Martin Luther Kinget és a reformációt hozzák össze Debrecenben

A reformáció 500. évfordulója alkalmából a Csokonai Színház Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor A Lutherek című ragtime-operáját mutatja be.

A Gemza Péter rendezésében készülő darab minden olyan zenei elemet felvonultat, ami a dzsesszműfajba beleillik: swing, blues, dixieland, gospel, spirituálé, és természetesen ragtime. A korszellemnek megfelelő műfaji keveredés az alkotók meglátása szerint zenei szempontból mégis egységes.

lut_1.JPGGemza Péter rendező és Ittzés Tamás a próbán (forrás: Csokonai Színház)

A debreceni színház közleménye szerint az opera vezérfonalát Martin Luther King életének főbb mozzanatai adják, majd kezdetben csak utalások révén, de a történetben a fél évezreddel korábban élt Luther Márton is megjelenik. Hamar kiderül, hogy azok a kérdések, amik Luther Mártont ötszáz éve vagy Martin Luther Kinget alig félévszázaddal ezelőtt foglalkoztatták, ma is aktuálisak, jelen vannak úgy az európai, mint az amerikai emberek életében.

Gemza Péter szerint „a ragtime csakúgy, mint Martin Luther King, összekovácsolta a fekete közösséget, és olyan folyamatokat indított el, amelyek máig hatnak. A darab nemcsak a feketékről szól, hanem minden egyenjogúságért küzdő emberről. A küzdelem itt az örömteli zenén és a felszabadító swingen keresztül elevenedik meg, és ez teremti meg a produkció egyedi, felvillanyozó világát. A Lutherekben a mély, fájdalmas és megható tartalom keveredik egy felszabadító formával”.

lut_2.JPG               Nagy Kíra, Biri Gergely és Mudrák Marianna a próbán

Martin Luther King szerepében Biri Gergelyt láthatja a közönség, a feleségét, Coretta Scott Kinget Nagy Kíra alakítja, Corette barátnőjét Mudrák Marianna.

A reformáció 500. évfordulója alkalmából született Lutherek színpadi bemutatójának zenéjét a kibővített Bohém Ragtime Jazz Band játssza, amelynek vezetője maga a szerző, Ittzés Tamás.

Az előadás Bartók Plusz Operafesztiválon mutatkozik be június 18-án, ezt követően azonban Debrecenben is műsorra tűzik.

(Forrás: Csokonai Színház)