Fellini bohócai

Federico Fellini számára a cirkusz maga volt a világ, ő pedig benne a cirkuszigazgató. 

Mint minden gyermeket, a kis Federico Fellinit is magával ragadta a cirkusz világa, de legtöbbjükkel ellentétben ez az elragadtatás egy életre szólt. Állítólag mikor a hatéves Federico egy cirkuszi társulat műsorát nézte, olyan hatással volt rá a Pierino nevű bohóc mutatványa, hogy a kompániát követve elszökött otthonról, hogy velük tartson. Hogy az eset valóban megtörtént-e, nem tudni, mindenesetre ott a helye a nagy olasz filmrendező legendáriumában.

orszag_ok.jpgGiulietta Masina és Anthony Quinn az Országúton című filmben

Fellini már felnőtt művészként több filmjében is megidézi a bohócok és a cirkusz világát. Az 1954-es Országúton az erőművész Zampano, a szegény fiatal lány, Gelsomina és a kötéltáncos Bolond története. Az erőszakos Zampano járja Olaszországot, Gelsominát pedig megvásárolja anyjától, hogy legyen segítségére. A jólelkű, kissé bolond lány bohócnak öltözve és kifestve vesz részt az erőművész műsorában, miközben folyamatosan tűrnie kell annak durvaságát. Egyszer elvetődnek Rómába, ahol egy városszéli vándorcirkusz fogadja be őket: itt találkoznak a mindig vidám Bolonddal, aki addig ugratja Zampanót, míg az meg nem öli. Az Országútonban a cirkusz vidám világa szolgál keretül egy tragikus történetnek – Fellini ezzel a filmjével vált jelentős rendezővé.

Az 1963-ban készült 8 és fél Fellini önvallomása a filmről, a rendezésről és persze saját életéről. A Marcello Mastroianni által játszott Guido – Fellini filmbéli alteregója – befutott filmrendező, aki éppen egy gyógyfürdőben kúrálja magát, miközben következő filmjére készül. A stábtagok folyamatosan zaklatják, ő pedig alkotói válságába merülve hányódik nagy tervek és ötlettelenség, feleség és szeretők között, producere és egy mindenbe belekotnyeleskedő filmkritikus zaklatásai mellett. Már éppen lemondana arról, hogy filmje elkészülhet, mikor feltűnik egy bohóc, majd egy bohóczenekar, Guido válsága pedig a semmibe foszlik: a film összes szereplője körtáncba kezd, Guido pedig hangosbemondóval dirigálva őket maga is belép a körbe. Aztán hirtelen mindenki eltűnik, csak a bohócok alkotta zenekar marad, majd csak egy fehér ruhás kisfiú, aki a zene utolsó taktusait játssza el. Fellini a cirkusz hatalmának bemutatásával zárja a filmet: a bohócok világa az, ami feloldhatja a magával azonosított rendezőnek a művészettel és az élettel való meghasonlottságát.  

8_es_fel.jpgMarcello Mastroianni a 8 és fél című filmben

1970-ben aztán Fellini leforgatta azt a filmjét, amely magukról a bohócokról és a cirkuszról szól: a Bohócokat. A film nem más, mint hommage a cirkuszművészetnek: szereplői valódi bohócok, akik önmagukat alakítják a filmben. A Bohócok a fikciós és a dokumentumfilm sajátos keveréke: a forgatást hosszas kutatómunka előzte meg, melynek során Fellini felkutatta a még játszó és a már visszavonult híres bohócokat: többek között Charlie Chaplin lányával, Victoria Chaplinnel is találkozott, aki meg is jelenik a filmben. (A cirkuszról szóló első jelentős nagyjátékfilmet egyébként Victoria apja készítette 1928-ban A cirkusz címmel.)

Fellini a Bohócokban nemcsak a cirkuszról vall, hanem saját maga cirkusszal való viszonyáról is, miközben a filmben kétszeresen is megjelenik: egyrészt megmutatja gyerekkori önmagát, akit egy életre elbűvölt a bohócok világa, másrészt ő is feltűnik a vásznon saját magát alakítva.

881.jpgA Bohócok egyik jelenete

Tullio Kezich Fellini életéről és filmjeiről szóló könyvében megjegyzi, hogy a rendező szerint cirkusz az egész világ, és bohóc benne minden férfi és nő – ahogy több száz évvel korábban ugyanezt egy nagy angol drámaíró is elmondta a színházról. A bohócok két jellegzetes típusa a fehérbohóc és Auguste, a pojáca. Fellini maga így vallott róluk: „Amikor azt mondom: bohóc, tulajdonképpen az Augusztra gondolok. A két figura tehát: a Fehér clown és az Auguszt. Az első maga az elegancia, a kecsesség, a harmónia, az intelligencia, a józanság ... A Fehér clown valójában a Papa, a Mama, a Tanító, a Művész, a Szép, minden, ami előírásos, fenséges és kötelező. A csillogó flitteres ruhát öltött tökéletességnek ez a megtestesülése ingerli lázadásra a pojácát. Vonzza a csillogás, de a példakép elérhetetlen. Ezért a földre veti magát, becsinál, ordít, lázad, megbotránkoztat. Az ész gőgös kultusza csap össze az ösztönnel... Az Auguszt a kisgyerek, aki bekakil, aki fellázad a tökéletesség ellen, berúg és hempereg a földön, egyszóval állandóan lázadásra csábít. A Fehér clown és az Auguszt a tanítónő és a kisgyerek, az anya és csibész fia, sőt, azt mondhatnánk, hogy az angyal a lángpallossal és a bűnös.”     

Ha cirkusz az egész világ, és benne mindenki bohóc, akkor minden embert be lehet sorolni egyik vagy másik kategóriába. Fellini meg is teszi: „Hitler: fehér bohóc. Mussolini: Auguste. Pacelli: fehér bohóc. Roncalli: Auguste. Freud: fehér bohóc. Jung: Auguste”. És hogy Fellini magát melyiknek gondolja? „Ha magamat képzelem el bohócnak, azt hiszem, mindenképpen Auguste volnék. De persze fehér bohóc is” – írja, majd hozzáteszi: „Vagy talán cirkuszigazgató…”

B. Kiss Csaba