Lánchíd Szalon – Művészeink testközelből

Karafiáth Orsolya írókkal, Hegedűs D. Géza a Nemzet Színészeivel beszélget a Lánchíd Szalon programsorozatában, ahol értékteremtő értelmiségiekkel és fiatal zenészekkel is megismerkedhetünk. 

A szervezők elgondolása szerint a Lánchíd Szalon egy olyan fórum, ahol a betérők megkapják az együttlét örömét, lehetőségét, ahol beszélgethetnek, vitatkozhatnak, kérdéseket tehetnek fel és kérdésekre felelhetnek. Az alapítók fő célja, hogy azokat a művészeket, társadalmunk kiemelkedő, elismert gondolkodóit mutassák be, szólítsák meg, akik mindannyiunk számára fontosak. 

karafiath_orsolya-horz.jpg                 Karafiáth Orsolya és Háy János

Szeptember 25. 19:30 K.O. - Karafiáth Orsolya és íróvendégei

Minden alkalommal kortárs irodalmunk egy-egy nagyszerű és érdekes alkotóját látják vendégül, ezek az estek nem az aktuális megjelenésekre, inkább a pálya egészére fókuszálnak. Ránéznek, elidőznek, Karafiáth Orsolya rákérdez – és az író mesél. Szeretnék megmutatni az író/költő olyan arcát, amit nem vagy kevésbé ismerünk. Mindeközben előkerülnek az írók szövegei is, valamint a zene, az előadóművészet, a régi fényképek – és még ki tudja, milyen meglepetések. Az est első vendége Háy János, aki A halottember című kötetéért most vehette át a Színházi Dramaturgok Céhének „Az évad legjobb magyar drámájáért” járó díját. 

Október 18. 19:30 Hegedűs D. Géza bemutatja a Nemzet Színészeit

A sorozat célja, hogy a művészeket intim környezetben még jobban megismerjük. A művész beszél önmagáról, életéről, munkásságáról – Hegedűs D. Géza kérdezi. A közönség is kérdezhet, hiszen az estnek társasági, baráti, szinte családi együttlétnek kell lennie. Hegedűs D. Géza első beszélgetőpartnere Molnár Piroska

hegedusdgeza-horz.jpg                              Hegedűs D. Géza és Molnár Piroska

Október 23. 19:30 Örökséghagyók – Beszélgetéssorozat 

A minden hónap harmadik hétfőjén tartandó esteken olyan értelmiségiek lesznek Standeisky Éva beszélgetőtársai, akik úgy élték meg az elmúlt ötven-hatvan évet, hogy képességükkel, tudásukkal, közéleti elkötelezettségükkel szellemi örökséget teremtettek. Lesz közöttük író, történész, zenetudós, újságíró, régész, szociológus, pszichológus. Egyéniségük, munkásságuk bemutatása segíthet abban, hogy jobban megismerjük és megértsük a mögöttünk hagyott rendszer- és rezsimváltozásokban bővelkedő, emberpróbáló évtizedeket és a sokszínű, problémáktól ugyancsak nem mentes jelenünket. A beszélgetést a vendég által választott, az ő személyiségéhez kötődő zenei, képzőművészeti, fotográfiai, mozgóképi és szépirodalmi illusztrációk teszik teljesebbé. Az összejöveteleket a feltett kérdésekhez kapcsolódó rövid jelenetek egészítik ki. Szerzőjük Kácsor Zsolt, előadóik fiatal színészek. Az estek rendezője Léner András. A sorozat első vendége Spiró György

Október 26. 19:00 Papageno – estek

A zenés beszélgetések zömében olyan kivételes fiatal muzsikusok kapnak bemutatkozási lehetőséget, akik már komoly dolgokat tettek le az asztalra, és minden esély megvan rá, hogy a közönség a jövő egyik csillagát ismerheti meg testközelből, egy bensőséges hangulatú estén.

Az estek helyszíne a Lánchíd Szalon (Budapest, Lánchíd utca 7.).

(Forrás: Lánchíd Szalon)

Kapcsolódó cikkek

Háy János drámája a legjobb
„Nem bírálója vagyok egy sorsnak, hanem feltárója” - Interjú Háy Jánossal
Mintha a gondolkodás kiment volna a divatból – Interjú Molnár Piroskával
„Mindig a maximumot adni: félelmetes felelősség és szakmai minimum”