„Művészeti üzletfelek vagyunk, nem művészetpolitikai vitapartnerek”

Korábban a kisvárdai fesztiváltól távolmaradó erdélyi társulatokat kérdeztük az okokról, most a fesztivál szervezőinek is feltettük a kérdéseinket.

Egy ideje, a fesztivál körülményei miatt több erdélyi társulat fontolgatja a határon túli magyar előadások fesztiváljától való egységes távolmaradást. Ezzel kapcsolatban korábbi cikkünkben arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak a távolmaradásról és a közös fellépésről azok, akik nem vesznek részt idén Kisvárdán.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója úgy vélte, "nincsenek sem színházi, sem emberi körülmények egy ilyen fontos rendezvény megszervezésére" és az egységes fellépést tartotta a helyzet egyetlen célravezető megoldási módjának.

kisvarda_2014_vincze_peter.jpg                         A kisvárdai fesztivál egyik pillanata 2014-ből (fotó: Vincze Péter)

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának igazgatója, Bessenyei Gedő István szerint közismertek a fesztivál technikai és szcenikai hiányosságai, ám úgy véli, az érintett társulatok egymással való szakmai párbeszéde még nem jutott konszenzusos állapotba. Így jelen pillanatban nincsenek olyan tanulságok, amelyek a nyilvánosságra tartoznának.

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója szerint minden társulat maga eldöntheti, hogy részt akar-e és tud-e venni a fesztiválon, amelynek a körülményei adottak. Úgy tartja, hogy ezt nem szabad túlideologizálni. Számára kissé megmosolyogtató, hogy többen is nyilatkozták, hogy “évek óta fontolgatják” a távolmaradást, és ezt egyfajta patetikus komolysággal teszik.

Ezek után a kisvárdai fesztivál szervezőinek is feltettük a kérdéseinket:
- Tudtak-e arról, hogy az erdélyi társulatok egy közös kiállással szeretnének változásokat elérni a kisvárdai fesztivál által biztosított és számukra nehezményezett körülményekben?
- Voltak-e ezzel kapcsolatban tárgyalások, beszélgetések köztük és a társulatok között? Ha igen, mire jutottak?
- Mit gondolnak a közös és mit az egyenkénti távolmaradásról?
- Milyen esélyt látnak arra, hogy ezeken a körülményeken javítani lehet a közeljövőben?
- Mennyire érzik aktuálisnak ezt a problémát az idei távolmaradások és a közösen fontolgatott egységes távolmaradás tükrében?

A kérdésinkre egy válaszlevélben reagáltak:

Kedves Török Ákos, Tisztelt Szerkesztők!

Hallomásból értesültünk arról a címzett nélküli levélről, amelyet a felújított épület átadására érkezett erdélyi színházvezetők fogalmaztak tavaly ősszel, Szatmárnémetiben.

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza rendezvénye. Sem törvény vagy jogszabály, sem rendelet nem írja elő a határon túli színházaknak, hogy részvételre jelentkezzenek, s értelemszerűen a szervezők sem kötelezettek rimánkodásra, hogy fogadják el a meghívásukat. Tudtunkkal a Pécsi Országos Színházi Találkozó sem bajnokság, nem előírt megmérettetés, hanem a társulatok önkéntes versengése, ahová egyébként várják a határon túliakat is.

A határon túlról érkező társulatok Kisvárdán fellépti díjat kapnak. Művészeti üzletfelek vagyunk, nem művészetpolitikai vitapartnerek. Aki nálunk találja meg a számítását, azt tárt kapukkal várjuk, aki máshol reméli értékeinek kibontakozását, azt nem célunk magunkhoz láncolni. Kisvárdán szálloda épül, az elhelyezési körülmények javulni fognak. Az egyebeket illetően, csak ismételni tudnánk a Tompa Gábor nyilatkozatában megfogalmazottakat.

Témafelvető megkeresésük egyébként csakugyan rosszkor, dologidőben érkezett, ám a benne foglaltakra – intézményként – a ráérőbb időnkben sem tartjuk szükségesnek a sajtó-nyilvános reakciót.
Nyakó Béla igazgató úr nevében is,

Üdvözlettel:
Balogh Tibor
művészeti tanácsadó