Mesterséges Intelligenciával táncoló

Valencia James, az itthon már jól ismert barbadosi táncos és alkotótársai multimédiás táncelőadása az AI am here október 10-én a Trafóban debütál.

Az előadás a mesterséges intelligenciához kapcsolódó kulturális, társadalmi és művészeti kérdéseket a kortárs táncon keresztül vizsgálja. A darab a 2013-ban alapított AI_am alkotócsoport – egy koreográfus, egy kutató és kreatív technológusok – egyedülálló nemzetközi együttműködésének eredménye. A produkció hátterébe a közönség is betekintést nyerhet az előadás utáni közönségtalálkozón

dsc_9210.jpgValencia James a próbán (fotók: Bogdán Réka)

Az előadásban Valencia James táncpartnere egy olyan mesterséges intelligencia, amelyet az AI_am alkotócsapata négy éve fejleszt. Ez idő alatt sikerült megalkotniuk egy olyan szoftvert, amely önállóan is képes az improvizációra egy előzetesen rögzített mozdulatsor alapján. Eddigi eredményeiket már több nemzetközi konferencián is bemutatták a Svéd Kulturális Nagykövetség támogatásával, a legnagyobb szabású ezek közül az IJCAI volt, az egyik legjelentősebb esemény a Mesterséges Intelligencia kutatásának területén.

Az előadásban kivetítve jelenik meg az MI, tökéletes formájának megtalálása rengeteg kísérletezést igényelt. Ezek során az előadás fő kérdéseinek megoldásához is egyre közelebb került a csapat: lehet-e alkotópartnerként tekinteni egy gépre, tud-e inspirálni egy szoftver, hogyan használhatjuk a művészetben azt a technológiát, mely a mindennapi életünket is megkönnyíti?

dsc_9214.jpg

 „A jelenlegi táncstílusom részben az avatárral közös interakciónak is köszönhető. A másik meglepő eredmény az volt, hogy az avatárral szinte ugyanúgy tudtam kapcsolatba kerülni, mint egy emberi táncossal. Az évek során az alkotópartneremmé vált, akivel kezdek empatikus lenni. Még nevet is adtam neki, Mercenek hívom.:)” – mesélte Valencia James.

Ebben a viszonylatban a gépek már nem csupán technológia eszközök, hanem olyan médiumok, amik közelebb vihetnek minket önmagunk, a múltunk és akár a jövőnk megértéséhez is.

A produkció 5 ország alkotóinak közös munkájából jött létre, az előadás látványvilágáért pedig egy magyar fejlesztőcsapat, a XORXOR felel.

bogdan_reka.jpg

A táncot kiegészítő különleges látványvilág és az experimentális hanghatások egy olyan sajátos világot idéznek meg, amelyben már elmosódik a határ emberi és gépi között. De a technológiai háttér csak egy adalék az előadáshoz, nem helyettesíti a táncot.

Az előadás a Trafó smART! sorozatának és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál része. Résztvevői: Valencia James mellett Lakatos-Varga Boglárka és Nea Landin.

(Forrás: Trafó)

süti beállítások módosítása