„Ha nem tartozol a kánonhoz, a közönség a legfontosabb támaszod”

Rudolf Péter színész-rendező a szinhaz.neten beszélt a „könnyű” műfajról, szakmai holdudvarokról és arról, hogyan lehetne túllépni a politikai megosztottságon, amiben élünk.

Rudolf Péter egyszerre nevettető és gondolkodó ember, a kettő véleménye szerint voltaképpen egy dolog: „A jó bohóctréfa filozofikus. Ez most fellengzősen hangzik, de az igazi, nagy nevettetők nyilvánvalóan épp ettől felejthetetlenek. Különben is szeretem az összetett, nem fekete-fehér helyzeteket. Bízom abban, hogy sikerül fontos dolgokról beszélnem, amikor vígjátékot készítek, de ha egy fájdalmas történetet mesélek el, abban igyekszem fülön csípni a groteszk elemeket”.

rud_2.jpg                Rudolf Péter (fotók: Bődey János / Index)

Úgy találja, hogy van egyfajta szakmai sznobéria, amely bizonyos műfajokat a könnyűség ítéletével negligál. „Kevesen kíváncsiak a saját holdudvaron kívüli történésekre. Egy kevésbé szem előtt lévő előadás, amit nem a szakma tenyerén hordozott színházi körben hozol létre, el tud süllyedni az információ tengerében. Egyszerűen nem esik szó róla. Nem írnak róla kritikát. Nincs. Sose volt” – fogalmaz az interjúban, hozzátéve „Ha nem tartozol a kánonhoz, a közönség a legfontosabb támaszod”.

Mindhárom gyermeke követte az ő és felesége, Nagy-Kálózy Eszter pályáját. Egyik lányuk Torontóban dolgozik színészként, fiuk harmadéves filmrendezőszakos Budapesten, és ugyanitt harmadéves színészhallgató a kisebbik lányuk. „Ültem már úgy vetítésen, hogy a lányomat néztem, aki a fiam kisfilmjének főszerepét játszotta. Ennél sokkal többet nem lehet az élettől kérni” – meséli.

A közbeszéd és a közélet radikalizálódásáról is szó esik a beszélgetésben. „Nehéz véleményformálónak lenni, amikor minden a leegyszerűsítés irányába hat, miközben számomra komplikáltak a dolgok. Árnyaltan beszélni hosszadalmas dolog” – vallja a színész.

rud_bodey_janos.jpg

Rudolf Péter egy vele megesett közlekedési szituációval példázza, hogyan lehetne ezen a helyzeten és a mind élesebbé váló megosztottságon változtatni. Az eset szerint egyszer egy teherautót akadályozott a továbbhaladásban, miközben ő maga nagyon sietett egyik munkájába, a teherautó sofőrje pedig türelmetlenül dudált rá. „A leállósávban dühöngve kiszálltam a kocsiból, majd mire odaértem hozzá, már más tónusban folytattam: elnézést kértem, ráadásul még azt is hozzátettem, hogy ne haragudjon, állandóan rohanok, szégyellem, nem így kellene élni, bocsásson meg” – idézi fel a történteket, hozzátéve – „Sikerült egy valóban őszinte monológot előadnom, és akkor a másodperc tört része alatt a másik fél is váltott, a legnagyobb békében váltunk el. Néha csak ennyi kell, de egy ilyen első lépésen sok múlik, az biztos”.

Az interjúból kiderül, miért tartja fontos filmnek az 1945-öt, amelyben egy tőle szokatlanul ellenszenves figurát alakít, és mit gondol arról, amikor hétköznapi, emberi hitványságaink észrevétlenül aljassággá alakulnak. 

A teljes interjú itt olvasható. 

Kapcsolódó cikkek

Rudolf Péter: „Irritál, ha egy országban nem tudunk egymással beszélgetni”
Lóvátett lovagok – Rudolf Péter a Pesti Színházban rendez
Bálint András és Rudolf Péter is Budapest díszpolgára lett
„Én vagyok a leglustább izgága” – Villáminterjú Rudolf Péterrel