Ötéves a Jurányi – „Már mi sem tagadjuk, hogy színház (is) vagyunk”

Kulcsár Viktória, a FÜGE és a Jurányi vezetője mesélt az öt évről, ami alatt inkubátorházból olyan intézménnyé váltak, aminek nincsen párja a környező országokban.

Idén ünnepli 5. születésnapját a független alkotói és előadó-művészeti bázis inkubátorháza a Jurányi utcában. A FÜGE, (Függetlenül egymással Közhasznú egyesület) 2006-ban elsősorban kulturális, művészeti, azon belül is színházi, összművészeti produkciók megvalósítására, azok intézményi hátterének megteremtésére alakult. 2012 novemberében nyitotta meg kapuját a FÜGE bázisa, a korábban oktatási intézményként funkcionáló, hatezer négyzetméteres épületegyüttesben, a Jurányi utca 1-3 szám alatt, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház. 

rozgonyi-kulcsar_viktoria_foto_gulyas_dora.jpg        Kulcsár Viktória (fotó: Gulyás Dóra)

A FÜGE produkciók otthona ma már budai színházként és egyedülálló közösségi intézményként működik. Az elmúlt öt év alatt összesen 86. 629 néző fordult meg 1377 előadáson. A hajdanvolt középiskola osztálytermei és tanári szobái próbatermekké és irodákká, a tornatermek játszóhelyekké alakultak át, a menzából kávézó és galéria lett. Jelenleg rendszeresen hatvanhárom alkotócsoport dolgozik, tizenhárom teremben folynak a próbák és több mint három játszó helyszínen futnak az előadások.

A Jurányi tehát több mint színház: agora, ahol közösségi és családbarát programok várják a fiatalabbakat és az idősebbeket. Naponta háromszáz és négyszáz között mozog a látogatók száma. A kísérletezést és a tehetséggondozást pedig a Tantermi és a Titánium színházi projekt, illetve a Staféta pályázat keretében létrejövő produkciók végzik.

Az öt év meglehetősen nagy idő. Változott az alapkoncepció?

kulcsar_vikifoto.jpgNagyon sok minden változott az öt évben. Az alapkoncepció az volt, hogy az ernyőszervezetként működő FÜGE-nek legyen olyan épülete, legyenek olyan helyiségei, ahol infrastruktúrát tud biztosítani a csapatoknak munkájukhoz.

                                                       (Fotó: Gulyás Dóra)

 Alapító-igazgatója vagy a Jurányinak.  Színháztörténészként hogyan váltottál erre a szervező és menedzseri munkára?

Bár színháztörténész vagyok, de tudatosan érdeklődtem a civil szféra iránt. Elvégeztem egy civil referensképzést, majd a kulturális menedzser szakot is. Jártam a Trafóba, a MU Színházba, vagyis, olyan helyekre, ahol független színházi csapatok találtak otthonra. Beszippantott ez a történet, ami nagyrészt Vajdai Vilmosnak köszönhető. Először ugyanis a Táp Színházzal kezdtem dolgozni. Pályázatírásként indult, aztán ott ragadtam és hét éven keresztül voltam a menedzserük. Emellett több, más társulattal is dolgoztam. Azt láttam, hogy ennek a területnek nagy szüksége van arra, hogy összefogjuk a háttérben és segítsük.  Engem a kezdetektől fogva igazából inkább a háttérmunka érdekelt és soha nem a sokat jelentő deszkák.  

Hogy született az Inkubátorház ötlete?

A szándék az volt, hogy azzal a fajta összefogással és kollaborációval, amellyel működtettük a FÜGÉ-t, hozzunk létre infrastruktúrát is, amely a működéshez biztos hátteret nyújt. Elkezdtünk helyet keresni. Egyértelmű volt, hogy iskolaépületet keresünk. Az osztálytermek, a tornatermek könnyebben átalakíthatók olyan funkcionális terekké, amelyekre szükségünk volt az ilyen jellegű produkciós munkában.  A nevünkben benne van, hogy produkciós közösségi inkubátorház vagyunk.  Befogadtunk több szervezetet – jelenleg hatvanhárom tagunk van -, akik egyéni alkotók, csoportok, vagy társulatok. Ők itt dolgoznak.  Emellett közösségi helyként is működünk. A kezdetektől fontos volt az is, hogy huszonegyedik századi művelődési házként legyenek olyan programok nyitástól zárásig folyamatosan, amelyekre érdemes bejönni egyénileg vagy családdal.

A produkciósság arra utalt az elején, hogy jó feltételeket, infrastruktúrát adunk azoknak a társulatoknak, amelyek nem rendelkeztek önálló helyiséggel.  Mire megnyitottuk a házat, addigra annyira átrajzolódott a független előadó-művészeti térkép, hogy változtatni kellett az eredeti szándékon. Sok hely bezárt, és arra volt inkább igény, hogy a próbák mellett bemutatókat is tarthassanak. Játszóhely kellett, nemcsak próbalehetőség. Így váltunk az öt év alatt budai játszóhellyé. A köztudatban a Jurányi elsősorban színház, amit már nem is tagadunk. Az első három évben még dilemmáztam rajta, hogy jó-e ez nekünk, de most már megszerettem, és azt látom, hogy mind a szakmának, mind a közönségnek szüksége van ránk így is.

Megtaláltátok a helyet, amelyben a hatvanhárom féle alkotó egyén, közösség dolgozik, esténként pedig a Jurányi színház. Ez a jövő?

kulcsar_viktoria_foto_szilvagyi_zalan.jpgAz évforduló kapcsán elővettem a régi felvételeket, s akkor én azt kívántam, hogy öt év múlva is itt álljak. Tervezni nemigen szeretek, inkább lépésről lépésre haladok. Jobban szeretem a kis eredményeket, mint a nagy álmokat. Álmodni persze kell, hiszen maga ez az épület is egy nagy álomnak tűnt, amikor belevágtunk. Akkor egy elhagyott iskolaépület volt, most pedig sok-sok közösség lakályos otthona. A tervünk, hogy amit kialakítottunk színházi nyelvben, formában, üzenetben, programkínálatban és projektekben, folytassuk tovább.

                                                          (Fotó: Szilvágyi Zalán)

Tudtok hasonló működésű intézményről?

Jártunk Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban, és kerestük a partnereket. Zonban ilyen struktúrájút, mint amilyenek mi vagyunk, nem találtunk.  Vannak olyan helyek, ahol elhagyott iskolákból kialakított játszóhelyekként működnek.  Aztán vannak olyan inkubátorházak, amelyek befogadnak alkotókat, de inkább céhként működnek: az a fontos a számukra, hogy aki ott kibontakozik, utána kirepüljön. Nálunk öt éve ugyanazok a csapatok dolgoznak. Nekünk inkább az a jó visszajelzés, hogy otthonukként tekintenek ránk.

Az interjút Józsa Ágnes készítette. A beszélgetés eredetileg a Civil Rádió Színpad-kép című műsorában hangzott el.

Kapcsolódó cikkek

Boldog születésnapot! - Ötéves a Jurányi
„Nem kívánok, hanem cselekszem” – Interjú Kulcsár Viktóriával
Kisgyermekkel is látogatható lesz a Jurányi – Villáminterjú Kulcsár Viktóriával