A méret megette – Kritikák a Vízkeresztről

A Szegedi Szabadtéri Játékok prózai produkcióját nagyon hasonlóan látták a kritikák. Úgy tűnik, a hatalmas játék- és nézőtér nem kedvezett a darabnak.

Két éve tért vissza a próza a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszínpadára, a Dóm térre. Idén Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója állította színpadra Shakespeare Vízkeresztjét, kifejezetten erős, mondhatni sztárszereposztással. Jászay Tamás Szinhaz.neten és Proics Lilla Revizoron megjelent kritikáját szemléztük.

_7261552photoshop.jpgAlföldi Róbert (fotók: Toldy Gábor)

Béres meg pompásan összeválogatott alkalmi csapata hozott is ajándékot meg nem is Szegedre: az elfogadhatóan, ám különösebb invenció nélkül abszolvált első rész után a második felvonás alatt kínos mélypontok sorát éltem át” – tér a lényegre Jászay Tamás kritikája legelején.

Pedig véleménye szerint minden adottnak tűnt egy jól működő előadáshoz. „A hozzávalók megvoltak: igazi sztárszereposztás, a grandiózus tér adottságait jól ismerő alkotók, bónuszként pedig az itt először fellépő Szakértők zenekar Kovács Márton zeneszerzői és udvarmesteri irányításával, szóval ebből a történetből látszólag csak jól lehetett kijönni. És persze adott volt egy (látszólag) idevaló darab” – írja a kritikus.

A ’látszólag’ a Dóm téri színpad és nézőtér hatalmas méreteivel függ össze. „Attól tartok, Shakespeare darabjai közül viszonylag kevés viseli jól azt, hogy az utolsó ajtónállót is mikroportozni kell, és a nézőtér első sorából sem lehet látni arcokat, érzelmeket, legfeljebb méteres gesztusokat. (…) Az illúzió és valóság, összetévesztés és elveszettség, a fősodortól eltérő szexualitás aspektusait a végsőkig hajtó Vízkereszt alapvetően jóval intimebb hangszerelést kíván” – fogalmaz a cikk szerzője.

_7261395photoshop.jpg

Ehhez jön még véleménye szerint a darab sajátossága: a benne világmagyarázó elvként megjelenő, megbúvó melankólia, amelyhez szintén túlzott méretű a játéktér: „Az elkeveredett személyazonosságok, a csaló és csalódott szerelmesek rövid és hosszú távú relációi ettől aztán kapnak egy finom, pasztell árnyalatot; valami olyasmit, aminek a Dóm tér arányai soha nem kedveztek és nem is fognak kedvezni.

A darabot Nádasdy Ádám fordításában vitték színpadra, ám Jászay Tamás szerint sok ad hoc betoldás került bele a szövegbe, ami nem tett jót az előadásnak. „A szöveg nyomokban tartalmazza Nádasdy Ádám fordítását: Ari-Nagy Barbara dramaturg harsányabbra-közönségesebbre hangolta a szöveget, amibe sajnálatos módon csúszott be jó néhány, próbákon még elfogadható, élesben azonban már ciki fordulat” – írja.

_7261437photoshop.jpgElek Ferenc, Hernádi Judit, Bodoky Márk

A mellékszál, „a Malvoliót megleckéztetni akaró, Mária és Böföghy Tóbi vezette népes csapat nemlétező sztorija”, amelyeket fel is erősít a rendezés, véleménye szerint jól működik, ám a főszál hangsúlytalan marad. „A színpadon minden lebonyolódik, aminek le kell, (majdnem) mindenki rátalál a párjára, szóval működik a papírforma. Talán túlságosan is, hiszen a szövegek elhangzanak (hogy a nyáréjszaka elbóbiskáló nézők is követni tudják, ki kicsoda, némelyik mondat többször is, szájbarágósan, a közönség felé kifordulva), de valódi, hiteles helyzetek alig teremtődnek. A rá- és felismerések folyamat jellegét szinte senki sem képes érzékeltetni, helyette mechanikusan, mintegy bemondásra születnek vagy halnak el vonzalmak és vágyak” – fogalmaz a szerző.

Meglátása szerint van kivétel is ez alól: „Görög László szakállas Orsinója tépelődő, introvertált férfi, aki az ifjú Cesarióban talán saját meg nem született gyermekét fedezi fel”.

_7261307photoshop_1.jpgGörög László

Lehet, hogy éppen ez a kulcs: talán nekem sem szabadna túlságosan komolyan venni a színház ígéretét, amikor a Dóm térre megyek? Elképzelhető, mindenesetre már tudható, hogy 2018-ra felkészül Rómeó és Júlia. Egy esélyt ők is megérdemelnek” – fejeződik be a kritika.

Proics Lilla sem sokat kertel, kritikájának első két mondata helyére teszi az általa látottakat: „Minden igyekezet hiába, a Vízkeresztet nem lehet érdemben bemutatni egy négyezer fős nézőterű szabadtéri színpadon. A strandváltozatot láttuk”. „Béres Attila és alkalmi társulata kénytelen volt a vígjáték (ami színházi léptékben helyenként kétségbeejtően szomorú tud lenni) minden elemét átméretezni és felhangosítani” – fűzi tovább a gondolatmenetet a cikk írója.

Bár mindez arányos volt a legtöbb muszájból eltúlzott, gimnasztikai léptékű gesztusokkal, sportünnepélyszerű tömegmozgatásokkal, bemondásra elhitt érzésekkel, de ez a kényszerű hadonászás éppen a játék értelmét verte nyakon” – folytatja még mindig a léptékek szülte kényszernél maradva. „Shakespeare darabja a szexualitást, a szexust, sőt ezen belül az idegenséget, a távolságot, ennek vonatkozásait vizsgálja. Ebből a Szabadtérin lényegében semmi, csak a homokba vetett sztorilájn maradt, hiszen a fenti problematika nem élhet meg, amikor azt se látja az ember, akit nézni igyekszik, melyik színész is lehet” – fogalmaz a szerző.

_7261543photoshop.jpgPálmai Anna és Szikszai Rémusz

A színészek igyekezetével nem volt baj a kritikus szerint: „A távolságot különbözőképpen legyőzni igyekvő hercegi udvar és a grófnő házanépe többször is Óz más és más módon deficites alakokból álló csapatára emlékeztetett, de zenei kísérettel elnézhetők voltak, mert a közegellenállás ellenére is nyilvánvaló volt, hogy a maga módján mindenki tolta bele az energiát”.

Proics Lilla sem hagyta szó nélkül a szövegpoénok egyenetlenségét: „Egy ilyen munkába természetes módon és dramaturgi közreműködéssel (Ari-Nagy Barbara) kerülnek ki-be mondatok. Az illír mondáson például nagyon röhögünk: akinek a cápa a tenyeréből eszik, a lábából is fog. De lesápadok Malvolión (Alföldi Róbert), ahogy Pataki Attilával szólva azt mondja: álmodtam egy világot magamnak. Alighanem ezért is volt olyan érzésem, hogy hol megszólalt Nádasdy szövege, hol süketen szólt”.

A szerző Pálmai Anna Olíviáját, Hernádi Judit nemes hajadon Máriáját és Tenki Dalma Violáját valamint Cesarióját is temperamentumos és karakteres alakításnak tartja, ezzel szemben „Görög László szenvedélye inkább mondott, mint hihető” – írja.  „Alföldi Róbert Malvoliója mintha egy másik előadásban játszana, Zayzon Zsolt Vitéz Fonnyadi Ábrisát pedig hol a szocializációja, hol az orahovača győzi le, ugyanakkor Elek Ferenc Vitéz Böföghy Tóbijában legalább van kakaó, több árnyalatban is” – fűzi hozzá.

_7262112photoshop.jpgAlföldi Róbert

Mindezzel együtt úgy tűnik a szerzőnek, mintha „egy virtigli feminista-kritikai olvasatot látnánk” – írja, hozzátéve – „Pedig nyilván marhaságból jutok erre, mert annyira kevés invenció jön át, hogy magamra maradok azzal, ami mindenről eszembe jut”.

További kritikák az előadásról

Fidelió – Zappe László: Tévelygő hajótöröttek – ikertörténetek Shakespeare-től Gyulán és Szegeden (kettős kritika)

A szöveg a Szegedi Szabadtérin azért is nagyon fontos, mert a nézők nagy része aligha lát sokat a színpadon történtekből. Olvasson tovább >>>

Népszava – Balogh Gyula: A szerelem homokvára

Látványos a Vízkereszt, vagy amit akartok a szegedi Dóm téren, néhány kiemelkedő színészi alakítással. Olvasson tovább >>>