A félelem tényleg megeszi a lelket, vagy csak megnevettet?

Alföldi Róbert rendezése az Átriumban, szemben Fassbinder filmjével egy szép szerelmi történet. De mit nyer és mit veszíthet ezzel az előadás?

Alföldi Róbert szép szerelmi történetet ígér A félelem megeszi a lelket című legutóbbi rendezésével, amelyet Fassbinder 1974-ben született filmje alapján állított színpadra. Ezt az ígéretét a kritikák szerint be is tartja. Szekeres Szabolcs  Dionüszosz Magazinban és Fehér Anna Magda  Szinhaz.neten megjelent írását olvastuk egybe.

Szekeres Szabolcs Fassbinder filmjével kezdi az írását, az 1974-ben született film véleménye szerint „ma már kissé szájbarágós tandrámának tűnik”, azonban „izgalmas Fassbinder jéghideg stílusa, amely a filmvásznon is színházi hatást kelt” – fogalmaz. Alföldi Róbert rendezését ezzel szemben „általában az érzékiség és az életöröm hatja át” – írja. „Fassbinder szikár mondatai mögött Alföldi rendezése pontos és visszafogott színészi játékkal mutatja meg a néha feltörő érzelmeket” – olvasható a kritikában.

felelem2.jpgHernádi Judit és Bányai Kelemen Barna (fotók: Mészáros Csaba)

Szatory Dávid például az erősebb nembeliek megformálásakor magabiztosabb, a női szerep elég komoly kihívást jelent számára, mert ilyenkor nem érezni az alak főbb személyiségvonásai” – írja. „Hernádi Judit kiválóan érezteti, hogy mekkora erő lakozik ebben a csendes, eddigi életében észrevehetetlen asszonyban”, „Mihályfi Balázs és Bercsényi Péter mindketten több női szerepben is láthatók, de nem a külsőségekre alapoznak, ezért nem válik játékuk paródiává” – fogalmaz a színészek játékáról.

Alföldi Róbert rendezése sikeresen áll ellen az aktuálpolitikai irányultságnak és a magányról mesél élvezetesen” – foglalja össze a véleményét.

Fehér Anna Magda is a filmmel veti össze az előadást, sőt kifejezetten ebből az összevetésből, illetve a társadalmi valóságunkon keresztül vizsgálja Alföldi rendezését. „A húsba vágó aktualitás, az őcsényi események és erre adott reakciók visznek rá, hogy írásomban elsősorban a film és az előadás egybevetésével foglalkozzam. Az érdekel, a két alkotás hogyan láttatja a gyűlölködő kisembert. Az érdekel, hogyan lehet ezek felé az emberek felé fordulni, őket bemutatni, nekik tükröt tartani. Hogyan tette ezt Fassbinder filmje és hogyan az Átriumban látható színházi átirat, mert a különbség markáns és különös” – szögezi le az írása elején.

meg_meszaros_csaba.jpegBányai Kelemen Barna és Hernádi Judit

Ezek után ebből az összevetésből nála már nem olyan jól jön ki az előadás. „Alföldi Róbert rendezése szépen kiegyengeti a film furcsaságait, másrészről elrajzolja a karaktereket, ezzel pedig elhomályosítja a film igazságát. Ha provokatívan fogalmazok, azt mondom: míg Fassbindernél a félelem megeszi a lelket, addig Alföldinél a félelem megnevettet, mint egy jóféle Gálvölgyi show” – írja a kritikában.

Úgy találja, hogy az előadás valóban teljesíti az ígéretét és egy „szép szerelmi történetet láthatunk a színpadon. Hernádi Judit Emmije és Bányai Kelemen Barna Alija illenek egymáshoz, jó nézni őket. Pezsdítőek, szívderítőek a mindennapjaik” – fogalmaz. Fassbindernél ezzel szemben „a szerelem csöppet sem egyszerű, és megkérdőjeleződik a másik tisztelete és megbecsülése is”, ugyanis „Fassbinder nem a szerelemről, hanem a társadalomról készített filmet”.

Mindez a színészi játékokban is tetten érhető. „Ennek az Emminek nagyon is megvan a négy kereke, és úgy használja őket, mint egy Ferrari-pilóta a monacói pályán, vesz velük minden akadályt. Egy nőt látunk, aki a 70-es évek elején képes függetlenül élni, el tudja dönteni, hogy mi a jó és rossz, és ha megbántják, vissza tud ütni keményen, de képes a megbocsátásra is: tökéletesen normális ember” – írja Hernádi Judit figurájáról. „Bányai Kelemen Barna Alijába bele lehet szeretni. Ez az ember él, ez az ember cselekszik, ez az ember nem fél, hanem boldog, ez az ember kommunikál” – fogalmaz a férfi főszerepről, hozzátéve – „Nincs felépítve a kicsi kis megaláztatások sora, mint a filmben. Mert Alföldi Emmije sokkal jobb ember, mint Fassbinderé”.

felelem.jpg

Míg a filmen Emmi és Ali egy furcsa, ismeretlen, veszélyes, bohókás szerelmi kapcsolat résztvevői, addig a színpadon egy kiegyensúlyozott, kedélyes pár jelenik meg, akik kiállnak egymásért a bolond és aljas világgal szemben” – írja. „A film rákérdez arra, hogy megszülethet-e a kapcsolat kultúrák, idegenek között, hogy képes-e bármilyen társadalom befogadó lenni? Az Alföldi-féle rendezés viszont kijelenti és bizonyítottnak veszi, hogy vagyunk mi, a normálisak, akik nyitottan és szeretetben élünk, és vannak ők, az abnormálisak, akik mind bolondok, és akikhez minekünk az égvilágon semmi közünk” – fogalmazza meg az alapvető szemléletbeli különbséget.

A két főszereplőn kívül mindenki karikatúra. Amiből véleménye szerint az következik, hogy „Alföldi nem félelmet teremt a néző lelkében, hanem hatalmas rózsaszín szemüveget nyom az orrunkra”. Hiszen „nem csak karikatúrák ők, hanem szánalmasak is, szegény bolondok”.

Emmi és Ali környezetének, a társadalmat megjelenítő mikroközösségnek ilyetén való elrajzolása épp a fassbinderi történet méregfogát húzza ki. Ezektől a figuráktól nem lehet félni, mert nem valódiak” – vonja le a kritika a következtetést. De vajon mi a helyzet a saját környezetünkben található kirekesztő, rasszista, ostoba és gyűlölködő korlátoltsággal? „Röhejes vagy félelmetes ez?” – teszi fel a szerző a kérdést. „Bárcsak igaza lenne az előadásnak, bárcsak lehetne nevetni ezeken az embereken. Ez vajon csak hozzáállás kérdése lenne? Ön, kedves olvasó, például nevetett az Őcsényi Index videón? Félelmetes volt? Szerintem az” – fejeződik be az írás.

felelem_megeszi_atrium_alfoldi4_meszaros_csaba-1024x697.jpg

További kritikák az előadásról

Fuhu.hu – Bóta Gábor: Alföldi Róbert belecsapott a lecsóba

A német társadalom komoly önvizsgálatot tartott, és jobbára gyógyultnak tekinthető. A miénk mindinkább megbetegszik. Ezért is hat ilyen erőteljesen ez a produkció. Olvasson tovább >>>

Népszava – Balogh Gyula: Alföldi nem kertel – Nyomasztásból gyűlölet

Egy takarítónő és egy menekült kapcsolatát dolgozza fel Alföldi Róbert nem kertelő, több tekintetben kegyetlenül fájdalmas rendezése az Átriumban. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

„Alföldi Róbert képes mindenkinek a lelkéhez nyúlni a próbákon” – interjú Parti Nórával