„Színész vagyok, aki nagyon fontosnak tartja, hogy a testével is tudjon közölni”
Krisztik Csaba a Kaszás Attila-díj egyik idei várományosa. Korábban egy időre elege lett a színházból. Többek között erről is mesélt a Kultúra.hu-nak.
Krisztik Csaba a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában, 2006-ban. Két éves debreceni tagság után a Forte Társulathoz igazolt, amelynek azóta is tagja. 2013-ban a Forte vezetőjével, Horváth Csabával együtt, aki a Vörösmarty Színház tánctagozatát szervezte meg akkor és azóta is irányítja, Székesfehérvárra szerződött. Gazsó György és Szikszai Rémusz mellett ő a harmadik, aki még versenyben van az idei Kaszás Attila-díjért.
Krisztik Csaba (fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu)
„A főiskola után, kisebb debreceni kitérőt követően a munkásságom a „fizikai színház” felé fordult, ahol nagy jelentősége van a testnek mint előadói eszköznek. Azért fordultam ebbe az irányba és csatlakoztam a Forte Társulathoz, mert így jóval mélyebben megismerhettem az előadó-művészetet” – mesél a pályája kezdetéről az interjúban. „Később Horváth Csaba, a Forte alapító-vezetője kapott felkérést Szikora Jánostól, a Vörösmarty Színház igazgatójától egy tánctagozat megszervezésére. Csaba pedig úgy vállalta a felkérést, ha hozhatja a társulata nagy részét, így kerültem én is oda. Akkor még táncos státuszban voltam, bár színészi feladatokat kaptam és végeztem” – utal a székesfehérvári munka kezdetére.
Még a fortés évek alatt kiment Angliába, mert – ahogy fogalmaz – „nem akartam azt érezni, hogy penészesedni kezd a művészethez való hozzáállásom és nem akartam ideje korán megkeseredni sem”. A független színházi lét, mint meséli, „rögös út”. „Az első években, amikor csatlakoztam a Forte Társulathoz, mind lelki, mind fizikai megpróbáltatások értek, melyek megviseltek. Emellett az a típusú színházi környezet, amely akkoriban is jellemezte Magyarországot, igen alacsony szinten kezelte a független társulatokat – pénzügyi téren is. Azt éreztem, hogy megfeszülök, és ennek ellenére hárman nézik az előadást” – mesél a kimenetel okáról, hozzátéve – „Ezt nehezen tudtam feldolgozni és pontosan ezért éreztem úgy: ki kell szakadnom ebből, hogy ne tűnjön el ideje korán az a frissesség, amely az elejétől kezdve megvolt bennem. Arra vágytam, hogy új impulzusok érjenek. Bár kint nagyon sok negatív élmény ért, pont ez kellett ahhoz, hogy ismét megbecsüljem a munkámat és a szakmámat”.
Krisztik Csaba a Forte Társulat A nagy füzet című előadásában
Aki látta már őt mozogni, joggal teszi fel a kérdést: színész vagy inkább táncos? Vajon tényleg joggal? „Elsősorban színész vagyok, de pontosan ezt a furcsa kategorizálást szerettem volna eltörölni. Színész vagyok, aki nagyon fontosnak tartja, hogy a testével is tudjon közölni” – vallja önmagáról és magáról a kérdésfeltevésről. „Hiszen egy testtartással szinte bármit el lehet mondani. Amikor egy színész a színpadon van, akkor minden egyes sejtjének azt kell szolgálnia, amit közölni akar, hogy a mondanivalója száz százalékosan elérjen a nézőhöz. Ebben pedig nem elég csak a próza és az érzéseink kifejezési formáját megteremteni, a test különböző részeinek is tudatosan az adott helyzetet kell szolgálniuk” – fűzi hozzá az interjúban.
Ami pedig a közeljövőjét illeti: „Játszom a Jó embert keresünk című darabban a Vörösmarty Színházban, emellett lesz egy kortárs japán dráma Kaffka a tengerparton címmel, amelyben részt veszek. A Forte Társulattal Thomas Bernhardtól Az olasz férfi című darabot adjuk elő a Trafóban. Nyáron pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszom egy kortárs operában, amelyet Háy János ír és Horváth Csaba rendez majd. Ezt nagyon várom, mert már régen nem énekeltem, így kíváncsi leszek a végeredményre” – meséli.
Petrik Andreával a székesfehérvári Carmen előadásában
Az interjúból az is megtudható, melyik fortés előadás az, amely szerinte kiugró sikert hozott a társulat számára és hogyan áll a filmezéshez.
A teljes interjú itt olvasható.