Én, te mi – Közös játék a kapcsolatokról

A Bohócok a Láthatáron interaktív színházi tárlatvezetést tart a Kugler Art Galériában. Az előadás témája: mi történhet egy kapcsolatban, ha mást akar az egyik és mást a másik.

A részvételi színházi előadás magját az alkotók által összegyűjtött párkapcsolati élethelyzetek adják, amelyeket a színészek improvizációja alapján Nagy Orsolya író-dramaturg öntött formába.  

en_te_mi_alkotok.jpgAz előadás alkotói (fotók: Halász László)

Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik? Ha más a ritmusuk? Ha más dolgok fontosak számukra, mást gondolnak a gyermeknevelésről, és mást arról, hogy hogyan és kivel töltsék a vasárnapot? Mennyire kell megfelelni egymásnak? Mi változik az évek során? Össze lehet-e valaha hangolódni?

Az előadás célja, hogy egy komplex közösségi színházi élményt nyújtson a résztvevő-nézők számára. Olyat, amelyben lehetőségük nyílik saját kapcsolati mintáikra, problémáikra és élethelyzeteikre rátekinteni, azokra reflektálni, azokról közösen gondolkodni. A vizsgált élethelyzetekre kellő távolságból tekint rá, ebben segít az előadás minden szegmensét finoman átszövő humor és a játékmester.  

en_te_mi_szereplok_foto_halasz_laszlo.jpgA Kugler Art Galéria régóta ad otthont különböző színházi előadásoknak. Az Én, te mi előadás inspirálódik a galéria adottságaiból, az ott kiállított képek, festmények, illetve a hely atmoszférája a játék szerves részét képezi.

                                                            (Az előadás szereplői)

Játsszák: Feuer Yvette, Stubnya Béla, Buzási Fanni és Mangold Roland, a játékmester Szabó Veronika, aki egyben rendezi is az előadást. Társrendezője Feuer Yvette, dramaturg Nagy Orsolya. 

A Facebook esemény itt érhető el, jegyek a a Kugler Art Galériában vásárolhatóak, jegyfoglalás: kuglerartszalon@gmail.com.

Az előadás bemutatója december 9-én lesz a Kugler Art Galériában, ezt követően január 18-án is látható ugyanott, mindkét alkalommal este 7 órától.

(Forrás: Bohócok a Láthatáron Csoport)

Kapcsolódó cikkek

Indul a Bohócok a Láthatáron csoport évada
„Soha nem volt olyan jó dolgunk, mint amikor Soros György támogatott minket”