Béres Ilona, Bencze Ilona és Dunai Tamás Tolnay Klári-díjat vehet át

A díjat a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságért 2014-től adományozza a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület.

Első alkalommal Vándor Éva Jászai Mari-díjas színművészt és Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművészt tüntették ki, majd 2016-ban Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznek és Venczel Vera Jászai Mari-díjas színművésznek ítélték oda a Tolnay Klári-díjat.

Idén három színművészt tüntetnek ki. Az idén 75 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas Béres Ilonát 2014-ben elsők között választották be a nemzet művészei közé. A Madách, a Nemzeti és a Pesti Magyar Színház művészeként számos szerepe között játszott a Téli rege, a Tévedések vígjátéka, a Három nővér vagy a Borisz Godunov című darabokban. Szinkronszerepei között van A nagy balhé és a Casablanca, de jellegzetes mély hangját adta a Macskafogó című animációs filmhez is.

bencze_ok-horz.jpg               Bencze Ilona, Béres Ilona, Dunai Tamás

A Jászai Mari-díjas Bencze Ilona 1972-től 19 évig volt a Madách Színház tagja, majd játszott a kecskeméti Katona József Színházban, az Örkény István és a Soproni Petőfi Színházban, a Játékszínben, a Jászai Mari és a Turay Ida Színházban. Alakította Olgát a Három nővérben, Grizabellát a Macskákban, Solvejget a Peer Gyntben. Szinkronszínészként többek között Leia hercegnőként hallhatták a mozinézők a Csillagok háborújában, a Mici néni két élete vagy az Acélmagnóliák című darabokban rendezőként dolgozott. Bencze Ilona idén 70 éves.

Dunai Tamás 1976-ban a Madách Színházban kezdett dolgozni, 1992-től szabadúszó. A 68 éves Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész szerepelt a Fekete gyémántokban, az Esti Kornél csodálatos utazásában. Színházban címszereplő volt a La Mancha lovagjában, Marcellus a Hamletben, Lopahin a Cseresznyéskertben. Színpadra lép önálló estekkel is, mint a Szeretsz engem? vagy Olvasólámpa zenével .

A Nógrád megyei Mohorán, ahol Tolnay Klári (1914-1998) gyermekéveit töltötte, 2000-től működik a legendás színésznő személyes tárgyait is bemutató emlékház.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása