Orosz Ákos a Spirit Színházban vendégszerepel

A Vígszínház színésze John Steinbeck Egerek és emberek című darabjában játszik, amelyet Jantyik Csaba állít színpadra. 

A Nobel-díjas amerikai regényíró 1937-ben írta meg Egerek és emberek című kisregényét, amelyet később színpadra és filmre is adaptált. A Pulitzer-díjas történetet október 17-én mutatják be a Spirit Színházban Jantyik Csaba rendezésében, többek között Orosz Ákos, ifj. Jászai László, Ekanem Bálint és Nagy Enikő szereplésével. 

dsc_1533.jpgOrosz Ákos és ifj. Jászai László a próbán (fotók: Szitás Bernadett / Spirit Színház)

Az Egerek és emberek a nagy gazdasági világválság idején két idénymunkás különös és összetett barátságának tragikus történetét tárja elénk. George, az alacsony és fürge észjárású fiatalember és társa, Lennie, a lomha, szellemileg visszamaradott óriás egy kaliforniai tanyán vállalnak munkát. Közös álmuk egy saját tanya, ahol önállóan gazdálkodhatnak. Lennie-t együgyűsége folyton bajba sodorja, így George-nak igencsak észnél kell lennie, ha mindkettőjüket meg akarja óvni a következményektől. A mű az emberi kapcsolatok kiüresedéséről, a társadalmi szintű elmagányosodásról mesél, mondanivalója a mai napig sem veszítette el érvényét. 

A Spirit Színházban Jantnyik Csaba rendezésében láthatjuk az előadást, aki szerint az Egerek és emberek, mint minden remekmű, sokféle üzenetet hordoz. „Olyan általános emberi kérdésekkel foglalkozik, amelyek mai világunkban is érvényesek. George helyzetét nagyon megnehezíti, hogy egy fogyatékos emberről kell gondoskodnia, de ő mégis önzetlenül teszi ezt. Az érdek nélküli kapcsolat, valamint a humánus gondolkodás felmutatása – gondoskodás egy idegen emberről –, az én felfogásom szerint központi téma. 

dsc_1729.jpgEkanem Bálint a próbán

Az is érdekes kérdés, hogy miért olyan kevés ember képes valóra váltani az álmait? Milyen hibákat követünk el, amik miatt nem válunk sikeressé? Az emberi kapcsolataink miért felületesek? Miért félünk egymástól? A darabban a fehérek bőrszíne miatt kiközösítik maguk közül az egyetlen fekete szolgát. Nem ismerik, és nem is akarják megismerni, holott ő az egyetlen aki könyveket olvas. Persze a maga kuckójában a szolga is kirekesztő módon viselkedik a fehérekkel szemben, innen ered a végtelennek tűnő adok-kapok. A szereplők szinte mind a magány és meg nem értettség nyomasztó érzésével küzdenek. Nem mernek megnyílni egymás előtt, így egyedül kell hordozniuk komplexusaikat. Ugyanakkor az is igaz, hogy aki egy gyönge pillanatában megnyílik, azonnal áldozattá is válik. Ezekről gondolkodunk ebben a megható és felkavaró történetben. Talán nem jutunk el a végső megoldásig, de már az együtt gondolkodás is közelebb vihet a megértéshez.” 

A Spirit Színház előadásában Lennie-t, a fogyatékos óriást ifj. Jászai László alakítja, míg George Milton szerepében Orosz Ákost, a Vígszínház művészét láthatjuk. A szolgát alakító Ekanem Bálint – a Sztárban Sztár versenyzője és a Madách Színház fiatalja – először szerepel prózai műben. Nagy Enikő játssza a feleség szerepét annak ellenére, hogy közben az Oltári csajok című sorozatban forgat. Játszópartnereik: Noé Viktor, Mészáros Tamás, Anga-Kakszi István és Kultik Rezső

Az előadás az október 17-ei bemutatót követően október 18-án és november 2-án látható a Spirit Színházban. 

(Forrás: Spirit Színház)

süti beállítások módosítása