„Hogy mi a jó és mi nem az, nem többségi szavazat kérdése”

A Harmadik Hely közel másfél éve indult el. Szobaszínház, polgári szalon vagy valami más? Horváth Gábor ötletgazdával és Karafiáth Orsolyával, az estek „háziasszonyával” beszélgettünk. 

Közismert az a társasági szituáció, amikor mennénk valahová, de nem akar összejönni, hogy végül merre induljunk el. Ilyenkor általában két hely marad, ami között hosszan hezitálunk, és jó esetben valaki bedob egy harmadikat, amire mindenki jó szívvel rábólint. Ray Oldenburg amerikai szociológus elmélete szerint az ’első hely’ az otthonunk, a ’második hely’a munkahelyünk, a ’harmadik hely’ pedig egy ezektől független közösségi tér, ahol rendszeresen összejöhetnek a hasonlóan gondolkodó, egymásra kíváncsi emberek. 

img_7541n.JPGHorváth Gábor és Karafiáth Orsolya (fotók: Németh Mónika)

Horváth Gábor ügyvéd és párja, Németh Anikó jelmez- és divattervező egy ilyen harmadik helyet szeretett volna létrehozni. Eleve ezzel az elképzeléssel alakították ki a Bimbó utcai, kétszintes házrészüket, négyötöde közösségi tér, egyötöde a sajátjuk. Színházi előadások, kortárstánc, irodalmi és zenei estek, néha ezek ötvözése szerepel a programon, havonta egy, esetleg kettő. A Harmadik Hely – a hasonló budapesti kezdeményezésektől eltérően – kifejezetten baráti jegyáraival jó esetben nullszaldós. Vagyis nem üzlet. Hát akkor mi? 

Hogyan kerültél kapcsolatba a művészetekkel és a színházzal? 

Horváth Gábor: Középiskolás koromban, valószínűleg néhány fantasztikus pedagógusomnak köszönhetően színházfüggő lettem. Abban az időszakban az Egyetemi Színpad volt talán az egyetlen olyan hely Budapesten, ahol mai fogalommal élve alternatív előadások zajlottak, mint például Éless Béláék Übü királya, ami meghatározó volt számomra. Emellett hetente kétszer-háromszor jártunk kőszínházba is és a középiskolai irodalmi színpad alakításában is részt vettem. 

img_7533ret.JPGLétrehoztunk egy meglehetősen rendhagyó Petőfi-estet, amelyben nem a szerelmes szabadságharcos attitűdje felől közelítettünk Petőfihez, inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen egy 24-25 éves anarchista kölyök. De rendeztünk Weöres Sándor-estet is szintén nem szokványos felfogásban, amelyen jelen volt a szerző. Így született és maradt meg a mai napig az újszerű színházi látásmódhoz fűződő szerelmem. Diákkoromban szerepeltem, rendező voltam és producer, iskolaigazgatókkal veszekedtem, én voltam „Füles a Micimackóból”. Végül sem színész, sem rendező nem lettem, viszont úgy alakult az életem, hogy tudok segíteni azoknak, akik ezt csinálják, így kerültem támogatóként a Maladypéhez is.   

Amikor jött az ötlet, hogy ezt a II. kerületi, Bimbó utcai helyet – amely korábban az ügyvédi irodám volt – alakítsuk át lakásnak, kitaláltuk a feleségemmel, Németh Anikó jelmez- és divattervezővel, hogy ne csupán lakásként funkcionáljon, hanem egyben legyen alkalmas színházi előadások megtartására is. Ezzel az őrületemmel megkerestem Karafiáth Orsit, aki érdekes módon nem sokat hezitált, azt mondta, hogy ez egy akkora marhaság, hogy ebben részt kell vennie. Tavaly végeztünk A Harmadik Hely felújításával és tulajdonképpen a 2016/2017 évi szezon az első, amit befejeztünk. 

Úgy tudom, az egyetemi éveid után egyszer tettél már kísérletet egy színház beindítására. 

Horváth Gábor: A 90-es évek elején Garas Dezső az V. kerületben talált egy pincehelyiséget, ahol szeretett volna nyitni egy klasszikus értelemben vett kabarét, de azt akkor sajnos nem sikerült létrehozni. 

A mostani ötleteddel miért éppen Karafiáth Orsolyát kerested meg? 

Horváth Gábor: Orsival régóta ismerjük egymást és megbízom benne. A Harmadik Hely minden eseményének szerves része az előadások utáni moderált beszélgetés, amit Orsi remekül művel, másrészt az ismeretségi körén keresztül megszólíthatjuk a jövőbeli fellépőket. 

img_7532_pp.JPGKarafiáth Orsolya: A hosszú évek alatt kiderült, hogy Gáborral főbb vonalakban megegyezik az ízlésünk. Nem emlékszem olyanra, hogy javasoltam volna valakit és Gábor azt mondta volna, hogy őt azzal ki lehet kergetni a világból. Amikor elkezdtük tervezni a műsort, egyikünknek sem kellett „vétójoggal” élni, és ez szerintem nagyon fontos. Ahhoz, hogy kreatív gondolataim legyenek, kell egy löket, ha ez nincs meg, nem tudok előremenni. Nagy támasz számomra, hogy Gábortól ez mindig megérkezik. 

Mindemellett sokat jelent, hogy a szervezést, a hangtechnikát, a fénytechnikát, a cateringet tekintve teljes profizmus vesz körül, így biztonsággal beleereszthetem magam a szervezés kreatív részébe, amelyben – alkotóemberként – Gábor is partner. Korábban Anikón, Gábor feleségén keresztül ismertük meg egymást, sokat jártunk együtt színházba és megmondom őszintén, nagyon meg is sértődtem volna, ha ezt mással valósítja meg. (nevetnek) 


Horváth Gábor
: Sőt, nem csupán mi vagyunk kiegészítő szakmai partnerei egymásnak, hanem az előadások utáni, Orsi által moderált beszélgetések is egyenrangú partnereivé váltak az előadásoknak. Például Farkas Franciska estje után a produkció rendezője Soós Attila olyan one-man-show-t adott elő, hogy a közönség alig akarta elengedni. Azt hiszem, hogy az a  különbség egy kőszínházi, illetve egy nagyon profin összerakott alternatív színházi előadás és A Harmadik Hely eseményei között, hogy mi spontán történéseket is megengedhetünk magunknak. Nem kell nagyon kiszámítottnak, kockásnak, szögletesnek lennünk. Például Herczku Ágiék Bartók-estjén koncert közben véletlenül elindult a fénymásoló és ez senkit sem zavart. Ezek mind beleférnek. Ami még fontos, hogy az elmúlt időszak alatt kialakult egy operatív csapat, amelyben mindenki tudja a dolgát.   

Jól értem, hogy létezik a saját szakmai világod, hiszen ügyvédként dolgozol és létezik egy belső, művészetek felé nyitó világ: mintha A Harmadik Helyet is azért hoztad volna létre, hogy lehetőséget teremts az előbb említett két terület találkozására. 

img_7654.JPGHorváth Gábor: Ez nagyon fontos számomra, valóban. Nem tudom, hogy más országokban hogyan működik, de az a tapasztalatom, hogy Budapesten egymástól teljesen elkülönült kultúrkörök léteznek és élnek párhuzamosan egymás mellett. Leélhetsz egy egész életet ebben a városban úgy, hogy ha a művészeti világban dolgozol, akkor nem látsz egyetlen bankárt, vagy üzletembert sem, ha egy nagy cégnél dolgozol, akkor művészt maximum a színpadon látsz vagy céges rendezvényen. Nekem az volt a szívem vágya, hogy összeeresszem a különböző köröket, hogy A Harmadik Hely olyan metszéspont legyen, ahol ezek találkozhatnak az egyetemistától a vállalatvezetőig, a társadalomtudományokkal foglalkozótól a bankárig. 

Ide nem azért jönnek az emberek, hogy karriert építsenek vagy befektessenek, hanem azért, hogy beszélgessenek és igyanak együtt egy pohár finom bort. Megfigyeltem, hogy az emberek nagy részében prekoncepció vagy félelem él azzal kapcsolatban, hogyan kell viselkednie, ha egy bizonyos állást vagy státuszt tölt be. Én pályakezdő jogász koromban is ugyanúgy széki tarisznyával és copffal mentem be az irodába – nem kis kulturális sokkot okozva az ott dolgozóknak –, mint most. De azon kívül, hogy kicsit hümmögtek, soha semmi gondom nem volt ebből, és ugyanez volt a helyzet az többi állásomnál is. 

A munkámban is a különböző kultúrák közötti párbeszéd lehetőségét közvetítettem. Igenis, létezik az embernek egy olyan önazonossága, amelyet bármilyen helyzetben fönn tud tartani, és talán ezért is szeretnek az emberek hozzánk járni. És nem csak a nézők, hanem az előadók is, mert egy olyan hangulatot tudunk teremteni, amelybe szívesen bekapcsolódnak a műsorban szereplő, vagy éppen a potenciális fellépők is. 

img_7626bb_pp_m.jpgKarafiáth Orsolya: Azt vettük észre Anikóval és Gáborral, hogy ebből fakadóan minden fellépő olyan ember, aki alapvetően a személyes szabadsága mentén szervezi az életét. Valahogyan ösztönösen rátalálunk azokra az előadókra, akik öntörvényű, a saját maguk útját járó, még ha nagyon elismert is, de egyik körbe sem tartozó művészek, és ez mindenképpen visszahat a közönségre, akár Balázs Zoltán Kravcsenko-estjét, Farkas Franciska előadását – amelynek nálunk volt a premierje –, Hód Adriennt és a táncosait vagy Herczku Ági és Kiss Péter Bartók-koncertjét nézzük. 

A telt házas előadások során az is kiderült számunkra, hogy nincs igaza azoknak a játszóhelyeknek, színházaknak, akik a nézőt lebecsülik, hülyének nézik. Ennek alapján A Harmadik Hely eseményei garanciát jelentenek a nézőink számára, hogy ha nem is ismerik azt, aki fellép, a korábbi művészek és előadások minősége alapján joggal feltételezik, hogy érdemes újra ellátogatni hozzánk. 

Horváth Gábor: A premierre visszatérve: mindenképpen szeretnénk, ha egy évadban legalább egy saját bemutatót létre tudnánk hozni a finanszírozásunkkal, szponzorálásunkkal. 

Ha már a szponzorálás szóba került, évek óta aktívan segíted a Maladypét, többek között támogatásoddal cserélhette le a színház a nézőtéri székeit, a Kravcsenko turnéból készülő televíziós dokumentumfilm finanszírozásának nagy részét is magadra vállaltad. Miért tartod fontosnak, hogy ennyire szoros kapcsolatot ápolj a Maladype Színházzal? 

Horváth Gábor: A Figaro házassága volt az első maladypés előadás, amit láttam és teljesen lenyűgözött. Később persze több bemutatón is részt vettem és erről Balázs Zoltánnak azt a buta viccet meséltem el, amelyben a paraszt bácsi áll az állatkertben a zsiráf előtt és azt mondja: „Márpedig ilyen állat nincs”. Az, hogy a mai világban ilyen lehetetlen körülmények között képesek fenntartani és működtetni egy ilyen elképesztő színvonalú színházat, számomra felfoghatatlan csoda. 

A Maladype olyan minőséget képvisel, amely nagyon-nagyon ritka – nem csupán a színházi világban – és nem engedhetem, hogy az ebből a minőségből fakadó előadások anyagi jellegű kérdések miatt ne jöjjenek létre. Többször is elmondtam: akinek úgy alakult az élete, hogy nem küzd napi problémákkal, annak kutya kötelessége valamit visszaadni, és én ebben a színházban találtam meg a lehetőséget: mindabból, amit kaptam, valamennyit vissza tudok forgatni. 

img_7538n.JPG

Ez a kapcsolat az elmúlt időszakban tovább is fejlődött, hiszen – ha már Gábor feleségét említettük – Németh Anikó a jelmeztervezője Balázs Zoltán Csongor és Tünde-rendezésének, amelyet augusztus 11-én este mutatnak be a Gyulai Várszínház Várszínpadán. 

Horváth Gábor: Így van, Anikó régóta foglalkozik – főképpen operaelőadások – jelmeztervezésével, és ahogyan látom, Balázs Zolival nagyon egymásra találtak, aminek köszönhetően saját magamnak főzhetek itthon. Amikor ketten leülnek beszélgetni, hat óránál hamarabb nem ér véget. Nagyon kíváncsian várom azt a csodát, ami ebből létrejön. 

Mennyire határozza meg a műfaji kötöttséget, vagy éppen a szabadságot a játéktér?  Hiszen mégiscsak egy lakásról, egy többszintes házrészről beszélgetünk. 

Horváth Gábor: A térből fakadóan sokféle lehetőség adja magát. Az évadzáró esemény – a Pátkai Rozina Trió és Bán Zsófia bossa nova estje – például a tetőn kapott egy mediterrán életérzésű többletet. A Harmadik Helyet lakásszínházként emlegetjük, de nincs műfaji megkötésünk és szeretném is megtartani az összművészeti jelleget. Egyetlen elvárásunk van: a minőség. Ezzel kapcsolatban elitista vagyok. Hogy mi a jó és mi nem az, nem többségi szavazat kérdése. Éppen ezért – ezt hangsúlyoznám – semmiképpen sem szeretnénk trendi hellyé válni. 

 Oláh Zsolt, Török Ákos