Playback élőben – Kritikák az Utas és holdvilágról

Vajdai Vilmos különös rendezése a kritikusok túlnyomó többségét minimum meggyőzték. Ellenvéleménynek azonban mindig kell, legyen helye. Most is van.

Vajdai Vilmos korábban már lépett egy hasonlóan abszurdot, akkor is saját rádiójátékát, a Keresőket vitte színpadra a budapesti Katonában, pazar eredménnyel. Ha lehet, márpedig lehet, most még tovább ment, egy klasszikust, Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét – amelyet évekkel ezelőtt rádiójáték sorozatként rendezett meg – állított ki playback színházként a Trafóban. Méghozzá egy nettó öt és félórás előadásban. Kovács Natália  Szinhaz.net-en és Puskás Panni  Revizoron megjelent kritikáját olvastuk egybe.  

p9120682.jpgGöndör László, Törőcsik Franciska és Háda Fruzsina az Utas és holdvilág előadásában (fotók: Toldy Miklós)

Kovács Natália előzetes fenntartásaival kezdi írását, amelyek részben a maratoni előadáshossznak, részben kedvenc kamaszkori regénye színpadra állításának szóltak. „Vajdai Vilmos rendezése rácáfolt minden prekoncepciómra, az előzetes félelmeim nagyjából a tizedik perc körül szertefoszlottak; teljesen megfeledkeztem róluk. Kellemesen lassan csordogált az idő, miközben szépen megírt mondatok és édes humor örvendeztették a lelkem; mintha újra a könyvet olvastam volna” – írja a fenntartások eloszlásáról.

Ezzel együtt nem gondolja, hogy az előadás ne adna mást, mint a regény olvasása. „Miközben színpadi mű és szöveg olyan viszonyban állnak egymással, mintha az előadás újraolvasná a könyvet. Annyi szeretettel és lelkesedéssel, amennyi csak egy rajongóban lehet, mégis némi irónia és nosztalgia vegyül az olvasás színpadi aktusába” – fogalmaz.

Az előadás első körülbelül tíz percében teljes sötétségben hallatszik a narráció és a párbeszédek, majd a főszereplő Mihály és Erzsi alakja előbb árnyjátékként jelenik meg. Kovács Natália számára ez a megoldás egyben az egész előadás regényhez való viszonyának alapolvasatát is megadja: „Ez a rendezői fogás számomra azt az élményt ismétli meg, amikor olvasni kezdek egy könyvet, és a leírások alapján, szép lassan, egyre pontosabban tudom elképzelni a szereplőket. Értelmezésem szerint ezt az olvasói tapasztalatot, valamint a szövegek befogadása során automatikusan működő belső hang – és a közben a lelki szemeink előtt forgó film –természetszerű összekapcsolódását váltja valóra a TÁP Színház alkotása” – írja.

p9120102.jpgTörőcsik Franciska

Úgy találja, hogy a playback technika többletjelentést ad a színpadon történteknek. „Ez a playback színház gyakorlatilag a szinkronszínészi munka fordítottja, és a hatása is épp az ellenkezője annak. Olyan, mintha a színpadon lévő testek kiüresednének; mintegy bábokká absztrahálódnak, és a felvételről szóló hangok marionettként mozgatják őket” – vallja, hozzátéve – „Ez a rendezői gesztus egyszersmind az iróniához szükséges távolságot is megteremti, a szereplők minden egyes szavát idézőjelbe teszi”.

A mozgások és mozdulatlanságok, amelyek egyszerre valószerűtlenek és pontosak, Hegymegi Máté koreográfusi munkája. „A mozgás, amelyet Hegymegi Máté koreografált, az absztrakciót, és – így szükségszerűen – az ironikus vonalat is erősíti. A mozdulatok és pózok egyfelől a karakterábrázolást teszik plasztikussá, másfelől egy egészet alkotnak az előadás egyébként nagyívű vizuális világának többi elemével” – véli a kritikus.

És ha már vizualitás, „a világítás (Bányai Tamás), animációk, videók, képek és jelmezek egyvelege eklektikus, izgalmas vizuális világot teremt, amelyben hol a szépség, hol pedig a humor dominál, nagyon jó arányérzékkel adagolva. A látványelemek szimbolikusan jelenítik meg az olaszországi helyszíneket vagy Párizst, és a háttér néhol teljesen magába építi a szereplőket, máskor pedig mintegy párbeszédes viszonyba lép velük”.

p9120650.jpgHegymegi Máté és Törőcsik Franciska

A kritikus szerint „a teljes előadás finoman hangolt szellemes és humoros jelenetek füzére. (…) Biztos, hogy nemcsak számtalan ötlet és gondolat jelenik meg a színpadon, hanem azok kidolgozottságán is látszik sok ember rengeteg munkája. Szépen és aprólékosan kidolgozott ötletek ezek, amelyeket öröm látni a színpadon. Még az ötödik órában is.

Noha a kritikusok szinte kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a TÁP Színház előadása egy értékes és kifejezetten figyelemreméltó produkció, a különvélemény mindig tanulságos, és gyakran izgalmas. Puskás Panni ilyen különvéleményt fogalmazott meg kritikájában, amit legelső mondataiban világossá is tesz: „Vajdai Vilmos immár másodszor bizonyította be, hogy rádiójátékot színpadra lehet állítani. Lehet, bizony, csak nem pontosan értem, hogy minek”.  

Az egyik probléma véleménye szerint a rádiós és a színpadi műfaj közötti alapvető különbségből fakad: mivel a rádiójátékban „a színésznek egyetlen eszköze van az érzelmek, a hangulatok és a környezet bemutatására a rádióban, a hangja”, ezért „sokkal intenzívebbek, szélsőségesebbek az egyes megszólalások ennél a műfajnál. Így szükségképpen önmaga paródiájába fordul át a színpadra helyezett rádiójáték”. Véleménye szerint Vajdai Vilmos rendezésével is ez történik, ami „súlytalanná” és a „karikatúraszerű” mozgások miatt „bábszínházhoz teszi hasonlóvá az előadást”.

p9120341.jpgLaboda Kornél és Márton András

Márpedig „ahhoz sajnos túl hosszú az előadás, hogy intenzíven kapálózó szappanopera-figurákat nézzünk közben végig, akik minden erejükkel azon vannak, hogy betartsák a rádiójáték által diktált ritmust. Ráadásul ez az esetek nagy részében nem jelent többet, mint a szöveg puszta illusztrálását”.

Puskás Panni látja, hogy a bejátszott hang „elveszi a megszólalások jogát. (…) Itt minden előre meg van írva, el van rendezve és fel is van véve, szereplők és színészek egyként sodródnak az eseményekkel, nincs szabad akaratuk”, azonban úgy találja, hogy a „sorsszerűségre épülő filozófiai tartalom” felismerése, hasonlóan a mások hangján való megszólalás gegjéhez, messze nem tart ki az előadás teljes hosszán át.

p9120527.jpgTörőcsik Franciska és Háda Fruzsina (hátul: Göndör László, Váradi Gábor és Csányi Dávid)

További kritikák az előadásról

Élet és Irodalom - Herczog Noémi: Dühítő progresszió

Vajdai Vilmos playback színháza tehát a kisrealista magyar színházi valóság hétköznapjai helyett egyszerre alkalmas befordítani a kamerát a szereplők lelkébe, hogy ugyanazt lássuk, amit ők. És egyszerre képes a kortárs underground részeként felmutatni Szerb Antal kultikus regényét. 

Fidelio - Zappe László: Regényrekonstrukció rádiójátékból – az Utas és holdvilág playback színházi előadásban

Szerb Antal kultuszregénye a Trafó színpadán elevenedett meg egy bő öt és fél órás előadásban, amire annyian voltak kíváncsiak, hogy alig fértek be rá. Olvasson tovább >>>

Kútszéli Stílus - Turbuly Lilla: És ha az ember színházba jár...

Mert ha az ember színházba jár, mindig azzal a reménnyel teszi, hogy ott történhetik valami. Ezen az éjszakába nyúló estén történt. Olvasson tovább >>>

Pótszékfoglaló - Csatádi Gábor: A Hold és én

Vajdai Vilmos a TÁP-os csapatával Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének a színpadi adaptációja révén öt órányi előadással kényelmes, kalandos, ráérősen tömény utazásra hív. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

Utas és holdvilág playbackről élőben
A nap fotója – Utas és holdvilág
Utas és holdvilág- hangjáték (interjú Vajdai Vilmossal)