Swing koncertmusicalt mutatnak be a Városmajorban

Hogyan is érthetne egyet a férfi és a nő, ha mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő pedig a férfit. Ez az alaphelyzete a Holdfény Mulatónak. Interjú. 

Az ősbemutatót augusztus 4-én és 5-én tartják a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A részletekről a rendező, Kovács Gábor Dénes mesélt. 

Magyar Bálint és Mihályi Réka a Holdfény Mulatóban / Toldy Gábor fotógalériája a képre kattintva tekinthető meg!

Az előzetes beharangozó szöveg számomra kissé rébuszosan hatott. Miről is szól pontosan a Holdfény Mulató? 

Nem véletlen a sejtelmes fogalmazás, hisz az ősbemutatóig nem akartunk minden színpadi titkot felfedni. Annyit elárulhatok, hogy adott egy koncertjei révén népszerű zenekar, a Group'n'Swing. Ismert slágereiket, valamint a produkció számára Romhányi Áron, a United együttesből is ismert zeneszerző, zenei producer által írt dalokat egységes cselekménnyé fűztük össze. Így alakult ki ez ritkán látható műfaj: a koncertmusical, amelyet a Maffia Swing tánckar közreműködésével állítottunk színpadra, s mutatunk be először a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége előtt. 

Slágvortokban elmondva mi a musical története? 

Két szálon fut a cselekmény. A kerettörténetben az a kérdés, hogy megtalálja-e egymást egy férfi és egy nő, miközben a színházi kulisszák világába is betekintést nyerhetünk. 

rendezo.jpgKovács Gábor Dénes rendező

Ha már talányokról beszéltünk: mi a titka a swing műfajának, ami miatt hosszú ideje, vagy újra divatban van? 

A swing megjelenése az 1930-1940-es évekre tehető, de a jelenben friss és üde új korszakát éli. A Group’N’Swing zenekar a hagyományos swing zenei világot egyesíti a mai zenei irányzatokkal és a pop muzsikával. Nemcsak zeneileg izgalmas anyag ez, hanem a szövegeiben is. Valamennyi dalban egy konkrét történet rejtőzik, ezért is voltak egytől egyig alkalmasak arra, hogy musicalt alakítsunk belőlük. Eleve színpadra kívánkoznak, teátrálisak, dramatikusak és – mint a mozaikok – kiadnak egy összefüggő „mesét”. 

Mennyit kellett hozzákölteni az eddig meglévő dalokhoz, hogy végül összeálljon a musical? 

Mindenekelőtt szükség volt egy szövegkönyvre, merthogy a zenészek és a szólisták nemcsak énekelnek és muzsikálnak, de komoly prózai szöveget is mondanak. Amikor elkezdtük a munkát, volt egy elképzelésünk, támaszkodtunk már meglévő számokra, de körülbelül nyolcvan százalékuk átdolgozott formában kerül most a közönség elé. Emellett vannak kifejezetten ehhez a musicalhez írt dalok, méghozzá széles műfaji skálán mozogva. 

Kinek az ötlete volt ez a szokatlan műfajú előadás? 

A Group'n'Swing keresett meg, ám a tánckarral már korábban is dolgoztunk együtt, sőt gondolkodtunk már egy ilyen típusú színpadi show megteremtésén is. Most végre valóra vált. 

Mátraházi Zsuzsa

süti beállítások módosítása