja, Máté Gábor Borisz Godunovja véleménye szerint „árnyék-Boriszként jár-kel”. „Energia-túltengés, tobzódó vezérkedés az egyik oldalon, energia-vákuum, koraöreg parancsolgatás a másik félnél: e furcsa felállás nem avatja kettejüket valós küzdő felekké, viszont saját útjukon mindkettejüknek lehetővé tesz egy-egy emlékezetes epizódot” – fogalmaz a kritikus a két alakítás kölcsönhatásáról.

A „sok jó epizódalakítás” közül Bezerédi Zoltán Sujszkij hercegét emeli ki Tarján Tamás. „Ha lecövekel: mintha maga lenne a stabilitás. Ha nekiindul: mintha egy Nagy Döntés tenné első lépéseit. Ez a főember önmaga álcája. Időnként éles hangjának kaszabolása szimbolizálja: a nagy hamiskodásban senki nem kímél senkit” - írja.

Tarján Tamás még az írása elején leírja az előadás sajátos univerzumát: „Vigasztalan világ a színpadon. Összevisszaság a térben, eltévedtség az időben. Ínség. A lélek már szinte csupán hírből ismeri a becsületet, s csak ritkán, kelletlenül hívja vendégnek: ha erre saját érdeke praktikus okot szolgáltat”.

Ujlaki Dénes és Bán János

Balogh Gyula számára ismerős a színpadon látott hatalmi technika, „a színlap nem hiába, kezdő politikusoknak, illetve azoknak ajánlja a darabot, akik kíváncsiak a hatalmi játszmák változatos módszereire” - írja. Azonban úgy látja „az előadás zömében nélkülözi a változatosságot, illetve a téma ellenére nincs benne elég gyúanyag”.

Véleménye szerint ez a hiány nem Radnai Annamária és Térey János fordításának tudható be, akik „nagyon is mai, izgalmas szöveget készítettek”, ahogy „a fantáziával teli díszletet jegyző Szlávik Istvánon” sem múlik. De Kovács Lehel sem tehet róla, aki „nagy erővel és sokszínűen ábrázolja az önjelölt trónkövetelő kiugrott papot”, miként „a több szerepben is karakteres” epizódszereplők számlájára sem írható.

Akkor mégis mi nincsen az előadásban, ami jó volna, ha lenne? „Zsámbéki érti a darabot, a társulat tolmácsolja is a mondandót, csakhogy valahogy mégsem izzik fel az egész, nem válik katartikussá. Sokáig túl tartózkodó, inkább elméleti, elemző marad az előadás” – fogalmazza meg hiányérzetét Balogh Gyula.

További kritikák az előadásról

Art7 - Kállai Katalin: Puskin industrial

Ez nem Shakespare. Nincs ártatlan szerelem (lenne, de csírájában elfojtva), nincsenek hősszerű alakok. Nincs főgonosz se. A kor azt diktálja, hogy bizonyos fénytörésben mindenki gonosz. De legalábbis gyáva, lusta, érzéketlen és undorítóan önérvényesítő. Olvasson tovább >>>

Dionüszosz Magazin - Szekeres Szabolcs: Gennyes sebek

Mivel a drámai erőtér középpontjában senki, még csak átmenetileg sem helyeződik el, leginkább a kabinetalakítások fogják egybe az erősen hullámzó színvonalú előadást. Olvasson tovább >>>

Máté Gábor, Bezerédi Zoltán és Dér Zsolt

Fáy Miklós: Csak a szöveg

Marad hát a fura élmény, mintha egy opera librettóját vitték volna színre, egyszerűen és ízlésesen. Jövőre A trubadúr jön? Olvasson tovább  >>>

Magyar Nemzet Online - Zsombor György: Borisz Godunov: éljen vagy haljon a cár?

A darab szereposztása nyugodtan nevezhető parádésnak, valami mégis hiányzik, s ezt már a szünetben érezzük, a végén még inkább. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkeink

A nap fotója – A hatalom természete (Puskel Zsolt fotógalériája az előadásról)
Így készül a Borisz Godunov a budapesti Katonában – Videó