Hollandiában és Svájcban szerepel a Látszatélet

Mundruczó Kornél többszörös díjnyertes rendezése eddig kilenc városban volt látható, augusztusban pedig két újabb meghívásnak tesz eleget. 

Az előadás augusztus 3-án, 4-én és 5-én a hertogenboschi Boulevard Fesztiválon mutatkozik be, amely tizenegy napon keresztül az otthonkeresés témáját járja körül. A Proton Színház tavalyi bemutatója passzol a fesztivál tematikájához, hiszen mind díszletében, mind koncepciójában megjelenik az otthon elveszítése és annak megsemmisülése. 

rev_marcell_proton.JPGRába Roland a Látszatélet előadásában (fotók: Rév Marcell / Proton Színház)

Ezt követően a produkció a Zürcher Theater Spektakelen látható augusztus 26-án, 27-én és 28-án. A zürichi tó parján 1980 óta évente rendezik meg a nemzetiközileg elismert színházi találkozót. Minden évben több mint negyven olyan független alkotót és társulatot hívnak meg, akiknek munkáját a formai egyediség mellett az innovatív jelleg és a művészi ambíció jellemzi. A Látszatélet idén olyan alkotók mellett lesz látható, mint a zöld-foki Marlene Monteiro Freitas, a skót Kate Macintosh vagy a libanoni Rabih Mroué. A Proton Színház 2013-ban Szégyen című előadásával mutatkozott be a svájci fesztiválon. 

Évad végén a Pécsi Országos Színházi Találkozón az előadás két díjat nyert: a legjobb írónak és dramaturgnak járó elismerést Wéber Kata és Boronkay Soma kapta, míg legjobb díszlettervező Ágh Márton lett, akit ugyanezért a munkájáért tavaly ősszel a Színikritikusok is a legjobbnak ítéltek. 

2_ki.JPGLáng Annamária a Látszatéletben 

A Látszatélet Budapesten legközelebb november 27-28-án, a Szégyen október 30-án, 31-én és november 1-jén lesz látható a Trafóban.

(Forrás: Proton Színház)

Kapcsolódó cikkek

A Látszatélet a legjobb tíz németországi előadás között
Látszatélet - Új Mundruczó-darab a Trafóban

süti beállítások módosítása