A Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle versenyprogramja

A Marczibányi Téri Művelődési Központ október 9. és15. között rendezi meg a szféra egyik legrangosabb seregszemléjét és versenyét. 

A fesztiválon – korosztályi és műfaji megköté­s nélkül – igényes, formanyelvi gazdagságot tükröző, utaztatható, kis technikai igényű, kamarakörülmények között is játszható produkciókat muta­tnak be, beleértve az ún. csecsemőszínházi, a tantermi és beavató színházi, továbbá a színházi nevelési előadásokat is. 

valami.jpgA háromágú tölgyfa tündére

A 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle felhívására 2017. május 31-ig száz előadás nevezése érkezett. A szemle programjára – a benevezett előadások megtekintése, elemzése, értékelése után – szakmai csoport tett javaslatot, melynek tagjai: Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelési koordinátor; Kaposi László rendező, drámatanár; Szakall Judit közművelődési szakértő. 

Véleményük és javaslatuk alapján állították össze a szervezők a szemle előadásainak listáját: huszonegy meghívásra javasolt előadás, továbbá a közművelődési és oktatási intézmények figyelmébe ajánlott további harminckettő előadás.

szelkoto_kalamona.jpg                        Szélkötő Kalamona

 A szemle programjában szerepelnek báb- és mesejátékok, babaszínházi, tantermi, beavató színházi és színházi nevelési előadások. Az előadások életkori tartománya 0 – 18 éves korig terjed. 

A szemle versenyprogramjába bekerült előadások 

Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely / A brémai muzsikosok  – mesejáték / r.: Vidovszky György

Bohócok a láthatáron – K. V. Társulat – Névtelen Utak Alapítvány  /  Kiállok érted – ifjúsági előadás feldolgozó foglalkozással / r.: Romankovics Edit

kiallok_erted.jpgKiállok érted

Bóbita Bábszínház  / Szélkötő Kalamona – bábszínházi előadás / r.: Markó Róbert

Budaörsi Latinovits Színház  / Az öreg kisasszony autósmeséi – mesejáték / r.: Varsányi Péter

Csokonai Színház / Jeruzsálem – színházi nevelési előadás (TIE) / r.:  Madák Zsuzsanna

Fabók Mancsi Bábszínháza / A háromágú tölgyfa tündére – bábelőadás / r. és ea.: Fabók Mariann

Góbi Rita Társulat / Pici Bonbon – táncos meseelőadás / r.: Góbi Rita

gobi.jpg                        Pici Bonbon

Griff Bábszínház /  Szépen szóló babukamadár – bábjáték / r.: Boráros Szilárd

Kabóca Bábszínház  / Kodzsugukila, a boszorkány – afrikai mese bábokkal, hangszerekkel / r.: Szántó Viktória

Kerekasztal Társulás – InSite koprodukció  / Az óriás ölelése – színházi nevelési előadás (TIE) / r.: Ceri Townsend

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház / Nincsenapám, seanyám – ifjúsági színházi előadás / r.: Vidovszky György

MaNNa Kulturális Egyesület  / A Macskaherceg kilencedik élete – mese felnőtteknek / r.: Szenteczki Zita

macskaherceg.jpg                  A Macskaherceg kilencedik élete

Mesebolt Bábszínház / Kirikou és a boszorkány – bábjáték / r.: Kovács Géza

Neptun Brigád / Hamletman – beavató osztálytermi előadás / r.: Baksa Imre

PartVonal Műhely / Ágacska – interaktív zenés mesejáték / r.: Quintus Konrád

RÉV Színházi és Nevelési Társulat / Massza – színházi nevelési előadás (TIE) / r.: Tóth Miklós

Soltis Lajos Színház / Hantocska – zenés mű-népmese / r.: Fábián Péter, Benkó Bence

hantocska-bs_23.JPG                             Hantocska

Vaskakas Bábszínház  / Körbe, körbe, karikába– csecsemőszínház /r.: Ujvári Janka

A 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle teljes programja itt található.

(Forrás: Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle)

süti beállítások módosítása