Hajnali részegség - Kosztolányi titkos légyottjai a Kálvárián

Kőszegi Ákos Kosztolányit, Koltai Róbert Karinthyt alakítja az öREÖK Szerelmek - Így szerettek ők sorozat nyári, kibővített előadásában. 

A Szegedi Szabadtéri Játékok a Reök-palotában tavaly ősszel indította el a sorozatot. A Nyáry Krisztián „szerelmes könyveiből” készült felolvasószínházi produkciókat Réczei Tamás állította színpadra.

Most Hajnali részegség címmel Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona és Radákovich Mária szerelmi háromszögéről tudhatnak meg pajkos, édes-bús részleteket a nézők a Szeged Táncegyüttes Kálvária sugárúti színpadán. Az előadást szintén Réczei Tamás állítja színre, aki a REÖK-ben tartott felolvasószínházi projekt ötletgazdája, szövegírója és rendezője is. 

kosz_dusha_bela.jpgKoltai Róbert a korábbi, felolvasószínházi verzióban (fotók: Dusha Béla)

Kosztolányi élete végén némaságra kényszerült, gégerákot kapott. Fennmaradtak azonban azok a beszélgetőcédulák, amelyek segítségével kommunikált feleségével, és a kórtermébe fel-felszökő szerelmével, szeretőjével is. Életének utolsó szakasza drámai fordulatokat vett, ebben a megvalósulatlan szerelmi háromszögben. De hogy jutott el idáig, mi az, amiért felfeslett kapcsolata az ő Ilonájával? És mi kényszerítette a költőt, hogy hosszú évek hűségét éppen ekkor adja fel? 

Kosztolányit a sokaknak leginkább karakteres szinkronhangjáról ismerős Kőszegi Ákosra bízta a rendező, aki már Ady-vá is alakult az Így szerettek ők sorozat során. Kosztolányinét Gubík Ági alakítja majd, aki a Barátok köztben játszott szerepét elhagyva újra visszatér a színpadra. Radákovich Mária szerepében a Munkaügyek népszerű színésznőjét, Fodor Annamáriát láthatjuk. A darab során másik közkedvelt írónk, Karinthy Frigyes is felbukkan - Koltai Róbert játssza majd, akinek ez lesz az első színházi bemutatója Szegeden. 

kosz_2_dusha_bela.jpgKőszegi Ákos

Réczei Tamás, az előadás rendezője elmondta, hogy a Hajnali részegség címből számukra a bódulat lesz fontos. A központi motívum és sztori Kosztolányi Dezső betegsége, amikor a gégerák utolsó stádiumában egy botrányos szerelmi négyszög jön létre. “Ebből a korszakból “bódulna át” sokszor a történet a múltba, amikor még minden ép volt. Karinthy Frigyessel való barátságát is tárgyaljuk majd. Hogy mindez ne legyen túl szívszorítóan romantikus,  beemelünk egy abszurdabb motívumot is az előadásba. Kosztolányinak ugyanis volt egy halálmániája, halálkutatása, feleségével a párizsi nászútjukon például halálrevübe mentek szórakozni. Ezt a halálrevüt mi is használjuk, felhangoznak az előadásban így kuplék, operettslágerek, sanzonok is” – mesélte Réczei Tamás a készülő előadásról.   

Az Erzsébet-liget rekonstrukciója miatt idén új helyszínen, a REÖK Szabadtéri Színpadon várja az Újszegedi Szabadtéri Színpad nézőit a fesztivál. 

(Forrás: Szegei Szabadtéri Játékok)

süti beállítások módosítása