Ullmann Mónika: „Nem mentünk fel és nem ítélünk el senkit”

A Tagadj tagadj tagadj előadásában az edzőt játszó Ullmann Mónika a dopping sportvilágban betöltött szerepéről és karakterének indítékairól mesélt.

Budapesten szeptember 16-án, a Hatszín Teátrumban mutatják be a Tagadj tagadj tagadj című előadást, melyben a sportélet egyik legkényesebb kérdését feszegetik. Eve tehetséges futó, akinek egy célja van: az olimpiai aranyérem. Új edzőjétől pedig kap egy lehetőséget, amitől világklasszissá válhat – ám nem legális úton.

orlai_tagadj_tagadj_tagadj_ullmann_monika.jpgUllmann Mónika a Tagadj tagadj tagadj előadásában (fotók: Takács Attila)

Ez az első darabod az Orlai Produkciós Irodánál. Milyen tapasztalatokat szereztél?.

Volt szerencsém látni a legtöbb Orlai produkciót, és mindegyik előadás nagyon tetszett. Most pedig végre láthattam azt is, hogyan jönnek létre ezek az előadások. Nagyon szabad, nagyon közvetlen mindenki, ez tulajdonképpen egy baráti társaság, ahol a próba nem ér véget kettőkor, hanem utána mindig felvetődik a kérdés, hogy hova menjünk enni, mit csináljunk. Persze esetemben ez azért is lehetett így, mivel egy hétig együtt éltünk Balatonföldváron, a Kultkikötőben, ahol napközben együtt voltunk és esténként próbáltunk.

A Tagadj tagadj tagadjban a sport találkozik a színházzal, ami egy kicsit szokatlan dolog. Benned volt ilyen érzés?

Bár a darab a sportról szól, de olyan kérdéseket vet fel, amiket a nagy klasszikusok is: mi a hazugság, meddig hazudok magamnak és ezt hogyan mutatom a külvilág felé?

Nagyon érdekes volt, hogyan tudunk megjeleníteni a színpadon magát a sportot és egy országos futóversenyt. Néhol tényleg furcsa volt, de imádtam ezzel az anyaggal foglalkozni. Sok emberrel beszélgettünk a téma kapcsán, doppingszakértőkkel és élsportolókkal, és megdöbbentő, amit hallottunk.

Valóban ekkora probléma ez a sport világában?

Persze. A mi darabunk az élsportról szól, de ez a jelenség az utcai edzőteremben is jelen van. Például ha jön a strandszezon, jól akarnak kinézni a fiatalok, és ezért sok mindent megtesznek. Van egy generáció, akinek természetessé vált, hogy különféle szereket használ. Az utca embere persze nem feltétlenül a teljesítményért teszi ezt, hanem a külsőségek miatt.

A sportolóknál nyilván más az indok. Nekik megvannak a saját határaik, amiket ha nem tudnak tovább feszegetni a napi 6-8 óra edzéssel, a megfeszített munkával, miközben az egész életét erre áldozzák, akkor jön a segítség.

tagad_3.jpgLovas Rozi és Ullmann Mónika

Kicsit az ördög ügyvédjét játszod?

Nem. Én felvázolok neki egy, a mai világban reális helyzetet, és az ő döntése, hogy él-e egy lehetőséggel vagy sem. Én nem beszélem rá. Eve saját döntése, hogy használja a segítséget. Már csak azért is, mert utána a következményekkel magának kell elszámolnia.

Akit játszom, egy elég komoly tudással rendelkező doktornő is egyben. Genetikával foglakozó edző, aki élsportoló volt, világbajnok futó, de nem tudta elérni az olimpiai bajnoki érmet. Több sportolóval beszélgettem és a csúcs mindenki számára az Olimpia. Ez neki nem sikerült, vagyis tudja, hogy pontosan mi történik, és most itt a lehetősége rá, hogy edzőként érje el a csúcsot, a lánnyal.

Ez valamilyen szinten felmenti az edzőt? A lány döntése, de mégiscsak az edző ajánlja fel a segítséget…

Ebben a darabban nem foglalunk állást. Nem mentünk fel és nem ítélünk el senkit. Vázolunk egy helyzetet és mindenki gondolkozhat, hogy ki a bűnös vagy ki az áldozat. Szerintem ettől jó a darab. Sikerült olyan közel kerülnünk ezekhez a figurákhoz, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mindenkinek megvan a saját igazsága.

Nagyon erős morális képetek lett a témáról. Ez mennyire változott meg a darab alatt ahhoz képest, amilyen hozzáállással indultatok? Hiszen míg az ember nincsen mélyen benne a témában, csak annyit mondd rá, hogy ez egyszerű csalás.

Nagyon tisztelem és szeretem sportolókat. Azt a teljesítményt és áldozatot, amit az élsportolók meghoznak az életükkel kapcsolatban, nem lehet tőlük elvitatni. Például nők esetében az, hogy hogyan időzítik a gyerekvállalást, vagy hogy még le is maradnak róla...

Ezer példát tudunk rá mondani, mennyire összetett szituáció ez. Sarapova például gyönyörű eredményeket tett le az asztalra, aztán hoztak egy döntést, hogy ez és ez a szer mostantól rajta van a tiltólistán, és ezzel ő egy becsületét vesztett emberré vált. Ezután senki nem nézte már, hogy milyen áldozatokat hozott, akár ennek a szernek a használatával, az egészségével kapcsolatban is.

tagad_4.jpgLovas Rozi, Ullmann Mónika és Sztarenki Dóra

Magam sem tudom, hogy döntenék abban a helyzetben, mikor az ember fizikálisan függővé válik az edzésektől, a vitaminszintje, a vérében lévő oxigénszintje is elérte a maximumot, már ott áll a győzelem küszöbén, és tényleg nem tud mit tenni, többet nyújtani a győzelemért. Odanyúlnék-e a szerért, hogy átszakítsam a célszalagot, vagy azt mondanám, hogy akkor bennem ennyi volt? Miközben tisztában vagyok azzal is, hogy erre egy iparág épül. Nagyon komoly orvosi teamek vannak már egy-egy sportoló mögött.

Kusza és összetett világba kerültünk bele. De levonva a következtetéseket, nekem egyetlen egy dolog a fontos: hogy ne ítélkezzek.

Milyen volt Lovas Rozival és Sztarenki Dórival a közös munka?

Nagyon sokat adtak nekem a közös munka során, és remélem nekem is sikerült visszaadni valamit ebből feléjük.

Az előadást Budapesten a Hatszín teátrumban mutatják be szeptember 16-án, Lovas Rozi, Sztarenki Dóra és Ullmann Mónika szereplésével, Szabó Máté rendezésében.

Az interjút Kanicsár Ádám András készítette.

Kapcsolódó cikkek

„Erkölcsi kérdésről beszélni öngyilkos merénylet lenne” - interjú Szabó Máté rendezővel
Színház nyílik a hatodik kerületben – nem csak gyerekeknek