A nap fotója – Lándzsarázók fesztiválja

A néhány napja véget ért gyulai Shakespeare Fesztivált idézzük meg képekben.

A XIII. nemzetközi Shakespeare Fesztivált 2017. július 7. és 16. között rendezték meg a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválja keretében. Izraeli, román, szlovák és határon túli magyar társulatok művészei léptek fel a hazai előadók mellett.

A külföldiek közül a legnagyobb sikert a román rendező Gavriil Pinte által rendezett Az éjszaka szívében – Lear történet című produkció aratta, amelyet a nagyváradi Teatrul Regina Maria  színészei mutattak be.

                           Az éjszaka szívében – Lear történet / Kiss Zoltán fotógalériája a képre kattintva nyitható!

A legemlékezetesebb előadás a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának a Shakespeare, Sonnet 66 című produkciója volt, melyet Kokan Mladenovic állított a színpadra.

                           Sonnet 66 / A fotógaléria megnyitásához kattintson a képre!

A magyar előadások közül a legnagyobb sikert a Gyulai Várszínház új bemutatója aratta, a Szentivánéji álom című táncjáték, amelyet Kulcsár Noémi koreográfus állított színpadra Mendelssohn zenéjére.

             Szentivánéji álom / A fotógaléria a képre kattintva nézhető meg!

A fesztiválon a fókuszban a határon túli magyar színházak produkciói álltak. A tíznapos fesztiválon húsz produkciót láthatott az előadásokat megtekintő mintegy 3.000 néző.

                         III. Richárd / A fesztivál további eseményeinek a fotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

(Forrás: Shakespeare Fesztivál)

Kapcsolódó cikkek

Egy Zsótér rendezéssel és két határon túli előadással finisel a Shakespeare Fesztivál
Shakespeare-t táncolnak Gyulán
Új Shakespeare parafrázis Terminál-módra