Arany Medál – Egy díj, amit a közönség ítél oda

Noha a voksolási időszak november végéig tart, rövid idő alatt ezernél több szavazat érkezett a kulturális közönségdíjra, amelyet hat kategóriában kaphatnak meg művészeink. 

A szavazatokat még nem összesítik az Arany Medál-díjra október 29-én megkezdődött online voksolásban, de a beérkezett szavazatok számából kiderül, idén is több ezren voksolnak kedvenceikre. A díjra még november 29-ig lehet szavazni. A magánszemélyi kezdeményezésből kinőtt kulturális közönségelismerés a kilencedik évada keresi azokat, akiket a szavazók az adott év legjobb művészi termései létrehozóinak ítélnek.

borcsokzsofia.jpegFotó: Börcsök Zsófia

Szavazatát az interneten, illetve idén először a hetedik kerületi Bethlen Téri Színházban kijelölt szavazófelületen bárki leadhatja. A közönségnek egy hónap áll rendelkezésére, hogy november 29-ig online elküldje szavazatát az általa preferált művészekre. A díj létrehozásakor megfogalmazott feltételek szerint kizárólag élő személyre lehetett szavazni, és az elmúlt év alkotásaihoz: írók esetében kötetmegjelenéshez, színészeknél, rendezőknél pedig filmben, színpadi darabban nyújtott közreműködéshez kötött az érvényes voks. A szavazatokat az aranymedaldij@gmail.com-ra várják

A díjat hat kategóriában szavazza meg a közönség (az év írója, az év színésze, az év színésznője, az év rendezője, a legígéretesebb fiatal tehetség díja, életműdíj). Mészáros Márton, az Arany Medál-díjat megálmodó kulturális újságíró a szavazás megkezdésének alkalmával megerősítette, a díj ezúttal sem jár pénzjutalommal, viszont a közönség elismerése sokat jelent a díjazottaknak. Az életműdíjasoknak például a pálya összegzését, a közönségnek nyújtott évtizedes tevékenység megtérülését biztosítja, a fiatal színművészek mezőnyében a jövő ígéretét, publicitás hoz. 

aranymedal_29.jpgA tavalyi győztesek (fotó: Börcsök Zsófia)

Az Arany Medál-díjat az elmúlt években írók közül Vámos Miklós, Dragomán György, Háy János, Száraz Miklós György, Németh Gábor is megkapta. Életműdíjat többek között a Nemzet Színészei közül Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, valamint Bánsági Ildikó vett át. Színészek közül mások mellett Halász Juditot, Hámori Gabriellát, Földes Esztert, Básti Julit, Thuróczy Szabolcsot, László Zsoltot, Gálffi Lászlót, Kulka Jánost, Márton Andrást díjazta a közönség. A legígéretesebb fiatal tehetségnek Osváth Juditot, Hartai Petrát, Szabó Erikát találták, míg a filmrendezők közül többek között Szász János, Zomborácz Virág, Fekete Ibolya, Till Attila vette át az egyszerű - hol szárnyas nőalakot, hol madarat formázó - trófeát. 

A közönségdíjnak idén először Farkas József magánvállalkozó személyében konkrét anyagi szponzora van. Ugyanakkor a díj és az átadás struktúrája megőrzi korábbi szolid, intim jellegét. A díjátadót december 13-án a Bethlen Téri Színházban tartják. Az ünnepségen a Blahalouisiana formáció két tagja, Schoblocher Barbara, a zenekar énekesnője és Jancsó Gábor, a basszusgitárosa akusztikus előadással szórakoztatja a közönséget. Az est házigazdája idén is Juhász Anna kulturális menedzser, a néhai Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő leánya.

Kapcsolódó anyagok

Nyolcadszor ítélte oda a közönség az Arany Medál-díjat